2011. május 27., péntek

ikrek

Nem vagyok egy nagy horoszkópguru, vannak viszont ismerőseim, akik gyakran mondogatták, ha valami jónak/rossznak tartott tulajdonságukról volt szó, hogy "nem tehetek róla ... vagyok" a kipontozott rész helyére tessék valamilyen csillagjegyet beilleszteni. Nemrégiben az Ikrek jegyébe léptünk. Hogy ez miért fontos? Mert édes kis feleségem I. ikrek és M. is az ikrek jegyében fog megszületni. Ez már szinte tuti, bár június 21-ig még kihúzhatja. Mostanság egyre többen kérdezik, hogy mikorra várjuk őt és az első reakció kb. ez: húúú ikrek. A következő kérdés, hogy fiú lesz-e vagy lány. Mikor kiderül, hogy lány, az előbbi húúú hirtelen hatványozódik. Miért is?
Az ikrek első és legfontosabb jellemzője a kettős (vagy többes) személyiség. Mintha egy ikerpár lakna egy testben. Hogy kettes vagy hármas, netán négyes ikrek, azt soha nem lehet tudni. :) Ezzel együtt járnak a lelki hullámzások és szellemi csapongások. Különösebb átmenet nélkül váltanak egy állapotról az ellentétesre.
A lelki szellemi hullámzások alapvetően mindenre kiterjednek. az érdeklődés, a lelkesedés kezdeti fellángolása hamar alábbhagyhat és máris valami új felé irányul. Ugyanakkor, ha valami nem hagyja nyugodni, a kudarc,a reménytelenség sem tudja kedvét szegni, addig küzd és próbálkozik, míg megoldást nem talál.
Az ikrek közvetlen és barátságos, szereti meghallgatni mások problémáját és könnyen megtalálja a hangot bárkivel, ezért gyakran meg is osztják vele problémáikat. Azt viszont nehezen viseli, ha tanácsokat osztogatnak neki. Kérve vagy kéretlenül kapja, akkor is a maga feje után megy. Makacs, és inkább megfeszül, de akkor sem hallgat másra. Ha végül mégis kiderül, hogy úgy kellett volna, ahogy tanácsolták, beismeri, de csak akkor tesz úgy ha magától jön rá a dolgok nyitjára.
Az ikrek beszédes. Nagyon beszédes. Én mint csendes, hallgatag ember ezt nagyon jó tulajdonságnak tartom, mert beszél helyettem is. Na de ha belegondolok, hogy M. mennyit fog beszélni, és mindent el fog mesélni mindenkinek, azt is amit nem kellene, akkor azért már kevésbé értékelem pozitívan ezt a tulajdonságot.
Hogy képzelem én most M.-ot ezek alapján? Mosolygósnak és közvetlennek, aki mindenkit levesz a lábáról. Olyannak, aki mindent elér, megkap amit csak szeretne, de meg is küzd érte. Nem csak az idegenek, de mi, a szülők is elolvadunk majd tőle és nem tudunk majd nemet mondani. Ha mégis, akkor viszont hisztis és kiállhatatlan lesz és csak úgy tudod kiengesztelni, ha engedsz neki. Közvetlen lesz, barátkozós, és mindenkivel leáll majd dumálni és mindent kibeszél egy idegennek is. Mindig más kell majd neki, amit éppen meglát, és azonnal fog kelleni. jajajjj!! Hajajj, Húúúú. Nem is mondok többet. De imádni fogom akkor is. Most is imádom.

2011. május 22., vasárnap

kirándul

Itt a nyár, azt hiszem. Bár még csak május van, de az idő határozottan nyárias, szinte egyik napról a másikra beköszöntött végre. A sötét hideg napok, az eső és a ború után végre süt a nap, meleg van. Hirtelen elhatározástól vezérelve vonatra szálltunk és meg sem álltunk Gárdonyig. Felfedeztük a tópartot, sétáltunk, lógattuk a lábunkat a vízbe. Kellemes volt nagyon. Persze nem volt igazi strandolás, mert nem is gondoltuk, hogy a víz alkalmas lesz fürdőzésre. Persze I. amúgy se nagyon fürdött volna. Így is kellemes volt, jó volt kimozdulni a szokásos bevásárlós utakon túlra, jó volt a szabad levegőn és jó volt ismeretlen tájon járni.Íme néhány kép a tópartról:



