A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 8., péntek

Csőstül jön az áldás furtonfurt

...ahogy azt Ürge mondta volt a Micimackó egy részében. Nem elég, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, ami sok sok idegeskedéssel, és nem kevesebb idő, energia és mi több anyagi ráfordítással jár, beütött a mennykő - M is beteg lett. Olyannyira, hogy kórházba is került szegény egy csúnya állhatatos vírus miatt.

Egy kisgyermek a kórházban, vele ott a szülő, csak mint toldalék. Fontos feltétele az eredményes kezelésnek és a mihamarabbi gyógyulásnak, de technikailag, papíron ő csak ott van. Nem csinál semmit, nem eszik, nem alszik és egyébként sem létezik. A másik szülő meg szaladgál, mint pók a falon, próbálja jobbá tenni szegények napjait a kórtermek fogságában.

Mint tudjuk egy betegség, főleg egy kórházi kezelés sem áll másból, mint idegeskedésből, idő, energia sőt mi több anyagi ráfordításból, miközben az elveszett időből, energiából és anyagi forrásból nemhogy több, de inkább kevesebb marad.

De mindez mellékes ahhoz képest, hogy M. és I. végre kiszabadult és egyre jobban van - reméljük nem lesz visszaesés és nem adja tovább senki senkinek a vírusait, mert az további kiesésekhez és fennakadásokhoz vezethet.

2015. március 1., vasárnap

front

Eltelt egy újabb hét, és a hétvége is lassan. Utaztunk a Mamához, M. legnagyobb örömére - ahhoz képest, hogy mennyire várta, hogy a nagyszülőket újra láthassa, leginkább az új szerzeményei - hercegnős DVD és rajzolós füzet - kötötték le. A kert, az udvar, a jószágok sem különösebben érdekelték most.

Reméljük, a tavasszal megjön majd a kedve a szabadtéri elfoglaltságokhoz is.

Egyébként is front volt / van.

Az idő szürke, borongós, I. változékony, M. viharosan szeles és csapadékos, én ködös... 

Reméljük, holnapra a sötét felhők átvonulnak és végre kicsit kisüt a nap.

2012. október 27., szombat

hétköznapok

Mennek a napok, egyik a másik után, ahogy eddig is. Mégis más. Újra dolgozom, ami akár egyhangúvá is tehetné a hétköznapokat, de minden hétre/napra jut valami, amitől változatosan telik el. Csak azt nehéz megszokni, hogy M. nincs velem, vagy hogy én nem vagyok vele. Az együtt töltött idő jelentősen lecsökkent, kb. 2 órára, aminek egyik fele a reggeli készülődést, a másik meg az esti rutint tartalmazza. Bár újra voltunk kis kényszerpihenőn pár napig, és adódik pár hosszú hétvége mostanság, azért az az idő amit együtt töltünk édes kevés. M. eddig jól érezte magát a bölcsiben, és ha örül is nekem mikor végre hazaérek, most I. a sztár. Nem tud leszakadni róla egy pillanatra sem. Na és elérkezett az az idő is, amikor rájött, hogy bizony jó jó a bölcsiben, na de velünk még jobb. legalábbis gondolom, mert már nem azzal a lelkesedéssel megyünk be reggel, mint az elején. M. egyébként nagyon jól viselkedik odabenn, legalábbis azt mondják, bár vannak összezördülések, hajtépés, harapdálás, gondolom hisztik kíséretében. Történnek balesetek, elesünk, leesünk, de ilyen otthon is van azért. Egyre ügyesebb is ez a lány, állítólag egyedül iszik, eszik odabenn, és képzeljétek, feláll kapaszkodók nélkül és elindul egyedül. Egyelőre persze csak belátható távolságokat tesz meg, de már nem csak egyenesen, hanem kanyarodik is. Volt már, hogy elszaladt előlünk :)

