2014. december 13., szombat

elkezdődött

Igen, igen, elkezdődött a végső visszaszámlálás. Letelt az ünnepek előtti utolsó munkanapom, most koncentrálódok az otthoni ünnepi teendőkre. Azt hiszem, hogy ha az előttem álló kb. két szabad hetet csak az előkészületekre fordítanám, akkor sem érnék a végére a tennivalóknak. A világot most sem fogom megváltani sajnos, majd azt talán az újévi fogadalmak listájára veszem. Hajrá mindenkinek, az idő fogy, jönnek az ünnepek, azért remélem, mire oda jutunk, sikerül kicsit megpihenni és lelassulni kicsit. Addig pedig jöhet a zúzás :)

2014. december 6., szombat

Télapó

Télapó dömping volt nálunk. Tegnap az oviban is járt a télapó és délután I. munkahelyére is eljött. Az éjjel pedig nálunk is járt. Megitta a kakajót és megette az összes kekszet, amit kikészítettünk neki, hogy ha jön, megvendégeljük. Hagyott nálunk ajándékokat is.
M. tavaly még szinte rettegett a télapótól. Az idén már nem félt a télapótól az oviban sem. I. munkahelyén pedig nagyon talpraesett volt, bátran odaállt a télapó elé, még a nevét is megmondta neki és megmutatta hány éves. Nagyon büszkék voltunk rá. Imádni való volt. Ez és az öröme az ajándékok miatt minden pénzt megért. Megkapta amire vágyott, amit várt már hónapok óta - pont ilyet szerettem volna - mondja.
Most jöhet a következő - mármint a Jézuska, mert hát neki is leadtuk a megrendelést :)

2014. december 2., kedd

Advent

A hétvégén a mamához készültünk, M. már hetek óta készül, szerintem még a Mikulásnál is jobban várta, hogy láthassa a nagyszülőket. Sajnos nem a tervek szerint alakultak a dolgok, I. kidőlt, sehová nem tudott menni, így aztán mi sem mentünk, mert M. a lakásból sem akarta kitenni a lábát Anya nélkül.  Úgyhogy most tényleg együtt volt a család - bár jobb lett volna, ha mindenki egészséges és vidám.
Mindenesetre elindult az Adventi időszak, M. általában a mikulás ünnepségekre időzíti a betegségeit, I. pedig karácsonyra szokott kidőlni, reméljük, most az ünnepek ez a része kimarad.