2009. február 25., szerda

Úgy fest mostanában József Attilás hangulatban vagyok. Napról napra, pillanatról pillanatra ugranak be sorai amelyek érékletesen kifejezik azokat a gondolatokat amiket én nehezen tudnék megfoglamazni.

íme egy rövid két soros

József Attila: KÉT HEXAMETER

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

1936

Hát ezen a két soron morfondíroztam már éppen eleget és valahogy mindig a tisztesség felé hajlottam, bár elszomorított, hogy a vége ugyanaz úgyis. Hát mostanság kezdem elveszíteni a hitemet ezzel kapcsolatban. Úgy értve, minek gürcöl az ember, minek tartja be a szabályokat, miért kötelességtudó, ha végül semmibe veszik amit csinál, miközben mások élik világukat, csak magukkal foglalkoznak és mégis többre viszik, csak mert tudják mikor kinek mit kell mondani, mikor hol kell lenni és mert a lelküket is eladnák csak hogy érvényesüljenek. Na jó, azt hiszem erre mégsem lennék képes. MAradok tisztességes. A magam módján.

2009. február 20., péntek

Eltelt még egy hét. Jó gyorsan. Magamon kívül. Meg kellett emésztenem pár dolgot és elég neheze ment. Talán még nem is sikerült tejesen. Mindenesetre egy jó hír, hogy hosszú hónapok óta húzódik egy hivatalos ügy és úgy fest, a héten sikerült pontot tenni a végére. Megkönnyebbültem kicsit. Bár még mindig aggódom kicsit, hogy végül nem úgy lesz, ahogy megegyeztünk a felekkel. Itt a hétvége, és kicsit jól is érezhetném magam, de valahogy nincs jó hangulatom. A héten kaptam a hírt, egy barátom édesanyja elhunyt. Temetésre megyek. Nem vidám. Amúgy se volt túl rózsás kedvem a héten. De majd ez is almúlik egyszer. Remélem. 

2009. február 13., péntek

hét

Jó régen írtam már megint. Ez a hetem kész káosz volt. Elfáradtam nagyon, nem szellemileg és nem is fizikailag. Idegileg. De nagyon. És ezt érzem már szellemileg és fizikailag is. Mindez a munka miatt, a kollegák miatt, a hülye szabályok illetve a fejetlenség miatt. És persze, részben a jó szívem miatt. Én léegalábbis arra fogom, persze lehet hog valójában kis gonosz vagyok és utálok mindenkit és semmihez nincs kedvem. De az giztos, hogy jöny a hétvége és féltreteszek mindent. I-t várom és remélem ő is engem. És remélem minden úgy lesz ahogy lesz..

2009. február 5., csütörtök

hétköznap

Beköltöztünk az új helyre. Birtokba vettük. Szép is új is jó is. De még meg kell szokni, meg kell találni mindennek a helyét. Közben elkezdődött a munka is, így azért néha káoszos kicsit, hogy senki nem tudja, hogy ki hol van, meg mit hol kell intéázni, meg ki vegye akulcsot, ki hozza a postát, stb. tényleg hétköznapi dolgok, de most minden új és szokni kell. Emiatt még több olyan dolog van, amit intézni kell. És vannak vicces dolgok. Van pl. egy kollega (remélem nem olvassa :)) itt a szomszéd szobában. 2 napja üldözzük egy 10 mp-es dolog miatt, de elég nehéz elérni. Bezárkózik és ha benn van a helyén, akkor sem nyit ajtót. Tehát, innen a szomszédból felhívom és ha felveszi, bejelentkezem és utána átmehetek hozzá. :) Még jó hogy ilyen közel van.
Amúgy jól vagyok. A hétvégét kipihentem, és igazából feltöltődtem nagyon. De már várom a hétvégét és főleg I-t. CSók a családnak

2009. február 2., hétfő

disznó-túra

Itt vagyok, épségben, egészségben és nagyon boldogan. A hétvégét túléltem (disznótor volt) körbeutaztam a fél országot és még nem is értem teljesen haza, bár már úgy érzem megérkeztem. Azon gondolkodtam, hogy kb 15 éve voltam utoljára igazi falusi disznótoron. Nem mintha lehetne más egy disznótor, mint igazi falusi. :) Na mindegy. Szóval 15 éve még kis suttyó voltam, akkor egész más volt minden. Most, felnőtt fejjel azért a munkából is kivettem a részem, képességeimhez mérten. Azért a nap végére elfáradtam rendesen, részben a munkától, részben attól, hogy csomó számomra idegen ember vett körül. Mindenki kedvesen fogadott, ahogy azt kis családom is megjósolta, és baleset sem történt velem, ha azt nem számítjuk, hogy leöntöttem magam a mosogatólével és hogy birkózás közben összefejeltem a gyerekekkel. Lényeg, hogy nem csak a disznóval, de a családdal is megküzdöttem, ami azért kemény - ha nem is vérre menő - küzdelem volt, és bátran kijelenthetem, hogy nyertem, de legalábbis nem vesztettem.
És most, kezdek visszarázódni a dolgos hétköznapokba. Dolgozom, és örömmel állapítom meg, hogy halad is a munka.