2012. augusztus 24., péntek

szocializáció

M. egyre ügyesebben mozog, ennek következtében nem csak itthon, de a játszótéren is egyre több lehetőség adódik a mozgásra, játékra és a szocializációra.
Kezdetben még a babakocsis séták jelentették a kimozdulást számunkra, volt idő amikor ezek a séták nagyon rövidek voltak, M. végig üvöltött a kocsiban, de kellett a friss levegő.
Aztán valahogy megbarátkozott a kocsival, és nagyokat lehetett sétálni, vagy ücsörögni a padon. Azért ilyenkor is előfordult, hogy valakivel ismerkedtünk, kisgyermekes, babakocsis szülőkkel, vagy nénikkel, akik bekukucskáltak a kocsiba, bár ezek az alkalmak gyakran visításba torkolltak.
Ahogy M. egyre ügyesebb lett, és többé kevésbé biztosan tudott ülni, a hinta és vele együtt a játszótér egyre vonzóbb célpontnak mutatkozott. Persze akkor még egyet jelentett nekünk a hintával, hiszen M. számára nagy élmény volt, hogy nem a babkocsiban ül, és hogy hintázik. Számunkra is új élményeket hozott, hiszen a hinta nem egymagában, hanem általában párban van kialakítva, így időről időre találkoztunk más kisgyerekekkel és más szülőkkel is. Fura helyzet áll elő. Ott állsz egy sorstársaddal a hinta előtt, a gyerek hintázik feeeel és leeee, majdnem olyan, mint beszállni egy liftbe egy idegennel. Kicsit nagyobb a hely, de több időt is "utaztok" együtt. Vannak, akik tudomást sem akarnak venni a másikról, és a köszönésig is csak kényszerből jutnak el. És vannak, akiket zavar, hogy állunk egymás mellett bambán és némán. Na meg a gyerek jó ürügy a beszélgetésre, vagy mert ő szólal meg először, vagy mert hozzá lehet szólni először, még akkor is, ha válaszolni a szülő kénytelen. Sokfélék vagyunk, de a gyerek közös és kimeríthetetlen téma. Mennyi idős, mit tud már és mit nem, mennyit eszik és mennyit alszik, nyűgös szokott-e lenni.... És M. is látja, hogy vannak más gyerekek, látja, hogy másznak, járnak, játszanak. Nagyon érdekli is a többi gyerek.

A következő lépés a rugós lovacskás hinta volt, hiszen ha már tud ülni és megtanulta hogy kapaszkodni kell, akkor már bátran felülhet rá, még ha vigyázunk is, nehogy leboruljon. A lovacskától egyenes út vezet a csúszdáig, körülötte pedig ott a Kánaán: a homokozó.
A homokozóban nagyon jó jönni menni, ücsörögni, homokot szórni, kavicsot enni. És ott a sok ismeretlen játék szétszórva. És ott van sok gyerek meg Anyuka is akikkel lehet ismerkedni. Nem csak M., de mi is ismerkedünk. Bár én nem vagyok valami beszédes, azért igyekszem, I. pedig inkább mindenkivel leáll beszélgetni, minthogy bután hallgassunk egymás mellett. Szóval barátkozunk.Persze csak azokkal, akikkel lehet. Vannak, akik féltik a gyereküket, a játékaikat más gyerekektől, és vannak akik köszönni sem hajlandók, így velük elég nehéz bármiféle kommunikációt kezdeményezni. És valljuk be, nem is szívesen beszélgetnék olyannal, aki átnéz rajtam és még a köszönésem sem viszonozza.
Hát ezek mennek mostanság. M. egyébként mindenkit levesz a lábáról, főleg néniket és bácsikat, akik látják a kocsiban ülve, és mosolyog, meg kacsintgat rájuk. Integetni is szokott általában, de mire eszébe jut, addigra már általában nem látjuk azt akinek integet. Régen ügyesebb volt ebben.

