2015. február 20., péntek

hét

Hétfőn hercegnő- tündér-pillangó volt M. a farsangon. Így jól indult a hét, a hosszú lábadozás után sem volt gond, hogy oviba kell menni.

Kedden kiállítást nyitottunk és mindent biztosítottunk. Végre túl vagyok ezen is. Nyomasztott azért, hogy hogy lesznek a dolgok. Azt hiszem jól sikerült.

Szerdán (média)sztár lettem :) - meg volt a 15 perc hírnév, ezt is kipipálhatom.

Csütörtökön csatangoltam a levéltárban,
 és miután körülöttem már mindenki átesett rajta, most én lettem beteg.

Pénteken prüszköltem

és végre eljött a hétvége. Remélem holnap már jobban leszek, és olyan kellemes és tartalmas lesz, mint a előző volt

2015. február 15., vasárnap

hétvégi programozás

M. betegsége némi kényszerpihenőre kényszerítette I. -t is. Ráadásul ő is lebetegedett, így aztán teljes elzártságra kényszerültek. Nem is kívánkoztak a szabadba, nem is bírtak volna kimozdulni. M. már kezdett jól lenni, mire I. igazán beteg lett. Ő már aktivizálta volna magát, de Anya sajnos nem tudott vele lépést tartani. M. ezt még talán rosszabbul bírta, mint saját betegségét. Bár most tényleg leverte a betegség, szenvedett tőle. Azt mondta:

Anya én ezt nem bírom tovább, én már soha nem fogok nevetni!
Pedig azért vannak akik nála sokkal betegebbek, mégsem vesztik el életkedvüket.

 A hétvégére végre mindketten összeszedték magukat kicsit, és M.-et már semmi nem tarthatta vissza, hogy valami élményt szerezzen magának, és nekünk is. Napok óta az IKÁ-ba szeretett volna menni, szombat reggel el is vitt bennünket reggelizni. Ott jobb a koszt mint otthon, úgy tűnik. Bár mikor odaértünk, közölte, hogy ő a másik IKÁ-ba akart menni, a kismadarasba. Ne kérdezzétek mi az, mert nem tudtuk igazán megfejteni. A lényeg végül is a gyors kaja - ami talán elítélendő, de annak érdekében, hogy valamit egyen, mindenre hajlandók vagyunk. A kaja és a játék. Mert valami játék mindig kell.

A szombati IKA túra után vasárnap kicsit intellektuálisabb programot sikerült összehozni. A Duna parton voltunk, kavicsot dobálni meg sétálni. Aztán pedig a kastélymúzeumot látogattuk meg. Nagy szó ez, mert még nem nagyon tudtuk rávenni semmi ilyen programra. Kicsit meg is volt illetődve, hogy mi lesz ő vele ott. Félt, de azért kíváncsi is volt, milyen is egy igazi hercegnős kastély. Csak attól félt, mi lesz, ha találkozik egy igazi hercegnővel. Én nem tudom, miért olyan félelmetes egy hercegnő, de végül is mindegy.

Igazán tartalmas, élménydús hétvégénk volt.

2015. február 6., péntek

Orvos

Alapvetően azt gondolom, nincs okunk panaszra. M. nem túl beteges,  mióta óvodás, alig láttuk a doktor nénit. Pedig új közösségben gyakoribb, hogy valamit össze szednek a gyerekek. Azért továbbra is aggódunk néha, főleg I, hogy beteg lesz, de legtöbbször semmi komoly baja nincs.

Ha jól emlékszem, most először kellett érte menni napközben. Ha orvoshoz is mentünk, volt, hogy csak azért, mert igazolás nélkül nem mehet újra közösségbe.
Őszintén szólva, én sokszor elég kellemetlenül érzem magam az orvosnál. Mire eljutunk, M általában olyan eleven - ha tényleg beteg akkor is - hogy igazából én sem értem, mit keresünk mi a sok beteg között. Hát akkor más mit gondolhat?
Persze jobb ez így, mintha olyan beteg lenne.

2015. február 2., hétfő

Budapest, de csodás

Nap mint nap a főváros legszebb belvárosi területein haladok keresztül, a Duna jobb partján, a budai hegyek lábait súrolva. Megcsodálhatom a Gellért szállót és a Gellért hegyet, a Várkert bazárt és a Budavári palotát. A Duna és a hidak látványa önmagáért beszél, ha mégis távolabbra nézek, megcsodálhatom a pesti oldalon a Vigadót, a Gresham palotát vagy a Parlamentet. Gyönyörű ez a város.
Gyönyörű. A látképet munka gépek és munka gödrök teszik még változatosabbá. Van idő nézelődni, miközben a járművek araszolva kerülgetik az útjukban álló akadályokat. A megszokott látvány egyhangúságát terelő utak szakítják meg. Újabb és újabb utcáit fedezhetem fel a városnak.