A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: betegség. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 8., péntek

Csőstül jön az áldás furtonfurt

...ahogy azt Ürge mondta volt a Micimackó egy részében. Nem elég, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, ami sok sok idegeskedéssel, és nem kevesebb idő, energia és mi több anyagi ráfordítással jár, beütött a mennykő - M is beteg lett. Olyannyira, hogy kórházba is került szegény egy csúnya állhatatos vírus miatt.

Egy kisgyermek a kórházban, vele ott a szülő, csak mint toldalék. Fontos feltétele az eredményes kezelésnek és a mihamarabbi gyógyulásnak, de technikailag, papíron ő csak ott van. Nem csinál semmit, nem eszik, nem alszik és egyébként sem létezik. A másik szülő meg szaladgál, mint pók a falon, próbálja jobbá tenni szegények napjait a kórtermek fogságában.

Mint tudjuk egy betegség, főleg egy kórházi kezelés sem áll másból, mint idegeskedésből, idő, energia sőt mi több anyagi ráfordításból, miközben az elveszett időből, energiából és anyagi forrásból nemhogy több, de inkább kevesebb marad.

De mindez mellékes ahhoz képest, hogy M. és I. végre kiszabadult és egyre jobban van - reméljük nem lesz visszaesés és nem adja tovább senki senkinek a vírusait, mert az további kiesésekhez és fennakadásokhoz vezethet.

2015. február 20., péntek

hét

Hétfőn hercegnő- tündér-pillangó volt M. a farsangon. Így jól indult a hét, a hosszú lábadozás után sem volt gond, hogy oviba kell menni.

Kedden kiállítást nyitottunk és mindent biztosítottunk. Végre túl vagyok ezen is. Nyomasztott azért, hogy hogy lesznek a dolgok. Azt hiszem jól sikerült.

Szerdán (média)sztár lettem :) - meg volt a 15 perc hírnév, ezt is kipipálhatom.

Csütörtökön csatangoltam a levéltárban,
 és miután körülöttem már mindenki átesett rajta, most én lettem beteg.

Pénteken prüszköltem

és végre eljött a hétvége. Remélem holnap már jobban leszek, és olyan kellemes és tartalmas lesz, mint a előző volt

2015. február 6., péntek

Orvos

Alapvetően azt gondolom, nincs okunk panaszra. M. nem túl beteges,  mióta óvodás, alig láttuk a doktor nénit. Pedig új közösségben gyakoribb, hogy valamit össze szednek a gyerekek. Azért továbbra is aggódunk néha, főleg I, hogy beteg lesz, de legtöbbször semmi komoly baja nincs.

Ha jól emlékszem, most először kellett érte menni napközben. Ha orvoshoz is mentünk, volt, hogy csak azért, mert igazolás nélkül nem mehet újra közösségbe.
Őszintén szólva, én sokszor elég kellemetlenül érzem magam az orvosnál. Mire eljutunk, M általában olyan eleven - ha tényleg beteg akkor is - hogy igazából én sem értem, mit keresünk mi a sok beteg között. Hát akkor más mit gondolhat?
Persze jobb ez így, mintha olyan beteg lenne.

2014. szeptember 9., kedd

Weekend

Az ovis beszokás és egy hét ügyelet után már nagyon vágytunk egy kellemes, közös élménydús hétvégére. Program akadt bőven, amiből választhattunk volna, de végül sehová nem jutottunk el. Azért így is nagyon kellemesre sikerült.

2013. október 2., szerda

Ősz

Elég régen írtam, holott sok minden történt, sajna több bejegyzésem maradt befejezetlen. Eltelt a nyár Bölcsi szünettel és szabadsággal, nyaraltunk mindannyian, együtt és külön külön is. Ne gondolj semmi extrára, nem jutottunk el a riviérára az idén sem :-) de helyette átrendeztük a lakást. M. kicsit nehezen de megbarátkozott a vízzel, így nagyot strandolt néhányszor.
Aztán az ősz us ujra eljött és vele a Bölcsi is újra indult, M. legnagyobb örömére. Sajnos az ősz a lehűlés és a megfázások időszaka, szoval megint előkerült a porszívó, a vitaminok, és folyamatos készültség van, ha esetleg komolyabb betegség támadna. Ezt leszámítva, minden nagyon szép és jó. Visszatért az a régi furcsa érzés ami iskola kezdés előtt keletkezik az emberben ugy gyomor és szív tájékon, pedig nem járunk már iskolába. Mostantól M. élete szakaszólódik szeptembertől szeptemberig.
Egyébként M. sokat nőtt és fejlődött. Nagyon mozgékony, imád ugrálni és tud már egyedül bukfencezni is. Rengeteget beszél, most már nem csak a cuki töredék szavait jegyezhetjük, de aranyköpéseit is. A hétvége legjobb szövege volt, mikor a levesben talált (petrezselyem) levél láttán közölte: postás hozta.

