A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 2., kedd

Matek

Nem szoktam ilyesmivel különösebben foglalkozni, de a tegnapi ingyenes nagyvárosi napilap címoldalán két szalagcím is felkeltette a figyelmem, amiket nem tudok szó nélkül hagyni.

Tanévkezdés idején az ételen spórolnak
Áll a lap címoldalán hatalmas betűkkel, majd kicsit alább a következő szöveg:
A nehéz körülmények között élő családok számára már 50-60 ezer forintos pluszkiadás is jelentős nehézségeket okoz.
 Szerintem
- a nehéz körülmények között élő családok nagy részének a teljes jövedelme 50-60 ezer forint körül vagy az alatt van.Tudjuk, 47000 ...
- amelyik család ennek két háromszorosát is megkeresi, azoknak is nehézséget jelent akár 1000, vagy 10000 forint plusz kiadás is.
- ha valaki már az alapvető szükségletein - pl. az ételen - kénytelen spórolni, az nem "nehéz körülmények között él", hanem tengődik.

Szakemberből hiány van 
Lássunk egy egyszerű számtanpéldát.

Ha az elmúlt tíz évben 11000 magyar szakember vállalt munkát külföldön, miközben ez idő alatt mindössze 971 külföldi munkavállaló érkezett hozzánk, akkor, hazánkban hány fős a munkaerő hiány jelenleg?

Na ki tudja kiszámolni? A helyes válasz a bejegyzés végén található. 

Nem kell azonban komoly matematikusnak lennünk, hogy rávágjuk, kb. 10 000. Erre a következtetésre jutott az EB egy kutatás eredményeként, a fent már említett lap szerint. Mindez szép és jó, és egy tankönyv példája erejéig meg is állja a helyét. De vajon az élet is egy ilyen egyszerű számtanpélda?

Vajon a 11 ezer elvándorló szakember mindegyike rendelkezett szakmájának megfelelő állással, amit a külföldi munkavállalás miatt feladott? 
Vajon hazánkba tíz év alatt alig ezer fő külföldi munkavállaló érkezett?
Vajon ezek a munkavállalók mind szakemberek, és a 11 ezer felszabadult álláshely valamelyikét töltötték be?

A számok ezt mutatják. Ezek szerint szakemberhiány van, munkanélküliség nincs Magyarországon.

A helyes válasz: 11000-971=10029 

2014. szeptember 1., hétfő

Mik az első óvódahét tapasztalatai? - milyen közösségi ember vagy(ok)?

 Az óvodában töltött egy hét alatt nagyon sokat tanultam, nem csak M számára, de számomra is erőpróba, egyúttal önismereti tréning / lelki gyakorlat volt a 'próbaidő'. Megpróbálom ezeket a tapasztalatokat nagyon röviden összefoglalni.

2014. augusztus 22., péntek

Új év, új élet

Annak idején ezzel a mottóval indultak a főiskolás évek. Nem mintha az új évvel új életet kezdtünk volna, vagy másképp csináltunk volna bármit, mint előtte. De mégis, az élet ritmusát meghatározó kezdő pont a tanév kezdete volt, ahogy korábban is, és ahogy nekem még egy darabig továbbra is. Mikor az ember a jól megszokott közösségbe tér vissza hosszabb rövidebb idő után, vegyes érzésekkel várja az újabb év kezdetét. Izgalommal, félelemmel, örömmel és kíváncsisággal teli várakozás ez. Amikor egy új helyen kezdődik az év, hatványozottan igaz az érzés - csak több félelemmel és több izgalommal.
Megértem hát M félelmét amikor az óvoda kezdés felé néz. Közben talán még fel sem fogja a változás jelentőségét: ma még itt, s holnap már ott. Vissza nem fordítható a változás. Holnapután nem lehet újra itt, s a megszokott helyeket és arcokat ki tudja latja-e még valaha?
Mikor döbben majd rá, hogy tényleg valami új kezdődik? Mert érzi, hogy most valami új következik, de még nem érti miért. Csak reménykedni tudok, hogy az első sokk után - mert sokk lesz - örömteli lesz a változás.
Magunknak és mindenki másnak, aki valahol most kezdi, csak annyit mondhatok: boldog új évet kívánok.

