A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlék. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 3., csütörtök

Tavasztól őszig

Hiányoztam?

Azoknak, akik már türelmetlenül várják, hogy végre pötyögjek valamit az elmúlt közel fél év eseményeiről, jelzem, hogy már nem kell sokáig várniuk. Azok pedig, akik eddig sem hiányoltak, ezután sem fog feltűnni, hogy visszatértem.

Itt vagyok!

Ez még csak egy beköszönő üzenet, valaminek a megelőlegezése, de kezdem összefésülni a gondolataimat, szedegetem az emlékmorzsákat és ígérem, igyekszem részletesen beszámolni mindenről.

Hol is hagytuk abba?

Ami azt illeti, M betegsége csak a hab volt a tortán, ami fejjel lefelé landolt. Nem azért nem írtam, mert nem lett volna miről - éppen ellenkezőleg...

2012. augusztus 3., péntek

átváltozás

Már készülök egy ideje az átváltozásomról mesélni. Na nem Kafkai értelemben, csak olyan szolidan alak- és ízlésbeli változásokra gondolok.
Kisgyerekként elég soványka voltam, erre nem nagyon emlékszem, csak mesélték, és a régi fotók is erről tanúskodnak. Sovány és beteges. Aztán a mandulaműtétem után jött az első nagy átváltozás. Hízni kezdtem, viszont nem voltam többé beteges. Állítólag a manduláknak köze van az anyagcseréhez. Hát emiatt biztos. Kisiskolásként és nagyiskolásként is elég pufók gyerek voltam. A korral haladva persze ez egyre jobban zavart, bár nem sokat tettem ellene. Ahogy emlékszem, leginkább az öltözködésben okozott ez először problémát és palástolni is így próbáltam. A nadrágok szára túl hosszú, a dereka túl szűk volt. Vagy mindkettő. Hosszú pólókat hordtam, amik felcsúsztak a fenekemen, fennakadtak a pocakomon. Próbáltam minél bővebb és hosszabb felsőket hordani, de azt hiszem csak érzetre javítottak a helyzetemen.
Aztán eljött az idő amikor már tenni kellett valamit. Még kiskoromban futottam is rendszeresen, de eredmény semmi. Aztán diétákba kezdtem, nulla szénhidrát és egyéb kísérletek is voltak. Konditerembe is jártam egy darabig. A kondi+diéta kombináció némi eredmény is mutatott, talán a kamaszkori megnyúlás is bejátszott, így nem lettem sovány, de talán kicsit arányosabb.
Igazi eredményt már felnőtt korban sikerült elérni. Kerékpározás, majd a 90 napos diéta hozott. Egész lefogytam, és elégedett is lettem a formámmal, súlyommal. Annyira, mint még korábban soha. És sikerült is tartani a súlyom. Az öltözködésem is megváltozott. Könnyedén találtam magamra nadrágot, derékban és hosszban egyaránt megfelelőt, sőt még csinosat is. Arról nem is beszélve, hogy pár mérettel kisebb ruhák kellettek. A ruhatáram lecserélődött, büszke voltam magamra. Másképp is öltözködtem, például bátran be mertem tűrni a nadrágba az ingeket, amit előtte nem tettem volna, hogy ne látsszon annyira a hasam. Persze attól még látszott, csak én nem akartam észre venni. :)
Aztán újabb átváltozás következett, lakhely, munkahely, életmód változás miatt nem csak az étrendem, de a szokásaim is változtak, a kerékpározás is elmaradt, és ennek következtében szép lassan megint hízni kezdtem. Nem tértem vissza az eredeti állapothoz, de már érzem a hatását. Kevésbé vagyok elégedett magammal, és a kedvenc ruháim sem annyira jönnek rám, vagy legalábbis nem állnak annyira jól :( Újra ruhatárat kell cserélni, mert a régiek már kikoptak, vagy még mindig nagyok lennének, az újabbakat pedig sajnos kihíztam. Ettől függetlenül megint egy átváltozásról álmodom, aminek köszönhetően újra a csúcsformám térhetne vissza. Remélem sikerül...