2012. május 7., hétfő

zenemanó

A múlt héten folytatódtak a hosszú hétvégés kalandok. Egyrészt aggodalommal telve figyeltük M. állapotát, még orvosnál is voltunk, bár semmi komolyat nem állapított meg, diétát rendelt el. Tekintve, hogy M. napok óta szinte semmit nem evett, ezt elég viccesnek találtam. Meg azt is, hogy krumplit, répát, almát banánt egyen a gyerek, ami végül is teljesen rendben van, kivéve M. esetében aki gyümölcsöt nem nagyon eszik, és a hús az ami biztos siker. A hús annyira, hogy bennünket is megenne, ha tudna. Hihetetlen élesek a kis fogai és előszeretettel harap belénk. NNA mindegy ideje volt próbát tenni újra. Hát voltak sikerek is, például a banánt úgy ette mint a nagyok, bár az első pár falat után ugyanúgy végezte, mint bármi más ami a kezébe kerül: szétmaszlingolja.
A nem evés mellett probléma volt a nem alvás is, legalábbis éjszaka is gyakran felébredt M. Ráadásul, elég nyűgös is volt. Semmi nem volt jó neki, ezzel megadta a kegyelemdöfést azt hiszem mindkettőnknek, csak nekem kicsit hamarabb, mint I-nek. Ennek ellenére komoly probléma volt. Így a hétvégére eltervezett programot teljesíteni tudtuk. Szombaton a Grund Vakációváró fesztiválra készültünk a TF-re, Alma koncerttel egybekötve. M. eléggé meg volt szeppenve ugyan, de úgy tűnt élvezte a dolgot. Sok-sok ember, gyerekek, zene, mulatás. M-val táncoltunk is egy jót. Másnap anyák napja alkalmából pedig ringatóztunk a Millenárison. Ez inkább M.-nak való program volt. Itt is volt zene, játék mulatozás. Talán majd gyereknapozunk is, akkor lesz Alma és ringató is. M. igazi zenemanó, szóval ilyen programokat muszáj lesz szervezni neki. És végre nem okoz gondot elindulni, utazni, programot szervezni M.-val. Nagy öröm ez nekünk. Néhány hónappal ezelőtt erről még álmodni sem mertünk.
Most mindenesetre megint hétfő, és M. mint minden valamire való cicalány utálja a hétfőt. Ráadásul az eső is esik, így sétálni és cicát lesni sem nagyon tudunk :(

2012. május 2., szerda

program

Előző bejegyzéseim után evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre. Lejárt a két hosszú hét és elérkezett a várva várt hosszú hétvége. Előtte még itt volt a nagymama, 'Öcsire' vigyázott, így náluk is többször jártunk. Telve tervekkel és lelkesedéssel futottunk neki a hosszú hétvégének. A programok apropója, hogy M. lassan 11 hónapos, valamint, hogy I.-vel (már!) egy éve hivatalosan is összekötöttük az életünket. Az idő gyönyörű, szinte nyári, sőt, nyári, szóval ideje, hogy kimozduljunk, élményekkel gazdagítsuk ezt a néhány napot M. és magunk számára is. Az igazat megvallva nekem is jól esik kicsit kimozdulni a négy fal közül. Ebből kifolyólag napi két séta beütemezve, ebből legalább egy célirányosan, a lakótelepi környezetből kiszakadva. Nem kell persze valami nagy dolgokra gondolni. Remekül megfelelt a bevásárlás piaccal egybekötve, vagy csavargás a közeli bevásárlóközpontban. Ami nem annyira hétköznapi program volt, az az álomautó múzeum, például. Nagy élmény, persze csak annak, aki szereti a régi járgányokat. Mi mostanában amúgy is a '60-as évek Amerikájának bűvkörében élünk, de erről talán majd később, szóval nagyon bejött. M. is jól bírta egy darabig. Ami tervben volt még az egy nagytétényi séta, kastélymúzeum, miegymás, de ez mér nem jött össze. M. a hétvége utolsó napjára kicsit legyengült, bújkált/bújkál benne valami, talán a foga jön vagy valami más. Így az utolsó napot hármasban, itthon töltöttük, aggodalmasan figyelve vajon javul, vagy romlik az állapota. Persze mikor máskor, ha nem egy hétvégi/munkaszüneti napon telepedjen rá valami nyavalya. Na de talán lassan túl is van rajta. Foga még nem bújt ki persze.
És nem csak a csavargások, de az itthon töltött idő is kellemesen telt. A legjobb program azt figyelni, mit produkál ez a kisMini. Minden nap meglep bennünket valamivel, most a legnagyobb horderejű esemény, hogy sikerült felülnie kétszer is. Bár még mindig vannak elmaradási mozgás terén, azért látható a fejlődés. Egyébként pedig mutogat és magyaráz, annak ellenére, hogy nem beszél, nagyon jól ki tudja fejezni magát. Büszke vagyok rá nagyon. Aztán volt sütés főzés, I. újabb recepteket próbált ki. Bár érik a diéta újra kezdése, mert azt időközben felfüggesztettük, azért a hatása érezhető. Sokkal jobban odafigyelünk már most is, hogy mit és mennyit eszünk. És nem is hiányzik annyi mint korábban.
Néztünk jó filmeket, bár a favorit most a Mad Men c. sorozat ami a '60-as évek Amerikáját mutatja be egy reklámügynökségen keresztül. Az egész sorozat hangulata olyan, mintha egy sötét bár füstös, whiskey és izzadtságszagú levegőjén keresztül szűrődne át. A sikeres üzleti kapcsolatok ellenpontjaként pedig ott állnak a boldogtalan, keserű emberi sorsok. Nem túl vidám, mégis megkapó és szórakoztató valamiért. Na és persze tanulságos.
Egyelőre ennyi, szólít a kötelesség, sziasztok, ahogy M. mondaná sz'a.