2014. augusztus 10., vasárnap

Hajnali énektől a kék tűzesőig

Megismerkedésem I-vel a hajnali ének hangulatában zajlott. Mondhatnám, az est indulója volt ez a dal. Most figyeltem fel egy másik nótára, a kék tűzesőre. Hallottam már párszor, de most először hallottam a szövegét igazán. Ahogy annak idején a hajnali éneket, ugy most ezt is nagyon találónak, szívemből szólónak érzem. S vajon mi a közös a két dalban - azon túl persze, mindkettő I-t juttatja eszembe? Az elsőt Hell István írta Szergej Jeszenyin emlékére, a másodikat pedig maga Jeszenyin. Mondjátok csak barátaim, csak én nem hallottam róla sosem?

Álljon hát itt a dal írásban,

A KÉK TŰZESŐ

A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a kóborlásról.
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

Kívántam a bort, a leányt
s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást-mulatást megutáltam:
rontja az embert.

Csak téged lássalak én,
az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sürüjén,
ne lakjék más a szivedben.

Te finom-suhanásu leány,
makacs szíved érti-e végre:
a csibész szeretni tud ám!
És engedelmes a vére!

Fene mind az ivó-helyeket,
verset sem írok, ha kivánod;
simogatnám lágy kezedet
s hajadat, mint őszi virágot.

Örökre nyomodba megyek,
itthon, vagy akárhova, távol...
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

WEÖRES SÁNDOR


és hangban, nem szélkiáltós és nem is Kalákás előadásban, hanem ahogy Kiss Tibor a +Csík Zenekar  kíséretében előadja.
Tőle hallva még valami plusz jelentéssel telik meg a dal nekem.
Olvasd és hallgasd, minden további megjegyzés felesleges. 

2013. február 13., szerda

Járat

Azt olvastam valahol, hogy kevesebb járatkimaradás és több új jármű lesz. Na de mikortól és mihez képest? Biztosan ezt készítik most elő, mert az utóbbi időben épp az ellenkezőjét figyeltem meg. Az elmúlt hetekben gyakran előfordult, hogy a szokásosnál is többet vártam egy-egy buszra, és amikor végre megérkezett, a szokásosnál is többen voltak rajta. A #86-os vonalán az újabb, alacsony padlós eu buszok jártak, most csak nagy ritkán jön ilyen, helyette régebbi típusok járnak inkább. Ez nekem édes mindegy, de azoknak a kerekes székes utasoknak nem, akik eddig biztosak lehettek benne, hogy ezen a vonalon tudnak utazni. Többször látom, hogy várnak a megállóban, és ki tudja hány buszt kénytelenek elengedni mire jön egy olyan busz, amire fel is tudnak szállni. Szóval ha csökkentjük a járatsűrűséget és ugyanannyi busz jár akkor máris csökken a járatkimaradás. Ha visszatérünk a régi buszokra, majd újra beállítjuk az újabbakat, valóban úgy tűnik majd, hogy több új járat közlekedik.

