2012. augusztus 24., péntek

szocializáció

M. egyre ügyesebben mozog, ennek következtében nem csak itthon, de a játszótéren is egyre több lehetőség adódik a mozgásra, játékra és a szocializációra.
Kezdetben még a babakocsis séták jelentették a kimozdulást számunkra, volt idő amikor ezek a séták nagyon rövidek voltak, M. végig üvöltött a kocsiban, de kellett a friss levegő.
Aztán valahogy megbarátkozott a kocsival, és nagyokat lehetett sétálni, vagy ücsörögni a padon. Azért ilyenkor is előfordult, hogy valakivel ismerkedtünk, kisgyermekes, babakocsis szülőkkel, vagy nénikkel, akik bekukucskáltak a kocsiba, bár ezek az alkalmak gyakran visításba torkolltak.
Ahogy M. egyre ügyesebb lett, és többé kevésbé biztosan tudott ülni, a hinta és vele együtt a játszótér egyre vonzóbb célpontnak mutatkozott. Persze akkor még egyet jelentett nekünk a hintával, hiszen M. számára nagy élmény volt, hogy nem a babkocsiban ül, és hogy hintázik. Számunkra is új élményeket hozott, hiszen a hinta nem egymagában, hanem általában párban van kialakítva, így időről időre találkoztunk más kisgyerekekkel és más szülőkkel is. Fura helyzet áll elő. Ott állsz egy sorstársaddal a hinta előtt, a gyerek hintázik feeeel és leeee, majdnem olyan, mint beszállni egy liftbe egy idegennel. Kicsit nagyobb a hely, de több időt is "utaztok" együtt. Vannak, akik tudomást sem akarnak venni a másikról, és a köszönésig is csak kényszerből jutnak el. És vannak, akiket zavar, hogy állunk egymás mellett bambán és némán. Na meg a gyerek jó ürügy a beszélgetésre, vagy mert ő szólal meg először, vagy mert hozzá lehet szólni először, még akkor is, ha válaszolni a szülő kénytelen. Sokfélék vagyunk, de a gyerek közös és kimeríthetetlen téma. Mennyi idős, mit tud már és mit nem, mennyit eszik és mennyit alszik, nyűgös szokott-e lenni.... És M. is látja, hogy vannak más gyerekek, látja, hogy másznak, járnak, játszanak. Nagyon érdekli is a többi gyerek.

A következő lépés a rugós lovacskás hinta volt, hiszen ha már tud ülni és megtanulta hogy kapaszkodni kell, akkor már bátran felülhet rá, még ha vigyázunk is, nehogy leboruljon. A lovacskától egyenes út vezet a csúszdáig, körülötte pedig ott a Kánaán: a homokozó.
A homokozóban nagyon jó jönni menni, ücsörögni, homokot szórni, kavicsot enni. És ott a sok ismeretlen játék szétszórva. És ott van sok gyerek meg Anyuka is akikkel lehet ismerkedni. Nem csak M., de mi is ismerkedünk. Bár én nem vagyok valami beszédes, azért igyekszem, I. pedig inkább mindenkivel leáll beszélgetni, minthogy bután hallgassunk egymás mellett. Szóval barátkozunk.Persze csak azokkal, akikkel lehet. Vannak, akik féltik a gyereküket, a játékaikat más gyerekektől, és vannak akik köszönni sem hajlandók, így velük elég nehéz bármiféle kommunikációt kezdeményezni. És valljuk be, nem is szívesen beszélgetnék olyannal, aki átnéz rajtam és még a köszönésem sem viszonozza.
Hát ezek mennek mostanság. M. egyébként mindenkit levesz a lábáról, főleg néniket és bácsikat, akik látják a kocsiban ülve, és mosolyog, meg kacsintgat rájuk. Integetni is szokott általában, de mire eszébe jut, addigra már általában nem látjuk azt akinek integet. Régen ügyesebb volt ebben.

2012. augusztus 23., csütörtök

induló

Intro

Ahogy azt már beharangoztam, jöjjön most pár sor a szülői értekezletről. M. hamarosan bölcsődés lesz, és ehhez hozzá tartozik egy szülői értekezlet, amit félelemmel vegyes várakozás előzött meg a mi (szülők) részéről. Mert ugyebár ilyen még nem volt, a mi életünkben is egy fontos esemény és jelentős változás lesz, ha M. megkezdi az óvó szülői szemektől független, önálló életét egy eddig ismeretlen közösségben. Szakavatott kezekbe kerül, de amíg mi csak róla gondoskodtunk, a nevelők sok más kis minit is vigyáznak, nevelnek majd. Másképp fognak hozzáállni, és másképp fognak róla gondoskodni, elfogulatlanul és bizonyos távolságból szemlélve fejlődését.

