A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 22., vasárnap

kirándul

Itt a nyár, azt hiszem. Bár még csak május van, de az idő határozottan nyárias, szinte egyik napról a másikra beköszöntött végre. A sötét hideg napok, az eső és a ború után végre süt a nap, meleg van. Hirtelen elhatározástól vezérelve vonatra szálltunk és meg sem álltunk Gárdonyig. Felfedeztük a tópartot, sétáltunk, lógattuk a lábunkat a vízbe. Kellemes volt nagyon. Persze nem volt igazi strandolás, mert nem is gondoltuk, hogy a víz alkalmas lesz fürdőzésre. Persze I. amúgy se nagyon fürdött volna. Így is kellemes volt, jó volt kimozdulni a szokásos bevásárlós utakon túlra, jó volt a szabad levegőn és jó volt ismeretlen tájon járni.Íme néhány kép a tópartról:



Hugom szerint ez volt a nászutunk. Hát, ha úgy tetszik, igen :) Azért I. a végére elfáradt kicsit, pedig alig két órát töltöttünk Gárdonyban/Agárdon. És M. teljesen kifeküdt :) Elmaradt a szokásos esti, éjszakai mocorgás is. De a kirándulást ő is nagyon élvezte.
 Dióhéjban ennyi

2011. május 2., hétfő

másnap

Túl vagyunk a nagy napon. Férj, feleség lettünk. Sikeresen. Úgy értem, hogy külön-külön de egybehangzóan kijelentettük szándékunkat, hogy jóban-rosszban... Volt sürgés-forgás, sütés-főzés, takarítás, meg minden ami ilyenkor kell.
Érdekes volt azért. Persze izgultam, de nem is tudom miért. I. a szokásos nyugalommal közölte, ő 5 perc alatt felöltözik, szóval ráérünk. Aztán 5 perccel indulás előtt elkezdett kapkodni, nem talált semmit és fél percenként kérdezgette, hogy mennyi időnk Van még? De végül nem késtük le a szertartást! Az előző ifjú pár épp kijött a városházáról mikor odaértünk. A menyasszony kismama volt :) Az utánunk érkező párnál szintén :) A kismamák és kispapák napja volt ez az anyakönyvvezetőnél.
Biztos mindenki hasonlóan gondolkodott és úgy időzítette az esküvőt, hogy elkerülje a gyermek születése körüli papírok beszerzésének mizériáját. Elég vicces dolog, hogy mindenféle papírok, nyilatkozatok meg igazolások kellenek ahhoz, hogy a nevedre vehesd a gyereked. Egyébként meg, ezek a körök nem azért mennek, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak róla, hogy valóban te vagy a gyerek apja. Az még bonyolultabb eljárás lenne.

A szertartás rövid volt és gördülékeny. Az elején a nevetéssel küzdöttünk, a végén a sírással. Aztán volt fotózás, kellemes ebéd, köszöntés, meghatódás, sírás, nevetés. Egyébként szolidan ünnepeltünk.

Beígértem a képeket, hát íme néhány.

Így most már másnaposak vagyunk. Na nem úgy!! Volt koccintás meg ünneplés, de nem volt nagy ereszd el a hajam, szóval csak a nagy nap utáni más-nap. Olyan ez, mint mikor betöltöd a húszat vagy a harmincat és megkérdik: milyen érzés? Hát semmi különös. Csak valahol legbelül motoszkál valami furcsa. A boldogító igennel sem változik ám semmi. Ugyanolyan szerelmes vagyok mint tegnap, vagy egy évvel ezelőtt. A legfurcsább a gyűrű hiánya a bal és megléte a jobb kézen. Ennyi. Na azért nem akarom ezzel azt mondani, hogy az egész semmi. Mert azért megható dolog és jó érzés hallani és kimondani az igent. (Szerencséd, az utóbbi mondattal vissza hoztad magad. - I. megjegyzése.) És azért furcsa, szívmelengető érzés kimondani hogy I. a feleségem. M. kicsit háttérbe szorult ezen a napon, bár az eredeti tervet teljesítettük. Az esküvői fotókon hármasban vagyunk.
Na de vissza a dolgos hétköznapokhoz. Nagy napok várnak még ránk de addig is van mit tenni.


2009. szeptember 12., szombat

kritikus

Bár korán keltem, elég későn tudtam rávenni magam, hogy kimozduljak. Úgy 10 óra lehetett, mire "kilovagoltam" a városba. tettem egy tiszteletkört, majd irány haza. Nem volt nagy kedvem semmihez. Szívem hölgye nélkül semmi érdekes nincs abban, ha a főutcán korzózom, a kirakatokat bámulom, meg iylenek. És be kellett vallanom, még nem vagyok egészen jól :( De jó uton haladok, jövő hétre meg kell gyógyulni. Ja és fontos hír, idén is lesz autómentes nap, no és
Criticalmass


Baján is. És ami nekem most a legjobb, hogy hétköznap, kedd este. Lesz a szokásos tekerésen és bringaemelésen kívül, az fotókiállítás és filmvetítés.

Ha érdekelnek a részletek, a következő oldalakat ajánlom:
CriticalMass Baja | BIKEBaja
bajaCrewzer NincsPardon