Hugom szerint ez volt a nászutunk. Hát, ha úgy tetszik, igen :) Azért I. a végére elfáradt kicsit, pedig alig két órát töltöttünk Gárdonyban/Agárdon. És M. teljesen kifeküdt :) Elmaradt a szokásos esti, éjszakai mocorgás is. De a kirándulást ő is nagyon élvezte.
 Dióhéjban ennyi

2011. május 10., kedd

kerék-pár

Az élet néha ezt hoz, néha azt. Kölyök voltam még, és nálunk otthon Szekszárdon minden nyáron nagy nemzetközi kerékpárversenyt rendeztek (Gemenc nagydíj) Az év egyik legnagyobb eseménye volt számomra a profik esti villanyfényes háztömb körüli versenye. Akkor csapott meg először a kerékpárok szele. Egy alkalommal indultam is. Persze nem a nagyokkal, hanem a gyerekekkel, anyukám gyerekkori camping biciklijén. Finoman szólva is ducinak lehetett mondani és hát nem voltam valami nagy kondiban. Azt hiszem utolsó lettem, de nagyon büszke voltam magamra akkor is. Aztán felnőttem, a régi campingre már nem ültem többet és az élet úgy hozta, hogy a  nagydíjat felváltották a bajai népünnepélyek.
Néhány évvel ezelőtt valami miatt odaragadtam a TV elé a legnagyobb országúti kerékpárverseny közvetítése előtt. Pedig soha nem voltam sport rajongó, valahogy úgy voltam vele mindig, hogy csinálni jobb mint nézni. Nem csináltam, nem is néztem, épp ezért. De aztán jött ez a Tour de France meg Lance Armstrong a hős. Nem csak mint kerékpáros, mint ember is. Szerintem. És persze nem csak ő. Sok kis hős, sok kis történet, sok kis halál.
Aztán más okból is el kellett gondolkodnom azon, hogy valamit mozogjak, sportoljak és legnagyobb örömömre a kerékpározás az ajánlott sportok között volt. Akkor már/még Baján a lehetőség adott volt, sík vidék, sok biciklis, aktív kétkerekű közösség, stb. megadta a végső lökést. vettem egy használt bicajt. Rájöttem mennyire praktikus közlekedési eszköz, de azért sportnak még nem tekintettem, legfeljebb életformának. A biciklit aztán ellopták, de újat vettem. Fogyókúrába is kezdtem, bár már nem voltam annyira duci mint tizenévesen, de azért nem ártott. És itt jött a sport, az 'edzés' a kiruccanások a töltésen, egyre hosszabb, hosszabb utak, míg végül gondoltam egyet és hazatekertem Bajáról Szekszárdra. 40 km, háztól házig 2 óra. Vonattal az út 1 óra, háztól házig az is benne van kettőben.
Aztán az élet megint mást hozott. Megismertem I-t, Elhagytam Baját és a TV közvetítéseket is. Volt jobb dolgom is ennél. Megszakadt a kapcsolat a kerékpársporttal és sajnos az életformával is. A bicikli még nem került fel a fővárosba, bár itt is életforma a tekerés.
Nemrégiben bekúszott a nappalinkba a kábel, ami már évek óta csak az előszobáig merészkedett. És a kábellel együtt sok-sok csatorna, melyek között ott a sportcsatorna ami tavasztól őszig szinte minden nagyobb kerékpáros versenyről beszámol. És épp a hétvégén indult az "olasz kör" és bár I. nem túl boldog tőle, pár órára megint odaragadtam a TV elé, bámulom a gyönyörű olasz tájat és hallgattam a kerékpárok monoton zümmögését. Furcsa. Órákat tudnék róla mesélni mennyire nagyszerű és összetett sport ez és mekkora teljesítmény pusztán végigcsinálni. Engem lenyűgöz akkor is, ha rém unalmasnak tűnik órákon át bámulni ahogy csoportba verődve tekergőznek az úton. De nem ezért kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe.
Az élet néha ezt hoz, néha azt, de általában nem azt amit várnál tőle. Az úgy volt, hogy leültem egyszer a TV elé és .... és így lett belőlem kerékpáros.

