2009. március 16., hétfő

Megint nem blogoltam napok óta. Az igazság az, hogy meglehetősen eseménydús hétvégém volt. Kezdődött az utazással, ami a szokásosnál valahogy nehézkesebb volt most és emiatt soha nem akart véget érni. Ezt leszámítva minden nagyon kellemes volt. Jó 'hazatérni' I-hez. Persze mégsem a saját otthon érzése, de majdnem az. Kellemes ttalálkozások szülőkkel, tesókkal és gyerekekkel. Gyerekek aranyosak, szülők kedvesek, tesók jó fejek. Kell ennél több? Ha nem is fogadtak be, de érzem, elfogadnak és ahhoz képest, hogy hogy indult, ez nagyon jó érzés.
Barátokkal is találkoztam, bár mondhatnám azt is, hogy volt tanítványok, de igazából barátként tekintek rájuk és úgy fest ők is rám. És azért ez nagy dolog. Kaptam is elismerő megjegyzést ezért olyantól, aki nem is nagyon ismer és nem mint tanítvány ismert meg.
Azt is mondták, többen, egymástól függetlenül, hogy nem vagyok egy átlagos ember. Hogy nagyon jó vagyok, meg sok szeretet meg jóság van bennem. El is bízhatnám magam, de nem nagyon szoktam. Csak megvonom a vállam és azt mondom: hát, nem tehetek róla, ilyen vagyok. Azért, bevallom, jó érzés. És jó érezni, hogy van aki igazán szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Valójában, azt hiszem ez mozgat. Ha érzem, hogy szeretnek, még jobban szeretek. Újra és újra rádöbbenek menniyre jó érzés, és a gindolat is boldoggá tesz. Tudom, nagy kincs, mindennél többet ér. Meg is becsülöm. És magamat is megpróbálom becsülni.

2009. március 12., csütörtök

nem értem

Nem értem az embereket. Mirt jó egyeseknek, hogy belekötnek abba, amit más csinál, még akkor is ha nem látnak bele. Miért szólják le mások munkáját, főleg mikor értük/helyettük dolgoznak? Miért kell problémázni olyanon, ami valójában nem zavarja amit csinálnak? Miért kell másokat akadályozni, csak azért, hogy megmutassák, hogy mennyire kemények ? Sok sok kérdés és nincs válasz. Vagyis biztos van, de akkor sem értem. Egyesek élvezik, ha a saját hangjukat hallhatják. Élvezik, ha fölényeskedhetnek, ha mással szívózhatnak és közben az elveikkel takaróznak. Láthatóan örömet okoz nekik, ha bunkózhatnak másokkal. Önzők, fölényesek, arrogánsak és törtetők. Ráadásul azt gondolják, azért mert ők f*szok, mások is azok. 
És nem értik, miért bánik velük úgy mindenki ahogy. Hát azért. Mert a viselkedésükkel kiállítják a szegénységi bizonyítványt magukról. Hát nesztek. Legyetek vele (és magatokkal) boldogok. De engem hagyjatok ki ha lehet. Köszi.

Bocs, lehet hogy erős voltam, pedig visszafogtam magam. NEm szoktam én így beszélni.

