2010. július 22., csütörtök

lélektrutymó

Emlékeztek a szellemirtókra? Annak is a második részére? Tudjátok amiben az a rózsaszínes massza mindent beterít és a rossz gondolatoktól fortyogni kezd és még durvábbá teszi az embert, a szeretettől pedig megnyugszik és mindenkit még vidámabbá, boldogabbá és kedvesebbé tesz? Hát most rájöttem, hogy lehet hogy bennem is valami ilyen munkál. A kedves, mosolygós emberektől vidám leszek és kisimult és a világot is a keblemre ölelném. Ha dühöt haragot látok akkor viszont fortyogni kezd bennem és nem csak én készülök robbanni de gondolatban népirtást viszek véghez. Azért nem olyan durva ez mint ahogy hangzik. Alapvetően mások és a saját érzéseim befolyásolnak, azt hiszem kicsit végletesen is. Nagy általánosságban mindenkit kedvelek, erre jó példa, amit egykori fősulis évfolyamtársam mesélt egyszer: Elcsípett egy beszélgetésfoszlányt, mely így hangzott: - Még csendesbob (ez én vagyok) sem szereti xy-t (ez nem mondom meg hogy ki). - Pedig ha ő nem szeret valakit az már jelent valamit... Hát tényleg. Kevés ember van akit nem tudok elviselni, de ha valaki egyszer bekerül ebbe a bugyorba, onnan nincs visszaút. Vannak akik ismeretlenül is egyetlen megnyilvánulás alapján ide kerülnek, de a legtöbben valami olyan dolgot tettek, ami számomra elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan.
Szóval van ez a trutymó ami a véremben úszkál, csordogál. Vagy lehet hogy nincs is vérem csak ez a trutymó csordogál az ereimben? Nem tudom. De az biztos, hogy mikor magányos voltam és szeretetre vágytam, akkor ez a massza az egész világot rózsaszín szeretetfolyammá akarta változtatni és félő volt hogy kitör és valami őrültségre sarkall. A kitörések nálam sokkal veszélytelenebbül jelentkeztek azért. A nagyobb katasztrófákat megelőzendő írni kezdtem. Akkor még híre hamva sem volt az internetnek vagy a blog nevű csodának, így hol regényekbe fogtam, amikben én voltam a főhős, aki erős bátor, ugyanakkor hatalmas szíve van és mérhetetlenül udvarias és gyengéd, hol verseket írtam, hol leveleket. A leveleket sokszor nem létező személyeknek címeztem, hol létezőknek, bár tudtam hogy soha nem fogják megkapni, mert nem adhattam oda nekik (vagy csak nem mertem). Ha létezett a címzett és át is adtam, legtöbbször csalódás volt a vége a dolognak.
Azért bennem sem mindig csak a pozitív érzelmek tengtek túl, olyankor ez a massza nagyon furcsán viselkedett. fortyogni, forrni kezdett és közben egészen sűrű iszapszerűvé vált és ez a sűrű massza kezdte elborítani az agyam és a gonosz gondolatok mellett minden mást elnyomott, megfojtott. Természetesen ekkor sem kezdtem ámokfutásba, igyekeztem a kiváltó okot (általában bizonyos személyt) messze elkerülni és kiírni magamból mindazt a gyűlöletet dühöt és fájdalmat, ami felgyűlt, és legalább gondolatban megszabadulni a tehetetlenségtől. Bizonyára ezt a dühöt vezettem le a regény kezdeményeimben is, amikor hősként megmentettem a védtelen és kiszolgáltatott áldozatokat erőszaktevőiktől. És aztán, ha már úgy éreztem, hogy ez a feszültség leküzdhetetlen és bármikor, bárkivel szemben kitörhet - vagyis mogorva és udvariatlan lettem a környezetemmel - akkor következett hogy világgá mentem. Vagyis elindultam egyedül és kerestem egy nyugodt, csendes helyet ahol magam lehetek a gondolataimmal, míg kicsit csillapodok és a bennem lakozó szeretet legyőzi a fortyogó masszát....