2010. december 14., kedd

kar(ácsony)i

Jön az év vége és persze a várva várt karácsony. Eszembe jutnak a régi gyerekkori ünnepváró napok, hetek. Kishúgom már kb. húsvétkor a karácsonyt várta és ilyenkor már bőszen számolgatta mennyit is kell aludni. Fehér karácsonyról és plafonig érő fenyőfáról fantáziáltunk. hmm, milyen jó is volt. Mára sok minden változott. Szép dolog a fehér karácsony, főleg a jó meleg szobából nézve. De ha körbe kell járni a családot karácsonykor, akkor már nem olyan vicces a dolog. Ha kocsival ezért, ha busszal/vonattal, azért. Márpedig mi utazunk, kb. 700 km-t, hogy a szülőket meglátogassuk és családi körben töltsük az ünnepet. Nagyon szeretem a fenyő illatát a szobában, de arra is emlékszem, hogy mit szívtam vele mire valahogy hazacipeltem, talpra állítottam és beleapplikáltam a talpába, hogy aztán jókat nevessünk rajta, hogy nekünk van a legferdébb fánk a világon és aztán szuggeráljuk: ott maradsz ... nem dőlsz el ... A vízzel töltött fenyőfatalpról külön sztorim is van, de azt a gyengébb idegzetűek kedvéért nem is mesélem el. Na most, ha arra gondolok, hogy nincs téli szünet, és nem vagy otthon már napokkal az ünnepek előtt, hanem csak beesel a fa alá akkor ezt a kérdést is átértékelem. Nem kell nekem plafonig érő fa, mert drága, dög nehéz, pöttyösre szúrja a kezem és több órás szenvedés után sem akar úgy kinézni mint egy becsületes karácsonyfa a képeslapokon :D Tavaly vettem egy cserepes fenyőcskét. Túlélte az ünnepeket és az évet is. Nem kellett faragni és még fenyőillat is volt hozzá. Na majd ha gyerekek lesznek, biztos kell a nagy fenyő, de hátha addigra a fa is megnő :)
Na de még mielőtt a fenyőfa állna, elkezdődik az ünnepi készülődés, ráhangolódás. Hát, mi még most ott tartunk, hogy mint a mérgezett egér járjuk az üzleteket, pedig már hónapok óta készülünk, listát is írtunk, kinek mit szeretnénk - már akiről egyáltalán volt elképzelés hogy milyen ajándéknak örülne. Persze tudom, nem is ez a lényeg, hogy ajándék, meg milyen, főleg, hogy mennyiért, de ha mindenkit csak valami kis aprósággal lepsz meg, akkor is vagyonokat költhetsz. Én inkább annak vagyok a híve, hogy akkor inkább költs kicsit többet, de olyat vegyél, aminek aztán van értelme is. Valami hasznos, de olyan amit nélkülözni is tudnál, ezért nem is biztos hogy magadnak megvennéd. Remélem értitek. Nos, iszonyú hogy mi van ilyenkor. A múltkor az egyik hipermarket elől fordultunk vissza, mert megláttuk, hogy az emberek mint a sáskák elleptek mindent. Szóval vagy elindulsz korán, vagy próbálsz utat vágni a tömegben magadnak. Kiábrándító, tényleg. Szóval még ebben a fázisban vagyunk, hogy pipálgatjuk a listát, de ha minden igaz, már a végén járunk. Nagy a család...
A karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor mindenki családi körben ünnepel, a nagy rohanás, bevásárlás, faállítás, sütés főzés után jön egy kis megnyugvás. Jobb lenne persze kevesebb rohanás és több megnyugvás. Jó a családdal lenni, de mit ér a szeretet ünnepe a szerelmed nélkül? Végigcsináltam pár ünnepet, többek között egy karácsonyt is I. nélkül.
Azóta a kedvenc nótám a következő:
>
főleg mióta láttam az igazából szerelem című remek filmet, amit ajánlok is mindenkinek karácsonyra megnézni.
Addig azt hittem, attól magányosak az ünnepek, hogy páratlan vagyok. Hát párosan még magányosabb a dolog, ha családi körben vagy is, de a párod nélkül. Szóval nem szeretnék többé megválni tőle, ilyenkor pláne nem. Végül is új, saját családot alapítottam, vagy mi.
És ha a karácsony eltelik, jön az új év és a hideg napokra való tekintettel jön a disznótor is. Hogy milyen sorrendben, az még kialakul. De erről majd később, mert az ilyen eseményekről mindig van mit mesélni.