2012. február 16., csütörtök

fele sem tréfa

Az egészségről írt bejegyzésem végéről lemaradt egy mondat, mégpedig, hogy "én még tartom magam". Hát változott a helyzet. Kiderült, hogy M.-nak bújnak a fogai, most a felsők, gyakorlatilag egyszerre indult meg a 4 első foga. Ez okozhatta a lázat, és minden egyebet, bár az orrfolyást nem indokolja szerintem. Mindenesetre kicsit megnyugodtunk, bár azért így is megszenvedi szegény. És sajnos a megfázás veszélye sem múlt el teljesen, mert most én kerültem sorra :( Igyekszem távol maradni tőle, ami elég nehéz, mivel ketten vagyunk itthon és a fogzás miatt amúgy is bújósabb a lelkem. I. viszont szépen gyógyul, szerencsére. Remélem én is hamar túl jutok rajta.

2012. február 14., kedd

egészség?

Említettem előző bejegyzésemben, hogy elhatároztuk, fogyókúrába kezdünk. Mint már korábban is, most is a 90 napos diétába kezdtünk, nekem nagyon bevált, szerettem is, és I.nek is jó tapasztalatai voltak vele. Nem is volt kérdés, hogy milyen diétát választunk. Messze még a 90. nap, de túl vagyunk már az első kemény héten, sőt már a 3. hétnél járunk. Bár az első napokban úgy éreztem, nem fogom bírni, mára teljesen beálltam és I. is, bár ő mindig is jobban bírta a koplalást is. Most viszont már egyáltalán nem érzem, hogy koplalnék. Természetesen ennyi idő alatt nem lehet túl sok eredményt felmutatni, azért mégis, a kilók szép lassan fokozatosan kopnak. Kissé már látható is, az eredmény, de igazából ami a legjelentősebb, az az érzés. A tudat, hogy egészségesebben étkezem, és bár éppen csak látszik valami fogyás, máris sokkal könnyebbnek érzem magam. Könnyebben mozgok, jobb a közérzetem, stb. Bár most odakinn tombolnak a mínuszok és azt mondják ilyenkor nem szabad diétázni, mert hiszen kell az energia és a szervezet természetes módon zsírpárnákkal védekezik a hideg ellen. De nem vagyunk már ősemberek, sem a vadon gyermekei, el vagyunk látva téli ruhával, meg fűtött lakással, szóval nem feltétlen szükséges, hogy téli védőréteget növesszünk. Egyébként sem vesszük olyan szigorúan a szabályokat, én korábban sem úgy csináltam, mégis eredményes volt a dolog. Szóval, jól érzem magam. És I. is, egyéb problémákat leszámítva.
Az történt ugyanis, hogy I.-t elkapta valami nyavalya, ami a hirtelen és tartós mínuszok beköszöntével azért benne volt a pakliban. Mi M.-el az orrunkat se mertük kidugni, a hideg mellett a havazás sem könnyítette meg a dolgot, bár a friss hóban jól vizsgázott a babkocsi. Nos I. a hét végére kifeküdt, így nekem állni kellett a sarat, mert I. is gondozásra szorult, M. közelébe pedig nem nagyon mehetett. Óvatosság és gyógykezelés ide vagy oda, a hétvége után M. is lebetegedett, reméljük gyorsan átvészeli a dolgot.