2010. július 20., kedd

hétvége

Bár a szabadság véget ért, a héten már dolgoztunk, a nyár tovább tombol és a hihetetlen kánikula is követelte hogy a hétvégén valami frissítő programban vegyünk részt. Adódott az ötlet, hogy megyünk a vízpartra. Na nem kocsival, hogy főjünk benne a dugóban, hanem suhanós piros vonattal egész a Velencei-tóig. De aztán ahogy az lenni szokott, minden változott, csak a kánikula nem. Húgomék javaslata egy tatai + környéki kirándulás volt, mondván, hogy úgyis mindenki a V.tóra megy (aki nem a balcsira) és hogy kiránduljunk. Persze így V. ugrott és a vonatozás is, maradt a kocsi, bár a vezetést nem vállaltuk be. A program érdekesnek ígérkezett, előember meg vár és egyebek + geokess. Kirándulós, sétálós nézelődős program sőt, még a strandolást is kilátásba helyeztük. Tök jó. Indultunk, odaértünk. Samu koponyája érdekes volt, bár igazából nem egy látványos dolog, de örülök hogy láttam. Aztán kezdődött a kess. Sajnos nem voltunk elég felkészültek, gyakorlatilag teljesen kezdőként és tudatlanul követtük a tapasztaltabbakat. Lehet, hogy utána kellett volna olvasni és rögtön regizni is kellett volna, hogy ne érezzük magunkat olyan bután? Hát lehet. Mindenesetre azt gondolom gyorsan belejöttünk és a következő ponton már instrukciókat is kaptunk. Érdekes dolog ez. Szerintem egy kirándulást vagy túrát még inkább feldobhat a dolog, bár nekem a kirándulás lenne a fő csapás és a kincskeresés a kiegészítő program. Következő uticél Tata volt, megnéztük a várat kívül belül, csodáltuk a kilátást a tóra. Tulajdonképpen végigsétáltunk a vártól a strandig. Útközben ebédeltünk, volt meglepetés sushi meg minden. Nekem a strand is tetszett. Szabad strand, természetes víz, nem olyan mint a balaton, hogy csak mégy befelé egy hétig és még mindig csak térdig ér a víz. Szóval bejött. A part árnyékos, csomó büfé meg minden van, bár ezekkel nem éltünk. A szabadstrand kicsit messzi van a városközponttól, de annyi baj legyen. Kis felfrissülés és hűsölés után elzarándokoltunk az Angol parkba is. Gyönyörű környezet, fák, rétek és virágok, kis patak, eldugott ösvények olyan igazi romantikázni való hely. A bejárattal szemben egy nagyon szép igényes kávézó, profi kiszolgálás, fincsi kávé és fagyi várt bennünket. Úton hazafelé még megálltunk egy helyen, aztán pálya haza. Hát ennyi volt a kirándulás. Szép volt, jó volt. Nem volt uncsi kicsit sem. csináltam pár képet is, de a telefonból letöltés most annyira nem működik sajna. Ezek után a vasárnap nyugiban pihenéssel telt... és azóta ismét a dolgos hétköznapok várnak.

2010. július 12., hétfő

szabadság

Hát ezt is megértük. Bár nehezen, de sikerült egy egész hétre szabadságra mennem. Szükség is volt rá, mert az elmúlt közel egy évben 1,5-2 munkahelyen dolgozni úgy hogy a kettő között 170 km van azért akárhogy is nézve húzós. Ráadásul szabadság se sok van a jelenlegi helyemen tehát kicsit rá kellett dolgozni hogy ez összejöjjön. Na de ne is siránkozzunk, lényeg hogy egy teljes hét, mi több 9 nap munka nélkül azért nagyon jól jött most.
Mi is történt a hosszú szabadság alatt? Nem mondhatom hogy önfeledt pihenéssel telt, mindenesetre kikapcsolódás és némi lustálkodás is belefért. Bejártuk a fél országot kocsival, meglátogattuk I szüleit és az enyémet, mindeközben érintve Budapestet és Baját is. Bő 700 kilcsi, ebből kb 70-et én vezettem (két részletben). És egész jól ment. Ahhoz képest, hogy hónapok óta nem is ültem volánnál és eddig ez volt a legtöbb amit egyhuzamban vezettem. Leszámítva persze azt az időt amit mg az oktatóm mellett produkáltam. Az utazás szüneteiben boldogítottuk kis családunkat és ők bennünket :), szokás szerint megdobtuk a szénási turi forgalmát, nagyokat ettünk és aludtunk. Feltérképeztük Szénás és Baja után a szekszárdi turkálókat is. Napoztunk a sugóparton (én fürödtem is), ettünk bucit, limonádéztunk a halászparton ahogy illik, szóval megmutattuk magunkat a városnak. Tulajdonképpen az egy bajai nap volt olyan igazi nyaralós, bár a többi is nagyon jól alakult. Nyertünk lottón (na nem az ötöst) és sorozatban vesztettem sakkban. Mi is volt még??? hmm nem is tudom. Csupacsupa élmény. Most visszatértem a munkához, bár még nincs meg a kellő lendület, de az is lesz hamar, érlelődnek a világmegváltó tervek. A könyvtárban egyedül vagyok egész júliusban, így tudok majd még blogolni is tán. De azért várom már a folytatást, mármint a szabadságos folytatást, mert nagyon jó lenne elvonulni a világtól kicsit és csak magunkkal foglalkozni... na meg a világmegváltó terveinkkel. De erről még nem beszélünk ;) ha tetszik babonából, ha nem, akkor mert titkos.