2009. március 9., hétfő

ébresztő

hol is kezdjem? Azt hiszem hosszú idő után most kezdtem, kezdek ébredezni. A múlt héten foglamazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen mennyire magam alatt voltam és mennyire nem érdekelt semmi, de most végre újra ébredezni kezdek. Számos esemén, számos jel van, ami úgy minden szempontból is új lendületet adott az életemnek az elmúlt pár napban. Nem kell ám nagy dolgokra gondolni. Például egy konferenciafelhívásra, amire végül úgysem fogok jelentkezni, viszont elgondolkodtam, és a gondolataimból újabb és újabb ötletek születtek. Az ötletek pedig munkára inspirálnak, többek között a dolgozatommal kapcsolatban. Aztán egy könyv, amit megrendeltem, tulajdonképpen látatlanban és kézbe véve rájöttem, hogy valóban mennyire kellett ez nekem. És újabb ötleteket adott és további munkára insprált. Kaptam pár pofont is, de ezek is kellettek, hogy ösztönözzenek.
Aztán itt volt a hétvége, az utazás és a családi program. Jó dolog családi körben lenni és fontos ápolni a kapcsolatokat. Mégis, vannak dolgok amik keserű szájízt hagynak maguk után és a legszebb dolgokat is elronthatják.
A hétvége nagyobb része mégis csodás volt. Nem tudnám megmondani mitől, mégis jól éreztem magam. Nem történt semmi különös, mégis valahogy más volt mint a többi, annak ellenére hogy egy szimpla hétvégének is tekinthetném. Talán a fél éves türelmi idő, amiről megfeledkeztem volna? Talán nem is felejtettem el, csak nem mertem vele szembenézni.
Rájöttem, hogy vannak akik inkább szeretnék azt hallani, amit hallani akarnak, míg mások szeretnék azt hallani ami igaz. És persze van mikor senki nem szeretné az igazat hallani. No mindegy. Arra is rájöttem, hogy igenis vállalni kell magam, még akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik. Rájöttem, hogy nem rejthetem el az érzelmeimet még akkor sem, ha ettől gyengének tűnhetek és akkor sem, ha azt hiszem, ezzel védhetem magam. Hiába próbálom megkeményíteni a szívem, legbelül ugyanúgy ellágyulok, és rosszabb, ha ennek ellenére úgy próbálok tenni mintha rideg lennk.
Azt hiszem, sokat tanultam ez alatt a néhány nap alatt, bár tudom, van még mit tanulni, van hová fejlődni. Na de ha nem lenne, vagy azt hinném hogy nem kell már tanulni, az azért nem lenne jó. 

Hát, most hirtelen ennyi. remélem érthető voltam. PusszPá

Ps: Csak jelzem, amikor azt mondom sokat tanultam, sokkal többre gondolok mint egy besamel elkészítése. 

2009. március 6., péntek

péntek

Péntek van, most elvileg a nemutazós péntekem. Úgy alakult, hogy mégiscsak utazom, bár nem olyan sokat. De a hétvégém így is félbetörik. Reggeltől meló, folyamatos pörgés délutánig. A könyvtár bezár korán, így amint vége az óráknak rohanás haza. Gyors ebéd, rohanás a buszhoz. Nem a pályaudvarra, hanem egy köztes megállóba. (a pályaudvarra már nem értem volna ki persze, mielőtt kérdeznéd.) Ahol a menetrend szerint megáll a busz. Mi több, nemrég került ki a tábla, rajta a menetrend hogy mikor és hová mennek buszok. Busz jön, még csak nem is lassít. Elmegy, én maradok. A következő másfél óra múlva, de már a pályaudvarról. Szóval újra haza, majd aztán ki a pályaudvarra. Kicsit sem dob fel a dolog. Egy jó van a mai napban, a verőfényes napsütés, no meg a tavaszias idő. Ja és még egy. I-vel is találkozom végre.
Ps: öröm az ürömben: Amint a busz elment, Máté jelent meg. Így hazafelé együtt mentünk és beszéltünk pár szót.

2009. március 5., csütörtök

árva lélek

Reggel óta szakad az eső és a szél is őrülten fúj. Kimozdulni sincs kedvem. Pedig nem ártana. NEm baj, örökké nem eshet. A kedvem is borús, bár kezdem rezni, hogy visszaszáll belém a lélek. Kicsit elhagytam mostanában, pedig nem szabad, mert könnyen elvész ebben a világban.
Rájöttem, hogy hiába keményítem meg magam, a lényegen nem változtat. Akkor is ugyanúgy és ugyanannyira érző, érzékeny lélek maradok. Eldöntöttem hát, nem tartom magamban ami kikívánkozik. Legalábbis megpróbálom. Célokat tűztem ki, világmegváltó terveim vannak. Ha a világot nem is váltom meg, akor is előrébb visznek. Közeledik a hétvége, pihenés, család és szeretet vár. Mit nekem egy egész napos trópusi esőzés és a hideg északi szél?

Most amúgy is Quimbyt hallgatok, ehhez a bejegyzéshez ajánlom a Majomtangó albumról az Árva lélek balladáját: http://www.deezer.com/track/7092