2015. október 12., hétfő

Munkálatok - a költözés után

A költözés után nem értek véget a munkálatok, csak a második felvonás következett. Próbáltuk lakhatóvá, élhetővé tenni a házat, annak ellenére, hogy a szükséges holmik nagy része dobozban volt, de nem mindig tudtuk melyikben. Eközben a teli dobozokból képzett ösvények és akadályok között botladoztunk.
itt már alakul a konyha

Hiányzott a konyha, hiányoztak a szekrények, ami volt, abba sem tudtunk bepakolni.
Így innen oda, onnan ide tologattunk mindent, hogy éppen ott férjünk, ahol dolog volt.

Aztán újra jöttek a mesterek is, ami persze újabb izgalmakkal és újabb munkával járt számunkra is. És, mikor valami elkészült, már láttuk, mi lehet a következő.

a régi konyhabútorból
előszobaszekrény lett
Mikor elkezdtem gondolkodni, milyen munkálatokról fogok beszámolni a költözés után, első gondolatom az volt, hogy inkább romboltunk, mint építettünk. Valóban, a ház körül és a kertben is próbáltuk felszámolni a káoszt. Házon belül is szükség volt némi rombolásra persze, de azért vissza gondolva többet építettünk, mint romboltunk.


Megjegyzés küldése