2012. november 10., szombat

felemás

Felemás nap ez a mai, van is és lesz is még pár az idén. Félig munkanap, félig hétvége. A múltkor én dolgoztam és I. meg M. maradt itthon, most én maradtam itthon meg M., I. pedig dolgozik. Mert a bölcsi ilyenkor nem nagyon üzemel. Jól el vagyunk itthon M.el. Folyton megy, mára szinte teljesen elmaradt a négykézláb mászás, sőt, annyira jól begyakorolta a héten a Tornász Néninél, hogy mára inkább szaladgál fel és le a szobában. Pakol ki a szekrényemből és hordja nekem egyenként a bélyegeket, a papírokat és mindent amit csak elér. Na persze nem mindig sikerül úgy, ahogy azt szeretné, ilyenkor vagy fenékre, vagy két kézre esik. De legalább nem az állát üti be, mint korábban többször is, aminek lehet hogy maradandó nyoma is lesz. Kis cukika nagyon okos, ha valamit szeretne megmutatja, odavezet, és ha kérdezünk valamit, bólogat, vagy rázza a fejét. Folyton pörög, már délután fáradt, de este sem akar lefeküdni, nehogy lemaradjon valamiről. Éjszaka forgolódik álmában is, és már hajnalban éber. Na persze mit várunk, mikor mi magunk is ilyenek voltunk, vagyunk. Nincs nyugtunk soha, na de ez viszi előre az embert, hogy terveket sző, jön megy, küzd, dolgozik. Én most, hogy már úgy másfél hónapja visszatértem a munkába, felvettem a ritmust, átláttam újra a terepet, új terveket szöttem, és rendezem a terepet magam körül. Egyre otthonosabbá válik a munkakörnyezet, és egyre jobban belevetem magam a munkába. Egyszerre több szálon futnak a dolgok, és időközben bele bele szövődnek váratlan dolgok is, hozzá jönnek mind újabb elemek, így kissé kuszának tűnhet a dolog, és ha a kezem meg is ál néha, az agyam akkor is tovább dolgozik. Nem tud megállni....

2012. november 5., hétfő

november rain

Elérkezett a november, és vele a fagyos reggelek, a szeles, esős, borús idő. A kedvem is ilyen, főleg egy vidéken illetve otthon töltött hét után. Azt mondják, az esős időben többen előveszik a kocsit. Ez pedig egyet jelent itt a fővárosban a dugóval. Azon gondolkodtam ma, hogy ha többen ülnek kocsiba, vajon miért van, hogy ilyenkor a tömegközlekedéses járatokon is tömegnyomor van, a szokásosnál is nagyobb. Egyetlen értelmes magyarázatot találtam. Azért, mert a buszok a dugóban araszolnak, miközben a megállókban csak gyűlik a nép. Volt időm ezen agyalni, amíg a buszom araszolt végig a városon. Szóval most utálom a hétfőt. Az esőt is utálom. Főleg az esős hétfőket utálom. Mennyi mindenre lehetne használni ezeket a végtelenített utazásokat...
Szerintem M. is utálja a hétfőket. Amúgy is cicás, időnként kifejezetten Garfieldos. Biztos nagyon élvezte az elmúlt hetet, hogy vele vagyunk, és ugráltathat bennünket reggeltől estig. Hát vége a jó világnak, megint bölcsi van és nem az amit ő akar. Napsütötte, játszóteres, homokozós, sétálós hétvégéket minden nap! Ráadásul most szembesülök az óraállítás következményeivel. Reggel ugyan világosabb volt, de mire munkából hazaindulok, bizony már sötét van :( mára ennyit, holnapra talán kiderül az idő és a kedvem is :)