2012. december 31., hétfő

Terápia

Jó ideje nem írtam már, pedig történt egy s más az utóbbi időben. M. már hosszú ideje küzdött a köhögéssel, végül nem volt mit tenni, a Doktor Néninél kötöttünk ki. DN kísérleti terápiát alkalmazott nála, vagyis
adtuk neki az általános recept nélküli gyogyókat, és vártuk hogy csodát tesznek. Hiába. Akkor kísérletet tettünk némi erősebb és célirányos gyógyszerrel. Sajnos a kúra végére rosszabbul lett mint előtte volt. Ekkor az utolsó pillanatban egy helyettes orvos újabb gyogyó segítségével sikeresen feljavította az állapotát. Ezzel telt advent első 3 hete. M. 2,5 hétig kimaradt a bölcsiből, mi pedig - megosztva - a munkából. A végén már terápiás célzattal a bölcsibe is bementünk sószobába. Eljött az utolsó hét is karácsony előtt, amikor is úgy terveztük együtt leszünk hármasban. Mivel M. sokat kihagyott és az ünnepek miatt újabb tervezett kihagyás jött, úgy döntöttünk, szintén terápiás célzattal M. mégis bölcsibe jár. Már rá is fért, mert láthatóan uncsi volt már velünk. Mi ezalatt I-vel édes kettesben takarítottunk, és a karácsonyi bevásárlást intéztük, mert korábban nem nagyon sikerült ráhangolódni az ünnepekre. 4 nap hajtás után nagyjából készen állt a Mama fogadására és az ünnepi hangulatra, miközben mi I-vel kezdtünk kidőlni. M. csak bontotta sorra az adventi naptár csomagjait, mások már azt számolták, hányat kell még aludni karácsonyig, mi a listán pipáltuk mit kell még addig elintézni, közben az időjárás jelentést lestük: @leszehókarácsonykor? Na nem a fehér karácsony miatt, hanem hogy el tudunk e utazni és ha elutaztunk, vajon haza jutunk e...

2012. november 3., szombat

kotkot

Eltelt egy újabb hét előző bejegyzésem óta. Eljött a november, vele a hideg, esős, szeles és ködös idő, ahogy az lenni szokott. Utaztunk megint, most a szénási Mamához, vittünk magunkkal oda is egy kis vírust emlékbe :( Az úton végig esett, szerencsére M. jól viselte. Szeret utazni, kocsikázni, csavarogni. Amennyire nem szeretett az elején, annyira élvezi most. Jókat alszik is a kocsiban és boldog, hogy megyünk valahová. A vidéken töltött napok is nagyon kellemesen teltek, főként, mert volt ottan cika (vagyis cicuka) és vauvau na és az új sláger a kotkot. Rengeteg kotkot volt ott az udvarban, mindegy volt, hogy fehér vagy fekete, kacsa vagy tyúk, netán kakas, mind mind kotkot volt. Szaladtunk a cikák meg a kotkotok után. Még jobb lett volna, ha nem esik és kisüt a nap, de abból sajnos nem nagyon jutott. Még jobb lett volna, ha Mama nem betegedik le. Mindezek ellenére jól éreztük magunkat 
anorákosAzóta visszatértünk a nagyvárosba, itthon vagyunk végre, hármasban, sütünk, főzünk, csavargunk és lustálkodunk, és van még egy napunk, mielőtt újra megkezdődnek a dolgos hétköznapok. Szuper jó érzés és már nagyon kellett.
M. egyébként ma lett 17 hónapos. Hihetetlen belegondolni, hogy másfél éve még a világon sem volt. Hogy egy évvel ezelőtt még épp csak készültem az igazi kispapa létre és mára már vége is. Mármint a főállású kispapaságnak. Egyébként, teljes értékű szülő vagyok én is, ahogy I. szokta mondani. Na nem nekem, inkább M.nek, aki néha azt is elfelejti, hogy a világon vagyok, annyira ragaszkodik most az Anyához.
Szóval M. egyre nagyobb lány. Azért ő sem úszta meg Doktor Néni nélkül az utazást, mert a bölcsiből kiszakadva csúnya köhögést kapott, ami makacsul megmaradt. Muszáj volt végül valami szakembernek megmutatni. Végül még gyógyszert is kaptunk, és végül tán el is múlik a makacs köhögés.