2011. május 5., csütörtök

új élmények

Csupa nem mindennapi élményben volt részem mostanság, amiről szeretnék most beszámolni . Nem akarom húzni az idegeket, nem akarok olyan dolgokról írni amik csak nekem érdekesek, de azért néhány szóban:
1. találkoztam a doktorbácsival aki I-t és M.-t rendszeresen megvizsgálja. Tényleg olyan ahogy I. elmondta, aranyos mackós bácsi, kicsit olyan mint én csak még nagyobb és több haja van :D Ja és ha lehet még nálam is halkabban beszél. Az ügy apropója a szokásos havi ellenőrzés volt, amire végül én is odaértem, így M.-ot is láthattam, a képernyőn, amint az ujját szopja és integet. Nagy élmény! Azt hiszem nem fogom elfelejteni soha.
2. voltunk a szülészeten, ahol a tervek szerint M. meglátja majd a napvilágot - mellékesen itt is összefutottunk doktorbácsival.
3. találkoztunk itt egy szülésznénivel aki megmutatta a szülőszobát meg ilyeneket. Nagyon barátságos a légkör amúgy ahhoz képest, hogy kórház, de azért így is benne van valami rideg, hátborzongató érzés. Még egy vajúdó kismamát is láttunk. Hát nem a kitörő lelkesedés volt az arcára írva, hogy hamarosan megpillanthatja gyermekét. Ja, feladat: be kell szereznem valami ruhát ha ott akarok lenni I. mellett a nehéz pillanatokban. Olyan leszek mint egy műtősfiú, gondolom.
4. Voltam már többedszerre az anyakönyvvezetőnél és megkaptam az anyakönyvi kivonatunkat, amivel igazolni tudjuk, hogy egybekeltünk. És, ráadásul nem csak magyarul, de angolul és franciául is rajta van minden. hűűűűha.
Nos ennyi.Más most nem jut eszembe. Páá

2011. május 2., hétfő

másnap

Túl vagyunk a nagy napon. Férj, feleség lettünk. Sikeresen. Úgy értem, hogy külön-külön de egybehangzóan kijelentettük szándékunkat, hogy jóban-rosszban... Volt sürgés-forgás, sütés-főzés, takarítás, meg minden ami ilyenkor kell.
Érdekes volt azért. Persze izgultam, de nem is tudom miért. I. a szokásos nyugalommal közölte, ő 5 perc alatt felöltözik, szóval ráérünk. Aztán 5 perccel indulás előtt elkezdett kapkodni, nem talált semmit és fél percenként kérdezgette, hogy mennyi időnk Van még? De végül nem késtük le a szertartást! Az előző ifjú pár épp kijött a városházáról mikor odaértünk. A menyasszony kismama volt :) Az utánunk érkező párnál szintén :) A kismamák és kispapák napja volt ez az anyakönyvvezetőnél.
Biztos mindenki hasonlóan gondolkodott és úgy időzítette az esküvőt, hogy elkerülje a gyermek születése körüli papírok beszerzésének mizériáját. Elég vicces dolog, hogy mindenféle papírok, nyilatkozatok meg igazolások kellenek ahhoz, hogy a nevedre vehesd a gyereked. Egyébként meg, ezek a körök nem azért mennek, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak róla, hogy valóban te vagy a gyerek apja. Az még bonyolultabb eljárás lenne.

A szertartás rövid volt és gördülékeny. Az elején a nevetéssel küzdöttünk, a végén a sírással. Aztán volt fotózás, kellemes ebéd, köszöntés, meghatódás, sírás, nevetés. Egyébként szolidan ünnepeltünk.

Beígértem a képeket, hát íme néhány.

Így most már másnaposak vagyunk. Na nem úgy!! Volt koccintás meg ünneplés, de nem volt nagy ereszd el a hajam, szóval csak a nagy nap utáni más-nap. Olyan ez, mint mikor betöltöd a húszat vagy a harmincat és megkérdik: milyen érzés? Hát semmi különös. Csak valahol legbelül motoszkál valami furcsa. A boldogító igennel sem változik ám semmi. Ugyanolyan szerelmes vagyok mint tegnap, vagy egy évvel ezelőtt. A legfurcsább a gyűrű hiánya a bal és megléte a jobb kézen. Ennyi. Na azért nem akarom ezzel azt mondani, hogy az egész semmi. Mert azért megható dolog és jó érzés hallani és kimondani az igent. (Szerencséd, az utóbbi mondattal vissza hoztad magad. - I. megjegyzése.) És azért furcsa, szívmelengető érzés kimondani hogy I. a feleségem. M. kicsit háttérbe szorult ezen a napon, bár az eredeti tervet teljesítettük. Az esküvői fotókon hármasban vagyunk.
Na de vissza a dolgos hétköznapokhoz. Nagy napok várnak még ránk de addig is van mit tenni.