2012. szeptember 24., hétfő

rossz

Hogy milyen a jó munkaerő? Hát fiatal, mert buzog benne az energia és a tettvágy, terhelhető, a fizikai munkát is bírja.. Magasan képzett, és folyamatosan bővíti ismereteit, természetesen szabad idejében. Egyedülálló, se kutyája se macskája, nem várja otthon sem a család, sem senki, így nincs miért haza sietnie. Legfeljebb a haverokkal menne el sörözni de azt legfeljebb hétvégente esténként, addig meg ráér, dolgozhat megállás nélkül Elhivatott, így minden idejét és energiáját munkájának szenteli. Egészséges, soha nem megy táppénzre, sőt, még szabadságra sincs szüksége. Úgysem tudna mit kezdeni a sok szabad idővel. És, természetesen férfi, mert a férfi a tudomány mai állása szerint nem szül gyereket. És ha később mégis úgy gondolná, hogy megállapodik, és családot alapít, akkor sem esik ki hosszabb időre a munkából, mert nem szül, nem szoptat, nem nevel gyereket. Az asszony maradjon csak a pelenkánál az ember meg húzza az igát...
Én rossz lettem. Megállapodtam, családot alapítottam. Onnantól kezdve,  hogy I-t megismertem, igyekeztem a lehető legtöbb időt vele tölteni. Ekkor indultam el lefelé a lejtőn. Egyre rosszabb lettem. Aztán megszületett M. és még jobban siettem haza, hogy velük lehessek.
Ez már önmagában is elég rossz, de amikor felmerül a kérdés, hogy ki maradjon otthon a gyermekkel, és a jóhiszemű vezető arra eszmél, hogy a férfi ember akit azzal a tudattal alkalmazott, hogy biztosan nem fog szülni, mégis otthon marad újszülött gyermekével, a világba vetett hitünk és a róla alkotott képünk összedőlni látszik.
Nem elég, hogy én egyre rosszabb lettem, I. is rossz Anya lett, mert úgy döntött, visszatér a munka világába, hogy jobb megélhetést biztosíthasson családunknak és M.-t Apára bízta - amire adott a lehetőség, de egyelőre úgy tűnik, társadalmunkban ma, ez csak elvi lehetőség -  aki így hosszú hónapokra kiesik a munka világából. A tervezett x hónap lejárt, M. bölcsibe jár, én pedig készülök visszatérni, már a visszaszámlálásnál tartok. Na de az eredeti terv máris borult, mert:
1. a beszoktatás nem egyszerre történik. Mire kiderül, hogy mikor kezdhetjük, már le kellett volna mondani a GYED-ről. Mire sorra kerülünk, máris eltelt 1 hét és ezzel az elsők között vagyunk.
2. A szoktatás további 2 hét, amennyiben minden flottul megy, és M. nem betegszik meg. Mint azt korábban leírtam, a 2 hétbe belecsúszott némi kényszerpihenő.

És, úgy tűnik, a helyzet csak fokozódik, mert amire a 2 hét véget ér, újabb és újabb kérdések merülnek fel.
1. ki viszi, és mikor, ki hozza el és mikor a bölcsődéből a gyereket? - Te szeretnél gyermekeddel minél több időt tölteni. A munkahelyeden nyilvánvalóan azt várják, hogy időben beérj. A bölcsődében meg azt, hogy lehetőleg minél később add le gyermeked? Ugyanez visszafelé. Ha később érsz a munkahelyre, később fogsz eljönni onnan. A Bölcsődében azt várják, minél hamarabb vedd ki a gyereket. Te pedig szeretnéd is, hogy a lehető legtöbb időt tölthesd gyermekeddel, mielőtt este álomra hajtja fejét.

2. mi lesz, ha M. beteg lesz? Ki marad vele otthon? Bár jómagam eddig egyszer vettem igénybe a táppénz intézményét, amiatt is bűntudatom volt. Ha M. beteg lesz, valakinek vele kell maradni, mert a bölcsibe nem mehet. Nem tervezhető előre a dolog, és akár hosszabb ideig is eltarthat. Aminek a munkahelyen megint nem biztos hogy örülnek. Csak nehogy a végén táppénzcsalónak tituláljanak!! Mert ma már az is gyanús, ha túl sokat vagy beteg.