2012. október 28., vasárnap

hosszúú

Túl vagyunk már egy hosszú hétvégén, amikor is szokás szerint utaztunk a Nagymamához. Készültünk már rá nagyon, ráadásul Kereszt Nagymama is eljött, hogy lásson bennünket, főleg M.-t. A bölcsiben most valami fránya vírus terjedt el, ami Gondozó Néniket is leterítette, M. szinte tünetmentesen átvészelte, de azért úgy tűnik, nekünk is hozott haza belőle, így a hosszú hétvége nagy része lábadozással telt, Tervek ide vagy oda, még sétálni sem nagyon tudtunk menni, bár szerencsére még előtte beiktattunk egy villámlátogatást Baján, így az ottani ügyek is rendben vannak egy időre. Míg mi azt sem tudtuk hogy feküdjünk, és merre dőljünk, M. mindig megtalálta valamelyikünket, fogta a kezünket és húzott. Sétált fel, s alá. Hát nem így képzelte ő sem ezt a pár napot a Mamánál, úgyhogy a végére kezdett nyűgös is lenni. Mire magunkhoz tértünk, jöhettünk haza, aztán kezdődött is a következő hét. Otthon minden szalad, nem tudunk felülkerekedni a dolgainkon, ez pedig csak húz lefelé mindenkit. Most a rövid hétvége ki tudja mire elég, de már látjuk a következő hosszú hétvégét. Vajon mi lesz addig? és mi lesz akkor?

2012. szeptember 18., kedd

kényszerpihenő

Túl vagyunk az első bölcsődei héten. A tapasztalatokat összegezve, eseménydús egy hét volt. Mint azt az előző bejegyzésben említettem, az oltás miatt nagyon aggódtunk. Nem ok nélkül persze, de pont mire kiengedtünk volna, hogy minden rendben, akkor jött a mélyütés...
M. láthatóan nagyon  jól érzi magát a bölcsődei közegben. Jól el játszik egyedül is, úgy tűnik, mikor ott vagyok, akkor sem különösebben foglalkozik velem, ha elmegyek, akkor sincs vele gond, és ha visszatérek, az sem hatja meg különösebben. Talán szomorkodnom kellene, de alapvetően jó ez most így. Legalább nem okoz gondod az elválás. Eddig... A Gondozó Nénik, és a csoporttársak is nagyon cukik. És, ha hiszitek, ha nem, a kaja is jó :) Én is olyan izgalommal várom, hogy menjünk, mintha legalábbis én járnék. Bevallom, nekem is csupa új élmény, a megszokott hétköznapokhoz képest, új emberek, új feladatok, új tapasztalatok. Jó látni, ahogy M. önállósodik, ahogy ügyesedik. És szeret ott lenni. Még a hét elején azért panaszkodott, mert nem a játszótér felé vesszük az irányt, a hétvégére már az volt a baj, hogy nem megyünk be a bölcsibe. Így kisebb sorscsapásként éltük meg, hogy vasárnapra lebetegedett a kincsünk. Önmagában is eléggé megvisel bennünket, ha látjuk, hogy szenved, de így ráadásul az ütemezett program is felborult. Hétfő reggel így a bölcsőde helyett a Doktor Néni felé vettük az irányt, aki legnagyobb bánatunkra kényszerpihenőt rendelt el. Felfoghatjuk úgy is, hogy kaptunk még pár napot, amit együtt tölthetünk, de őszintén szólva alig várjuk, hogy mehessünk újra a bölcsibe...