2012. február 6., hétfő

suttogások és sikolyok

Sok minden jár(t) a fejemben mostanában. Megpróbálom ezeket összefoglalni.
Például, hogy mennyire nem könnyű szülőnek, anyának lenni. Félreértés ne essék, eddig sem gondoltam, hogy olyan könnyű lenne, és mielőtt egyesek a tenyerüket kezdenék dörzsölgetni, hogy 'ugye én megmondtam', azért azt is el kell mondanom, hogy boldogulok. De tudom, hogy folyamatos figyelmet és aktivitást igényel, és akkor sem vár türelemmel, amikor te kevésbé vagy formában. Ezért mindig formában kell lenned. És bármi is van, mindent félre kell tenned ha ő úgy kívánja. Talán a legnehezebb az időt beosztani és az egyéb teendőket ellátni. De inkább ezzel legyen gondom, mint a gyermekneveléssel.
Azt kérdezték tőlem tegnap, hány oldal van kész a disszertációmból, illetve hogy mikor doktorálok. Háát ez egy nehéz kérdés. Még sokkal több dolgom van vele, mint amennyi 'kész' van. De azt is mondták, hogy én mindent elértem, aminek igazán fontosnak kell lennie egy ember életében. És ez így is van. Minden más csak bónusz, ha úgy vesszük. De, úgy gondolom, ha el is értem mindent ami igazán fontos, szerencsére még vannak céljaim. Mert célok nélkül az élet mit sem ér. A célok maradnak, a megvalósítás időnként tolódik, az idő viszont közben halad.
Hogy mennyire, azt legjobban egy kisgyereken venni észre. M. kiságyáról a pelenkázó már rég lekerült, mert attól tartottunk, hogy lefordul róla, olyan izgága. Nem is emlékszem már mikor. Most hétvégén a kiságy matracát is leszállítottuk. M. a földszintre költözött, mert attól tartunk, egyszer gondol egyet, és felkapaszkodik a rácson, majd kiesik. Bár ilyen szándékának még semmi jelét nem mutatja, de érhetnek meglepetések bárkit. Azért látható a fejlődés, például azon, hogy amíg korábban elfért volna keresztben is az ágyban, képtelen lett volna megfordulni, most viszont már nem fér el, de képes megfordulni. Sőt, hasáról a hátára ugyan meg tud fordulni, de sokszor kevés a hely a manőverhez és a rácsra kenődik fel.
A korábbi lihegős és köhögős korszaka után most eljutottunk a sikítós korszakához. Eddig csak a szüleire hozta a frászt időről időre, de most már (szerintem) a szomszédokat is boldogítja vele.

2011. november 29., kedd

álom

Azt hiszem a legnehezebb - legalábbis most úgy gondolom - az alvásmegvonás. pedig M. nagyon jó kislány, jókat alszik meg minden, de valahogy fél4 és fél6 között tutira felébred, és ha vissza is alszik, általában dumál még egy fél órát, órát, ami csak azért baj, mert a szülő olyan, hogy teljesen ki van hegyezve minden rezdülésére és ha álmában nyög egyet arra is felébred, és várja, hogy a gyerek most vajon fel fog ébredni, vagy nem?
Én ráadásul olyan vagyok, hogy minél közelebb vagyunk a reggelhez, annál nehezebben alszom vissza. De legyen ez az én bajom ugyebár. De az már végképp bosszantó, hogy hulla fáradtan esem ágyba este is és ennek ellenére elaludni nem tudok, órákig csak forgolódom. Hát ez is legyen az én bajom, nem? Szóval kicsit álomkóros vagyok. Reggel korán kelek, napközben éber vagyok, este későn alszom el, éjszaka kelek. De hát, mondhatjátok, nincs is más dolgom. Ez így is van. És ráadásul, ma reggel rájött... igaziból. Hajnali etetés közben is Anyát követte a szemével, és most reggel is őt kereste ugyanott, ahol hajnalban utoljára látta. És ki kellett jönni a szobából, hogy megnézzük a lakás többi részét is. De sehol nincs Anya...

Ez jutott most eszembe: Colorstar: Álomadalom