Nos a nagy eseménye I.vel közösen mentünk, amíg M. otthon maradt a Nagymamával. Kicsit félve hagyjuk magára mással, már attól is aggódunk, vajon mi lehet vele amíg mi nem vagyunk ott. Persze sokszor észre sem veszi hogy elmentünk, és persze ezután majd egyre több időt fog másokkal tölteni, mint velünk.

Az esemény

Bár mi és még jó néhány szülő teljesen az ismeretlenre készültünk sokan már gyakorlott bölcsisként nagyjából tudták mire számíthatnak. Kaptunk némi általános tájékoztatót, házi- és napirendet, jó néhány feladatot és javaslatot és persze a fizetnivalók listáját.

A csoport

A nagy közös után következett a jövőben nagyon fontos csoportbeosztás, névsorolvasás. Megtudtuk melyik csoportba kerül M. és aztán megismerkedtünk a csoportszobával, a gondozókkal és a többi csoporttárs szüleivel is. Újabb tudnivalók és újabb fizetnivalók után elérkezett az esemény legsarkalatosabb pontja, a jelek és a beszoktatás időpontjának kiválasztása. Harcra készültünk I.-vel, vérre menő küzdelemre, de annyira nem volt vészes, mint számítottuk, igaz, elég határozottak és szemfülesek voltunk, így a végeredménnyel is elégedettek lehetünk. Szeptember 10-én indul a mandula, vagyis M. a bölcsibe.

A lista

Hogy M. megkezdhesse életét a bölcsődében be kell szerezni pár igazolást:
- a védőnőtől
- a háziorvosától
- a fogorvostól
plusz, éppen esedékes egy oltás, tehát azt is meg kell kapnia. Tekintve, hogy M. retteg mindenféle rendelőtől és mindentől ami annak néz ki, ez kemény menetnek ígérkezik. Bár, ha belegondolok, hogy mindkét szülőben van egy adag fehér köpeny fóbia, ez nem is meglepő.
Ezen felül be kell szerezni pár holmit, amit majd visz(ünk) magával. Ez már részben kipipálva.

1 pipa

A fenti listából a fogorvos kipipálva! Kisebb kalandtúrának beillő utazáson vettünk részt, hogy megtaláljuk a magas házak között megbúvó kis rendelőt. A vizsgálat maga nem is volt sokkoló, tekintve, hogy M. már mire odaértünk úgy visított, hogy egy laikus szemlélő mindenféle műszer nélkül megállapíthatta, hogy hány foga van, és azok mennyire épek. Mi lett volna, ha fáj a foga???? Na de a java még csak ezután következik!!

Utózöngék

Napi szokásos sétánk a bölcsőde mellett vezet. Gyakran megállunk, megnézzük hogy játszanak a gyerekek az udvaron, ők gyakran odaszaladnak, integetnek. A napokban egy gondozó néni is a közelben volt és megpróbált barátkozni M.-el aki ezt a szokásos mosoly és integetés helyett kiadós visítással jutalmazta. Azóta ezt majd' minden nap eljátsszuk.

Éppen ma folytattam érdekes csevegést egy kisfiúval aki néhány napja/hete bánatosan nézett bennünket a kerítés túloldaláról. Ma nem volt egyedül és egyáltalán nem volt bánatos. Büszkén újságolta, hogy:
- Voltam ma vásárolni! Ti hová mentek?
Közben két társa is megérkezett, egyikük boldogan kiabálta, hogy:
- Mi verekedünk ám! - majd újra az előző kérdés, amire másodszorra is azt mondtam, mint elsőre:
- Mi is megyünk vásárolni - és még hozzátettem - meg a játszótérre. - Egyikük le is vonta a komoly következtetést, amit azonnal meg is osztott társaival
- A játszótérre mennek vásárolni!
És még két fontos kérdés merült fel: - Miért nincs a kisbabán zokni? illetve, hogy az én kisbabám-e a kisbaba?
Hát ez történt. M. nem visított és még a sarkon túlról integetett is a fiúknak :)
A továbbiakról majd később beszámolok.



látogatók

Látogatók voltak nálunk. Na nem a jövőből jöttek, csak Londonból, Szekszárd érintésével. És nem is olyan szuper verdával mint a mellékelt videóban :) Bár ők Bogarak a holdról vagy a partról, azért nem olyan furcsák, mint ezek itt a filmen.  Hozták magukkal a Nagymamát is, és kis időt eltöltöttek nálunk. Hoztak magukkal csomó meglepetést és finomságot, hoztak jó kedvet, vidámságot. Köszi hogy itt voltatok. Ha majd egy ilyen kocsit beszereztek, gyakrabban láthatjuk egymást :) de ilyen kaja pasztillát nem kell ám hozni, van nálunk rendes ennivaló.
Voltunk sétálni, meg hintázni közösen, bár M. kissé megijedt, mikor meglátta a 'torzonborz' nagybácsit, és mikor a nagynéni is beleült a hintába, ezt leszámítva szuperül érezte magát. Bár ahogy lenni szokott, mikor látogatóink jönnek, megint valami hihetetlen fáradtság telepedett rá. De most legalább nem volt beteg.
nagynénivel hintázunk
Aztán a Nagymama még egyszer itt volt azóta. Eljött felvigyázónak, amíg mi nagyok részt vettünk életünk első szülői értekezletén! Nagyon komolyan hangzik, de hogy milyen is valójában, azt majd egy következő bejegyzésben kifejtem. A látogatónál maradva, M. végre nem kapott sikítófrászt, sőt, nagyon örült, ahogy Nagynéninek és Nagybácsinak is örül azóta, ha videofonálunk. Mamával csupa móka és kacagás az élet. Na de milyen is lehetne egy nagyival? Mi is látogattunk, unokatesót, meg másik nagynénit és bácsit. M. most nem volt olyan lelkes ettől, mint szokott sajnos. :(
Közben visszatért a 'lovagunk' is a nyaralásból, így a játszótér is egyre érdekesebb. Ejj cukika!!