2012. június 12., kedd

BeEtetés

Szülinapos nagylányunk az elmúlt héten aszkéta életmódot folytatott. Indok persze mint mindig most is van. Enyhe láz, fogzásos tünetek mellett sztrájkba kezdett és szinte semmit nem volt hajlandó magához venni. Miközben mi finomabbnál finomabb és táplálóbb étkekkel próbáltuk erősíteni, hogy mihamarabb legyőzze a kórt, ő eltökélte, hogy nem hajlandó szilárd táplálékot magához venni. Amit mégis a szájába vett, azt ki is köpte, miután megrágta. A beetetés legkülönbözőbb formáit választottuk: kínáltuk kanálból, villáról, tányérból, kézből, próbáltuk az ő kezébe adni az irányítást, mindhiába. Először kínáltuk, aztán kérleltük, könyörögtünk, hogy egyen. Aztán ráhagytuk, vagy épp elvettük előle az ételt (csak mintha el akartuk volna venni). Minden próbálkozás az első falatig bizonyult sikeresnek. Tetézte a bajt a számtalan szájon át beadandó csillapító és antibio, aminek következménye lett az egyre határozottabb ellenállás minden táplálékkal szemben és egy kiadós csalánkiütés is. Egy hét alatt kétszer voltunk Doktor Néninél. Mára sem láz, sem kiütés nincs. Mondanom sem kell, hogy a foga még mindig nem bújt ki.
Amiknek M. ebben a lázas étvágytalan állapotban sem tudott ellenállni, a következők: Szőnyegszösz, vagy bármilyen szösz, porcica, purhab, papírzsepi, újságpapír, bármi ami papír, korábban megrágott, kiköpött, eldobott és megszáradt ételdarabok, virágföld. Kihagytam valamit? Ezen felbuzdulva kitaláltam egy jó módszert az etetésre. Elkerítünk M.nek egy kis területet, ahol nyugodtan kúszhat, mászhat, játszhat. Berendezzük neki mindennel amire szüksége lehet. És aztán beszórunk mindenféle ételdarabokat, amiket felszedhet, ha olyan kedve van. Attól talán hízna is :D
Mindez éppen a Nagymama látogatásával esett egybe. Hát nem a legjobb formájában találta M.-et és azt hiszem engem sem, sajnos. Ettől függetlenül jókat játszottak együtt. Imádják egymást és ez így van rendjén.

2012. május 7., hétfő

zenemanó

A múlt héten folytatódtak a hosszú hétvégés kalandok. Egyrészt aggodalommal telve figyeltük M. állapotát, még orvosnál is voltunk, bár semmi komolyat nem állapított meg, diétát rendelt el. Tekintve, hogy M. napok óta szinte semmit nem evett, ezt elég viccesnek találtam. Meg azt is, hogy krumplit, répát, almát banánt egyen a gyerek, ami végül is teljesen rendben van, kivéve M. esetében aki gyümölcsöt nem nagyon eszik, és a hús az ami biztos siker. A hús annyira, hogy bennünket is megenne, ha tudna. Hihetetlen élesek a kis fogai és előszeretettel harap belénk. NNA mindegy ideje volt próbát tenni újra. Hát voltak sikerek is, például a banánt úgy ette mint a nagyok, bár az első pár falat után ugyanúgy végezte, mint bármi más ami a kezébe kerül: szétmaszlingolja.
A nem evés mellett probléma volt a nem alvás is, legalábbis éjszaka is gyakran felébredt M. Ráadásul, elég nyűgös is volt. Semmi nem volt jó neki, ezzel megadta a kegyelemdöfést azt hiszem mindkettőnknek, csak nekem kicsit hamarabb, mint I-nek. Ennek ellenére komoly probléma volt. Így a hétvégére eltervezett programot teljesíteni tudtuk. Szombaton a Grund Vakációváró fesztiválra készültünk a TF-re, Alma koncerttel egybekötve. M. eléggé meg volt szeppenve ugyan, de úgy tűnt élvezte a dolgot. Sok-sok ember, gyerekek, zene, mulatás. M-val táncoltunk is egy jót. Másnap anyák napja alkalmából pedig ringatóztunk a Millenárison. Ez inkább M.-nak való program volt. Itt is volt zene, játék mulatozás. Talán majd gyereknapozunk is, akkor lesz Alma és ringató is. M. igazi zenemanó, szóval ilyen programokat muszáj lesz szervezni neki. És végre nem okoz gondot elindulni, utazni, programot szervezni M.-val. Nagy öröm ez nekünk. Néhány hónappal ezelőtt erről még álmodni sem mertünk.
Most mindenesetre megint hétfő, és M. mint minden valamire való cicalány utálja a hétfőt. Ráadásul az eső is esik, így sétálni és cicát lesni sem nagyon tudunk :(