Kellemes ünnepeket mindenkinek - Békés boldog karácsonyt - sikeres új évet.

2010. július 22., csütörtök

lélektrutymó

Emlékeztek a szellemirtókra? Annak is a második részére? Tudjátok amiben az a rózsaszínes massza mindent beterít és a rossz gondolatoktól fortyogni kezd és még durvábbá teszi az embert, a szeretettől pedig megnyugszik és mindenkit még vidámabbá, boldogabbá és kedvesebbé tesz? Hát most rájöttem, hogy lehet hogy bennem is valami ilyen munkál. A kedves, mosolygós emberektől vidám leszek és kisimult és a világot is a keblemre ölelném. Ha dühöt haragot látok akkor viszont fortyogni kezd bennem és nem csak én készülök robbanni de gondolatban népirtást viszek véghez. Azért nem olyan durva ez mint ahogy hangzik. Alapvetően mások és a saját érzéseim befolyásolnak, azt hiszem kicsit végletesen is. Nagy általánosságban mindenkit kedvelek, erre jó példa, amit egykori fősulis évfolyamtársam mesélt egyszer: Elcsípett egy beszélgetésfoszlányt, mely így hangzott: - Még csendesbob (ez én vagyok) sem szereti xy-t (ez nem mondom meg hogy ki). - Pedig ha ő nem szeret valakit az már jelent valamit... Hát tényleg. Kevés ember van akit nem tudok elviselni, de ha valaki egyszer bekerül ebbe a bugyorba, onnan nincs visszaút. Vannak akik ismeretlenül is egyetlen megnyilvánulás alapján ide kerülnek, de a legtöbben valami olyan dolgot tettek, ami számomra elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan.
Szóval van ez a trutymó ami a véremben úszkál, csordogál. Vagy lehet hogy nincs is vérem csak ez a trutymó csordogál az ereimben? Nem tudom. De az biztos, hogy mikor magányos voltam és szeretetre vágytam, akkor ez a massza az egész világot rózsaszín szeretetfolyammá akarta változtatni és félő volt hogy kitör és valami őrültségre sarkall. A kitörések nálam sokkal veszélytelenebbül jelentkeztek azért. A nagyobb katasztrófákat megelőzendő írni kezdtem. Akkor még híre hamva sem volt az internetnek vagy a blog nevű csodának, így hol regényekbe fogtam, amikben én voltam a főhős, aki erős bátor, ugyanakkor hatalmas szíve van és mérhetetlenül udvarias és gyengéd, hol verseket írtam, hol leveleket. A leveleket sokszor nem létező személyeknek címeztem, hol létezőknek, bár tudtam hogy soha nem fogják megkapni, mert nem adhattam oda nekik (vagy csak nem mertem). Ha létezett a címzett és át is adtam, legtöbbször csalódás volt a vége a dolognak.
Azért bennem sem mindig csak a pozitív érzelmek tengtek túl, olyankor ez a massza nagyon furcsán viselkedett. fortyogni, forrni kezdett és közben egészen sűrű iszapszerűvé vált és ez a sűrű massza kezdte elborítani az agyam és a gonosz gondolatok mellett minden mást elnyomott, megfojtott. Természetesen ekkor sem kezdtem ámokfutásba, igyekeztem a kiváltó okot (általában bizonyos személyt) messze elkerülni és kiírni magamból mindazt a gyűlöletet dühöt és fájdalmat, ami felgyűlt, és legalább gondolatban megszabadulni a tehetetlenségtől. Bizonyára ezt a dühöt vezettem le a regény kezdeményeimben is, amikor hősként megmentettem a védtelen és kiszolgáltatott áldozatokat erőszaktevőiktől. És aztán, ha már úgy éreztem, hogy ez a feszültség leküzdhetetlen és bármikor, bárkivel szemben kitörhet - vagyis mogorva és udvariatlan lettem a környezetemmel - akkor következett hogy világgá mentem. Vagyis elindultam egyedül és kerestem egy nyugodt, csendes helyet ahol magam lehetek a gondolataimmal, míg kicsit csillapodok és a bennem lakozó szeretet legyőzi a fortyogó masszát....