Rossz munkaerő lettem, megbélyegzett, kisgyermekes szülő. És ez így is marad egészen addig, amíg M. nem lesz akkora, hogy reggel egyedül indulhat el, és ha beteg is lesz, egyedül maradhat otthon. Vagyis legalább általános iskola felső tagozatáig gondolom.
És ráadásul rossz szülők is lettünk, mert szeretnénk megélni és szeretnénk a munkahelyen is megfelelni,  ezért beadtuk ilyen kicsi gyermekként a bölcsibe, ahelyett, hogy gyermekünkkel töltenénk az időt amíg még lehet.
Nem tudom, mások hogyan oldják ezt meg. Hogy lehetséges, hogy csak úgy adhatom be gyermekem, ha dolgozom, és mégis, M. az első akit reggel beviszek, és valószínű ő lesz az utolsó akit délután elhozunk. Hogy tudják megoldani a szülők, hogy reggel 8 körül viszik a gyereket reggel, és délután 4-kor már szinte senki nincs ott? Talán majd erre is választ kapok.
Micsoda szerencse, hogy van családtámogatás, és vannak családbarát intézmények, mégis, ha jót akarsz magadnak és meg akarsz élni, akkor mihamarabb vissza kell térned a munkába, a gyermeket pedig ott kell hagynod a bölcsiben. Micsoda szerencse, hogy a bölcsi 10 órán át nyitva tart, mégis azt várják, hogy 5 óránál hosszabb időre ne hagyd ott gyermeked.
Boldog vagyok. Boldog, hogy van munkahelyem, boldog, hogy van szerető családom, egy imádnivaló gyermekem, és így már nem verem az imádnivaló feleségem. :)

Nem mintha eddig vertem volna...

2012. június 3., vasárnap

szülinapos

Most van a napja, órája, perce, hogy M. világra jött. Eltelt egy év. Szinte hihetetlen, mintha tegnap lett volna. Pedig nem unatkoztunk ezalatt az egy év alatt. Jó sok minden történt mégis úgy elszaladt ez az egy év. Az életünk M. körül forog, ahogy ezt a bejegyzéseim is mutatják. Mennyi mennyi esemény, élmény. Mennyi kérdés és aggodalom. Nagyon féltem előtte is és közben is voltak pillanatok, vagy időszakok amikor elbizonytalanodtam. Na nem azért, hogy akarom-e, sokkal inkább, hogy tudom-e vállalni, hogy fogom-e bírni, hogy jól fogom-e csinálni. Azt hiszem nem lehet elég jól csinálni, de talán rosszul sem csinálom.
Mostanában gyakrabban eszembe jut, mi is történt egy évvel ezelőtt, milyen volt M. és milyenek voltunk mi. Talán felnőttünk kicsit, ugyanakkor visszafiatalodtunk. Bár én néha úgy érzem, gy nap alatt éveket öregszem. Máskor viszont teljesen feltölt ez a kis energiabomba.
Jártunk már sok helyen, főleg rokonoknál, és nálunk is jártak azóta többen. De amikor itthon voltunk ketten/hárman, az is nagyon jó volt. Küzdöttünk az evéssel és a sétákkal, szenvedtünk fogzással, és mozgással, tanultunk sok-sok új dolgot. Sokat játszottunk és nevettünk. Jó volt, és jó lenne néha visszatekerni, visszanézni magunkat de hiába (ide illik egy újabb Quimby sor):
'Ami egyszer volt, újra nem jön el' (soha)
Viszont nagyon sok minden vár még ránk. Ez az egy év mondható valamiféle bemelegítésnek, mert aztán ha beindul a bölcsi és mindketten dolgozunk, akkor jön csak igazán a java!!
Mindent összevetve mozgalmas, vidám és boldog egy év van a hátunk mögött. Legyen elég ennyi, aki kíváncsi, olvassa vissza az elmúlt év bejegyzéseit.

2012. április 26., csütörtök

Adó

Valahogy beugrott hajnalban, amíg álmatlanul forgolódtam, hogy miből lehetne még adó bevételt produkálni. Nagyon jó ötleteim vannak!