2012. május 2., szerda

program

Előző bejegyzéseim után evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre. Lejárt a két hosszú hét és elérkezett a várva várt hosszú hétvége. Előtte még itt volt a nagymama, 'Öcsire' vigyázott, így náluk is többször jártunk. Telve tervekkel és lelkesedéssel futottunk neki a hosszú hétvégének. A programok apropója, hogy M. lassan 11 hónapos, valamint, hogy I.-vel (már!) egy éve hivatalosan is összekötöttük az életünket. Az idő gyönyörű, szinte nyári, sőt, nyári, szóval ideje, hogy kimozduljunk, élményekkel gazdagítsuk ezt a néhány napot M. és magunk számára is. Az igazat megvallva nekem is jól esik kicsit kimozdulni a négy fal közül. Ebből kifolyólag napi két séta beütemezve, ebből legalább egy célirányosan, a lakótelepi környezetből kiszakadva. Nem kell persze valami nagy dolgokra gondolni. Remekül megfelelt a bevásárlás piaccal egybekötve, vagy csavargás a közeli bevásárlóközpontban. Ami nem annyira hétköznapi program volt, az az álomautó múzeum, például. Nagy élmény, persze csak annak, aki szereti a régi járgányokat. Mi mostanában amúgy is a '60-as évek Amerikájának bűvkörében élünk, de erről talán majd később, szóval nagyon bejött. M. is jól bírta egy darabig. Ami tervben volt még az egy nagytétényi séta, kastélymúzeum, miegymás, de ez mér nem jött össze. M. a hétvége utolsó napjára kicsit legyengült, bújkált/bújkál benne valami, talán a foga jön vagy valami más. Így az utolsó napot hármasban, itthon töltöttük, aggodalmasan figyelve vajon javul, vagy romlik az állapota. Persze mikor máskor, ha nem egy hétvégi/munkaszüneti napon telepedjen rá valami nyavalya. Na de talán lassan túl is van rajta. Foga még nem bújt ki persze.
És nem csak a csavargások, de az itthon töltött idő is kellemesen telt. A legjobb program azt figyelni, mit produkál ez a kisMini. Minden nap meglep bennünket valamivel, most a legnagyobb horderejű esemény, hogy sikerült felülnie kétszer is. Bár még mindig vannak elmaradási mozgás terén, azért látható a fejlődés. Egyébként pedig mutogat és magyaráz, annak ellenére, hogy nem beszél, nagyon jól ki tudja fejezni magát. Büszke vagyok rá nagyon. Aztán volt sütés főzés, I. újabb recepteket próbált ki. Bár érik a diéta újra kezdése, mert azt időközben felfüggesztettük, azért a hatása érezhető. Sokkal jobban odafigyelünk már most is, hogy mit és mennyit eszünk. És nem is hiányzik annyi mint korábban.
Néztünk jó filmeket, bár a favorit most a Mad Men c. sorozat ami a '60-as évek Amerikáját mutatja be egy reklámügynökségen keresztül. Az egész sorozat hangulata olyan, mintha egy sötét bár füstös, whiskey és izzadtságszagú levegőjén keresztül szűrődne át. A sikeres üzleti kapcsolatok ellenpontjaként pedig ott állnak a boldogtalan, keserű emberi sorsok. Nem túl vidám, mégis megkapó és szórakoztató valamiért. Na és persze tanulságos.
Egyelőre ennyi, szólít a kötelesség, sziasztok, ahogy M. mondaná sz'a.

2012. február 16., csütörtök

fele sem tréfa

Az egészségről írt bejegyzésem végéről lemaradt egy mondat, mégpedig, hogy "én még tartom magam". Hát változott a helyzet. Kiderült, hogy M.-nak bújnak a fogai, most a felsők, gyakorlatilag egyszerre indult meg a 4 első foga. Ez okozhatta a lázat, és minden egyebet, bár az orrfolyást nem indokolja szerintem. Mindenesetre kicsit megnyugodtunk, bár azért így is megszenvedi szegény. És sajnos a megfázás veszélye sem múlt el teljesen, mert most én kerültem sorra :( Igyekszem távol maradni tőle, ami elég nehéz, mivel ketten vagyunk itthon és a fogzás miatt amúgy is bújósabb a lelkem. I. viszont szépen gyógyul, szerencsére. Remélem én is hamar túl jutok rajta.

2012. február 14., kedd

egészség?