átváltozás 2

Megint eltelt lassacskán egy hónap és nem jelentkeztem. Itt az ideje írni pár sort, mert történés volt és lesz bőven. Előző bejegyzésemhez csak annyit, hogy diétába ugyan még nem kezdtem, de egy másik diéta leírásában nagyon jó gyakorlatokat találtam, amiket elkezdtem művelni. Négy egyszerű gyakorlat, napi pár perc és teljesen átmozgat. Amúgy is rám fért a mozgás. És nagyon odafigyelek közben, hogy mit és mennyit eszem. És bár nem látványosan, de fogyni kezdtem, ami jó érzéssel tölt el. De még messze vagyok az álomsúlytól :) De nem adom fel!
A többiről majd külön bejegyzésben.

2012. augusztus 3., péntek

átváltozás

Már készülök egy ideje az átváltozásomról mesélni. Na nem Kafkai értelemben, csak olyan szolidan alak- és ízlésbeli változásokra gondolok.
Kisgyerekként elég soványka voltam, erre nem nagyon emlékszem, csak mesélték, és a régi fotók is erről tanúskodnak. Sovány és beteges. Aztán a mandulaműtétem után jött az első nagy átváltozás. Hízni kezdtem, viszont nem voltam többé beteges. Állítólag a manduláknak köze van az anyagcseréhez. Hát emiatt biztos. Kisiskolásként és nagyiskolásként is elég pufók gyerek voltam. A korral haladva persze ez egyre jobban zavart, bár nem sokat tettem ellene. Ahogy emlékszem, leginkább az öltözködésben okozott ez először problémát és palástolni is így próbáltam. A nadrágok szára túl hosszú, a dereka túl szűk volt. Vagy mindkettő. Hosszú pólókat hordtam, amik felcsúsztak a fenekemen, fennakadtak a pocakomon. Próbáltam minél bővebb és hosszabb felsőket hordani, de azt hiszem csak érzetre javítottak a helyzetemen.
Aztán eljött az idő amikor már tenni kellett valamit. Még kiskoromban futottam is rendszeresen, de eredmény semmi. Aztán diétákba kezdtem, nulla szénhidrát és egyéb kísérletek is voltak. Konditerembe is jártam egy darabig. A kondi+diéta kombináció némi eredmény is mutatott, talán a kamaszkori megnyúlás is bejátszott, így nem lettem sovány, de talán kicsit arányosabb.
Igazi eredményt már felnőtt korban sikerült elérni. Kerékpározás, majd a 90 napos diéta hozott. Egész lefogytam, és elégedett is lettem a formámmal, súlyommal. Annyira, mint még korábban soha. És sikerült is tartani a súlyom. Az öltözködésem is megváltozott. Könnyedén találtam magamra nadrágot, derékban és hosszban egyaránt megfelelőt, sőt még csinosat is. Arról nem is beszélve, hogy pár mérettel kisebb ruhák kellettek. A ruhatáram lecserélődött, büszke voltam magamra. Másképp is öltözködtem, például bátran be mertem tűrni a nadrágba az ingeket, amit előtte nem tettem volna, hogy ne látsszon annyira a hasam. Persze attól még látszott, csak én nem akartam észre venni. :)
Aztán újabb átváltozás következett, lakhely, munkahely, életmód változás miatt nem csak az étrendem, de a szokásaim is változtak, a kerékpározás is elmaradt, és ennek következtében szép lassan megint hízni kezdtem. Nem tértem vissza az eredeti állapothoz, de már érzem a hatását. Kevésbé vagyok elégedett magammal, és a kedvenc ruháim sem annyira jönnek rám, vagy legalábbis nem állnak annyira jól :( Újra ruhatárat kell cserélni, mert a régiek már kikoptak, vagy még mindig nagyok lennének, az újabbakat pedig sajnos kihíztam. Ettől függetlenül megint egy átváltozásról álmodom, aminek köszönhetően újra a csúcsformám térhetne vissza. Remélem sikerül...