Adóbevétel növelésének módjai

- Ki lehetne terjeszteni a súlyadót az adófizetőkre is pl. Akár több sávos módon is meg lehetne oldani, és az adóalany BMI indexe alapján alakíthatnánk ki az adósávokat. A normál indexűek fizetnének egy alap adót, az elhízás mértékének növekedésével viszont magasabb adósávba kerülnének. Az alultápláltak pedig akár adómentességet vagy adókedvezményt kaphatnának. Az egészségtelen életmódot folytatókat is meg lehetne adóztatni, pl. a szellemi tevékenységet végzők fizethetnének különadót mert keveset mozognak. Ezt nevezhetnénk 'fenékadónak' is.
- bevezethetnénk az iskola adót, az adóalany által megszerzett végzettségek alapján kerülnénk magasabb adósávba. De hogy aki iskolázatlan de okos, az se maradjon ki, a magas IQ után is fizessünk adót.
- szükség lenne még 'kórházadó'-ra is. Úgyis luxusnak számít, ha valaki megengedheti magának, hogy gyógykezelést kapjon.

Adófizetők adózási kedvének növelésének lehetőségei

- be kellene vezetni az 'adólottót' és az 'adótotót' is. A szelvényeket az APEH/NAV bocsátaná ki, így nem csak a szerencsejáték adó, de teljes bevétel az övé lenne. A lottón csak számokat kellene jelölni, amit bizonyos időközönként kihúznak. A találatok száma szerint pedig bizonyos összeggel csökkenthetnénk az adóalapunkat - persze csak miután a nyereményből adóztunk. A totón pedig lehetne tippelni pl. ilyenekre a héten mennyi lesz a HUF/CHF árfolyam, vagy mondjuk mennyi lesz a benzin átlagára, netán, hogy mennyi lesz az államadósság vagy ilyesmik.
- lehetne valami nyereményjátékot hirdetni, hogy aki rendesen adózik, annak mondjuk elengedik egy havi adóterheit, vagy valamelyik adónemét. Ehhez nem is kellene más, csak az adóiven kellene egy plusz sor, amit be lehetne ikszelni, hogy 'igen, részt kívánok venni a nyereményjátékban'.

Egyelőre ennyi - biztosan lehet még tovább fejleszteni, majd az újabb ötleteimről beszámolok

Az itt leírt események kitaláltak. Amennyiben a valósággal mégis bármiben megegyeznének az csak a véletlen műve lehet.