Említettem előző bejegyzésemben, hogy elhatároztuk, fogyókúrába kezdünk. Mint már korábban is, most is a 90 napos diétába kezdtünk, nekem nagyon bevált, szerettem is, és I.nek is jó tapasztalatai voltak vele. Nem is volt kérdés, hogy milyen diétát választunk. Messze még a 90. nap, de túl vagyunk már az első kemény héten, sőt már a 3. hétnél járunk. Bár az első napokban úgy éreztem, nem fogom bírni, mára teljesen beálltam és I. is, bár ő mindig is jobban bírta a koplalást is. Most viszont már egyáltalán nem érzem, hogy koplalnék. Természetesen ennyi idő alatt nem lehet túl sok eredményt felmutatni, azért mégis, a kilók szép lassan fokozatosan kopnak. Kissé már látható is, az eredmény, de igazából ami a legjelentősebb, az az érzés. A tudat, hogy egészségesebben étkezem, és bár éppen csak látszik valami fogyás, máris sokkal könnyebbnek érzem magam. Könnyebben mozgok, jobb a közérzetem, stb. Bár most odakinn tombolnak a mínuszok és azt mondják ilyenkor nem szabad diétázni, mert hiszen kell az energia és a szervezet természetes módon zsírpárnákkal védekezik a hideg ellen. De nem vagyunk már ősemberek, sem a vadon gyermekei, el vagyunk látva téli ruhával, meg fűtött lakással, szóval nem feltétlen szükséges, hogy téli védőréteget növesszünk. Egyébként sem vesszük olyan szigorúan a szabályokat, én korábban sem úgy csináltam, mégis eredményes volt a dolog. Szóval, jól érzem magam. És I. is, egyéb problémákat leszámítva.
Az történt ugyanis, hogy I.-t elkapta valami nyavalya, ami a hirtelen és tartós mínuszok beköszöntével azért benne volt a pakliban. Mi M.-el az orrunkat se mertük kidugni, a hideg mellett a havazás sem könnyítette meg a dolgot, bár a friss hóban jól vizsgázott a babkocsi. Nos I. a hét végére kifeküdt, így nekem állni kellett a sarat, mert I. is gondozásra szorult, M. közelébe pedig nem nagyon mehetett. Óvatosság és gyógykezelés ide vagy oda, a hétvége után M. is lebetegedett, reméljük gyorsan átvészeli a dolgot.

2011. október 27., csütörtök

flippe(M)R

Fura élményben volt részem a közelmúltban. Készülök már megírni ezt is egy ideje, hát most kerül rá sor. Kivizsgáláson voltam, olyanon, amin még eddig soha. Ráadásul át kellett bumlizni érte a fél városon. Ugyan fájdalommentes eljárás, de azért mindenféléket olvasni, kinek ezért, kinek azért rossz érzés. Kinek a zaj, kinek a bezártság érzése miatt. Én leginkább az eredménytől féltem, hogy vajon mit dob ki a gép? Amiért leírom, az igaziból az, hogy én hogyan is éltem meg a dolgot. Valóban fura érzés, hogy betolnak egy nagy gép belsejébe, de a bezártságérzést inkább az váltotta ki belőlem, hogy a fejem mint valami sablonba bepasszintották, nehogy elmozduljon, a fedele az orromtól néhány centire, ami ugyan a fényt átereszti valamennyire, de kilátni nem lehet. Végülis úgyis csak a gép belsejét látnám. Látni tehát semmit nem látsz, a füled az egyetlen érzékszerved amiből a környezetedről valamiféle képet tudsz alkotni. Nos hát fülelni volt mit. A teremben eleve valami gép ütemes zajt hallatott már az elejétől fogva. Mint mikor bekapcsolod a szintin a dobgépet ami az alap ütemet adja. Ez akkor még nem jutott eszembe persze, legfeljebb a "jó kis" tuctuc zenék illetve valami kocsmai játékautomata ami folyamatosan vagy alkalmanként bizonyos hangot ad ki, hogy a fényhatások mellett a zajjal is felhívja magára a figyelmet. De azóta találtam még egy sokkal jobb zajt találtam, amihez igazán hasonlít. Az egyik áruházláncban nemrégiben beüzemelt kenyérszeletelő hangja kísértetiesen hasonlított erre a zajra. Ez a kép be is villant, miközben a gépben feküdtem, hogy pont olyan, mintha egy gép ugyanazt csinálná valóságosan, amit az én fejemmel virtuálisan: vékony szeletekre vágja a koponyád és annak minden tartalmát. Nos miután a dob alap megvolt, jöhettek a további hangszerek, ezek már az én gépemből. Mármint abból a gépből ami éppen elnyelt. A folyamatos és mély búgástól egy vészjelző fülsértő sikolyáig minden volt ott. Ezek a zajok végképp azokra a játékgépekre emlékeztettek, amiket az előbb már emlegettem.
De amikor a zajok mellet más fizikai behatás is ért, konkrétan, hogy elkezdte egész testem, kifejezetten koponyám tartalmát rázni a gép, felvillant hirtelen a tilt! felirat és már biztosan tudtam: Egy flipper gyomrában vagyok! Na nem a kedves kis delfinében, hanem egy olyan nagy és nehéz, színesen villogó, mindenféle hangot kiadó masináéban, amit fiatal koromban csodálattal bámultam, és arról álmodtam, ha majd nagy leszek, ti. felérem, és pénzem is lesz, akkor majd én is szeretnék ilyennel játszani. Azért szerencsére nem volt olyan rossz sorom, mint azoknak a nagy fémgolyóknak amik ide-oda pattognak a belsejében, míg végül eltűnnek a süllyesztőben, és szerencsére egy életet sem vesztettem mikor kidobott magából végül.
Hát ennyi. És, hogy azokat is megnyugtassam, akiket elfogott a rettegés, és a körmüket rágva olvasták bejegyzésem, hogy vajon mi lett a vizsgálat végeredménye, jelentem, minden OK, semmi probléma nincs a fejemben. Legalábbis látható nincs :D Hogy alapból hülye vagyok, azon meg úgysem tudnak segíteni. Ezzel egyúttal azt a kérdést is megválaszoltam, hogy hogyan asszociálhattam pont erre a gép gyomrában.

2011. szeptember 18., vasárnap

ember tervez...

Most nézem, megint eltelt vagy egy hónap előző bejegyzésem óta. Repül az idő. Mi is történt azóta? Bogarak átszelték fél Európát, és a csatornát, majd partra szálltak britföldön. Új élet kezdődött nekik is. főleg Kishúgom számára csupa új dolog következik. Nekünk is furcsa, hogy távol vannak. Hogy hogyan lesz ezután, majd meglátjuk. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Nálunk a szokásos élet zajlik, I. és M. várnak haza minden nap, míg én dolgozom. M. szépen fejlődik, bár a doktornéninek nem tetszett, hogy a súlya elmarad attól az átlag értéktől ami a nagy könyvben meg van írva. Pedig szép kis hurkái vannak, és lehet hogy nem széles, de annál hosszabb. Gügyög és gagyog, vigyorog, de nagyon huncutul. Sok baj lesz még vele, már most látom. Pedig nagyon jó kislány egyébként.
Egyre gyakrabban jut eszembe egy ismerős jó tanácsa: Legjobb lesz ha szerzel egy puskát és még az ajtóban lelövöd. mármint a leány udvarlóját. Mondhatjátok persze, hogy hol van az még. Én azt mondom, hamarabb itt lesz mint gondolnád. Mert mindnenkit levesz a lábáról. Tényleg mindenkit. Okos, ügyes és szép. És lehet hogy elfogult vagyok de akkor is! Sziasztok! Itt vagyunk! Apa M.-el:
Amúgy pedig épp egy hét szabadságon vagyok túl. A munkahelyen sikeresen lezárult a költözés utáni első nagy projekt, a könyvtár kipakolás, de erről majd hamarosan a biztoskönyvtáron írok inkább. Ennek örömére gyorsan ki is vettem egy hét pihenőt, tele tervekkel és programokkal vártam a hetet a lányokkal, de aztán minden egészen másképp alakult...
Az aktív pihenés helyett passzivitásra és pihenésre kárhoztattam, a kellemes időtöltés, utazás, csavargás helyett pedig olyan helyekre kellett járnom és olyan dolgokkal kellett az időm töltenem amiket a legkevésbé szeretek, bár azt hiszem ezzel nem csak én vagyok így.
Egy pillanat alatt megfordult minden. Hihetetlen, hogy milyen kevés elég ahhoz, hogy mindaz a szép és jó ami az életben körülvesz, egy pillanat alatt eltűnhet. Napokig egyvalamire voltam képes, bár talán jobb lett volna ha nem teszem: gondolkodni, rágódni az élet kisebb és nagyobb dolgain, látni azt, hogy mik az igazán fontosak és mik a kevésbé. Be kellett látnom, hogy perpetuum mobile nem létezik, még akkor sem ha én hajtom. Be kellett látnom, hogy semmi sem tart örökké. És itt most eszembe jutnak Semprun szavai ismét:
A boldogságot és a boldogtalanságot viseld nyugtalanul - minden örök, csak te nem vagy az. 
  vagy fordítva
A boldogságot és a boldogtalanságot viseld egyaránt nyugodtan: minden elmúlik, s elmúlsz te is.
 Szóval a nyugalom nagyon fontos dolog. Nem csak a felszínen, de a mélyben is. És bármennyire nagynak érezzük magunkat, bármennyire fontosnak, vagy nélkülözhetetlennek, nem vagyunk azok, viszont vannak pótolhatatlan dolgok az életben, amikről senki nem szeretne lemaradni. De aztán úgy van ahogy mondani szokták: Ember tervez, Isten végez. Nem tudom, hogy az én terveim és az Ő tervei mennyire vannak összhangban, de remélem még sok terve van velem! :)
Mára ennyit. Lehet hogy szentimentális vagyok, na de mindig az voltam. És vannak pillanatok az életben, mikor el kell gondolkodni bizonyos dolgokon.

2011. február 21., hétfő

láz

Beteg voltam. Lázas beteg. Mostanság ebben nincsen persze semmi különös, nagyjából mindenki beteg, de inden 2. ember tuti volt, van, vagy lesz beteg. Mert már jön a tavasz, de mégiscsak marad még a tél is. Én mindig olyankor kapom el, mikor ilyen átmeneti időszak van. És ebben sincs semmi különös, évente párszor engem is elkap ez a dolog, megfázás, miegymás. De. Lázas nem szoktam lenni, ha mégis, akkor nagy baj van. Hát most elkapott a láz, hirtelen jött, reggel még semmit nem éreztem, estére viszont ledöntött a lábamról. Így hétfőn az orvosnál kezdtem, bár odáig is nehezen jutottam el. Ki is írt a doki. Életemben először. Durva dolog ez, és majd jövő hónapban a fizetésem is durva lesz :( A legrosszabbkor jött a betegség, mint az lenni szokott. A hétvégére be voltunk jelentkezve, hogy megnézzük M.-t kicsit. Nem voltam valami jó állapotban, de lemondani nem lehetett. Már úgy volt, hogy nem is megyek, pedig miattam volt az egész, I. amúgy is látja havonta őt. Végül elmentünk és azért jó volt látni, bár valahogy többre, jobbra számítottam. Lényeg a lényeg, hogy láttam én is!!! Azért ennek örülök. A héten a munkahelyen is lett volna dolog épp elég. Amúgy is, de most fix programok voltak, amiknél számítottak rám és amiken meg kellett volna jelenni. Mindez kimaradt. Sajnos. :( Otthon is lett volna tennivaló, de a hét úgy telt el, hogy semmit sem tudtam csinálni, pedig aki ismer, tudja, hogy nem bírom a tétlenséget. A hétvégére azért kicsit összekaptuk magunkat, lásd alább.
Ha most nem feküdtem volna ki, akkor nem is tudom, milyen állapotban lennék. Ráadásul I.-t is elkapta a nyavalya, de azért nem olyan durván, mint engem. Nála ez különösen problémás, tekintettel az állapotára problémásan problémás és a szokásos gurgulázás sem nagyon segített, de túléltük mindannyian.
M. megsértődött, mert a néni akinél voltunk, hogy megnézzük, nem volt valami kedves. igaziból csak próbálta némi aktivitásra ösztönözni - hiába. Így kb. egy hétig duzzogott és nem akart életjelt adni magáról, vagyis nem sokat. De mikor a következő hétvégén kilátásba helyeztem, hogy kapni fog valami szépet, azonnal aktivizálta magát. Igazi nő, ha ruháról és egyéb csecsbecsékről van szó, azonnal felélénkül. :) Körbejártunk pár helyet és akciósan sikerült is beszerezni néhány apróságot, szóval örülhetett a kis M. Hát ennyi volt. Tudom, nem túl izgi, de majd lesz olyan is. Üdv. és ne legyetek betegek
.

2009. szeptember 11., péntek

újra itthon

Hát eljött az idő. Visszatértem Bajára otthonról itthonra. Mit hoztam magammal? Egy kiadós megfázást. De nem ettől volt igazán nehéz a csomagom. A szívem súlyos nehéz, húz vissza. Még dokibácsinál is voltam, felszerelkeztem antibióval, orrsprével és vitaminokkal, Iszom a pezsitablettákat meg a mézes narancsos teákat és izzadok.
És mit hagytam otthon? I-t és talán egy kevéske bacit is. Ő otthon beteg, én itthon :( Lusta, erőtlen és magányos hétvége elébe nézünk. Én közben hangolódom az új évre, próbálom az időm hasznosan tölteni de legikább csak csapongok összevissza. Megéreztem már az ősz szagát és találkoztam már a rég látott kollegákkal. Jönnek a dolgos hétköznapok. Ja és beregisztráltam a bringázz a munkába kampányra. Tekintettel, hogy a költözés után elég közel került a munkahelyem a lakásomhoz, nem biztos hogy annyira sokat fogok tekerni a melóba, de a székhelyem a régi maradt és oda úgyis menni kell. No majd látjuk. Hát mára ennyi.