2011. október 27., csütörtök

flippe(M)R

Fura élményben volt részem a közelmúltban. Készülök már megírni ezt is egy ideje, hát most kerül rá sor. Kivizsgáláson voltam, olyanon, amin még eddig soha. Ráadásul át kellett bumlizni érte a fél városon. Ugyan fájdalommentes eljárás, de azért mindenféléket olvasni, kinek ezért, kinek azért rossz érzés. Kinek a zaj, kinek a bezártság érzése miatt. Én leginkább az eredménytől féltem, hogy vajon mit dob ki a gép? Amiért leírom, az igaziból az, hogy én hogyan is éltem meg a dolgot. Valóban fura érzés, hogy betolnak egy nagy gép belsejébe, de a bezártságérzést inkább az váltotta ki belőlem, hogy a fejem mint valami sablonba bepasszintották, nehogy elmozduljon, a fedele az orromtól néhány centire, ami ugyan a fényt átereszti valamennyire, de kilátni nem lehet. Végülis úgyis csak a gép belsejét látnám. Látni tehát semmit nem látsz, a füled az egyetlen érzékszerved amiből a környezetedről valamiféle képet tudsz alkotni. Nos hát fülelni volt mit. A teremben eleve valami gép ütemes zajt hallatott már az elejétől fogva. Mint mikor bekapcsolod a szintin a dobgépet ami az alap ütemet adja. Ez akkor még nem jutott eszembe persze, legfeljebb a "jó kis" tuctuc zenék illetve valami kocsmai játékautomata ami folyamatosan vagy alkalmanként bizonyos hangot ad ki, hogy a fényhatások mellett a zajjal is felhívja magára a figyelmet. De azóta találtam még egy sokkal jobb zajt találtam, amihez igazán hasonlít. Az egyik áruházláncban nemrégiben beüzemelt kenyérszeletelő hangja kísértetiesen hasonlított erre a zajra. Ez a kép be is villant, miközben a gépben feküdtem, hogy pont olyan, mintha egy gép ugyanazt csinálná valóságosan, amit az én fejemmel virtuálisan: vékony szeletekre vágja a koponyád és annak minden tartalmát. Nos miután a dob alap megvolt, jöhettek a további hangszerek, ezek már az én gépemből. Mármint abból a gépből ami éppen elnyelt. A folyamatos és mély búgástól egy vészjelző fülsértő sikolyáig minden volt ott. Ezek a zajok végképp azokra a játékgépekre emlékeztettek, amiket az előbb már emlegettem.
De amikor a zajok mellet más fizikai behatás is ért, konkrétan, hogy elkezdte egész testem, kifejezetten koponyám tartalmát rázni a gép, felvillant hirtelen a tilt! felirat és már biztosan tudtam: Egy flipper gyomrában vagyok! Na nem a kedves kis delfinében, hanem egy olyan nagy és nehéz, színesen villogó, mindenféle hangot kiadó masináéban, amit fiatal koromban csodálattal bámultam, és arról álmodtam, ha majd nagy leszek, ti. felérem, és pénzem is lesz, akkor majd én is szeretnék ilyennel játszani. Azért szerencsére nem volt olyan rossz sorom, mint azoknak a nagy fémgolyóknak amik ide-oda pattognak a belsejében, míg végül eltűnnek a süllyesztőben, és szerencsére egy életet sem vesztettem mikor kidobott magából végül.
Hát ennyi. És, hogy azokat is megnyugtassam, akiket elfogott a rettegés, és a körmüket rágva olvasták bejegyzésem, hogy vajon mi lett a vizsgálat végeredménye, jelentem, minden OK, semmi probléma nincs a fejemben. Legalábbis látható nincs :D Hogy alapból hülye vagyok, azon meg úgysem tudnak segíteni. Ezzel egyúttal azt a kérdést is megválaszoltam, hogy hogyan asszociálhattam pont erre a gép gyomrában.

2011. április 22., péntek

Február óta nem írtam. Húú, jó sok minden történt azóta, nem is tudom mi minden. De azért megpróbálom összeszedni. A projektek jól haladnak. Az utóbbi hetekben elég aktívak voltunk magunkhoz képest. Csomót csavarogtunk, vásároltunk, főleg M-nak persze. Jelentem, egész jól állunk, úgy tűnik már minden nagyobb, szükséges dolog beszerezve. Nagyobbak alatt ne valami hű de nagy dologra gondoljatok, csak olyanokra amiket nem fogsz csak úgy az első boltba beugorva megvenni és a csíkzsebből kipengetni. A többi már apróság, és talán később is ráér beszerezni. A múltkor kisebb sokkot is kaptam, mikor a pénztárnál kiderült hogy mennyi az annyi, pedig "semmit se" vettünk, legalábbis ketten egy fordulóval  könnyedén felvittük a harmadikra. Ez nálunk semmi :) Méretre ugyan kicsit nagy, súlyra viszont pille könnyű és pihe puha.
Azért érdekes, hihetetlen dolog ez. Magára sokszor sajnálja az ember a kiadásokat, de a (születendő) gyerekének a legjobbat akarja. Persze ezzel vissza is élnek a kereskedők, mert horribilis áron adnak mindent a babáknak. szerintem. csak azért mert babaholmi. Vagy azért mert antiallergén vagy mit tudom én mi fene. Az én bőröm sem allergizál a sima pamuttal. Persze azért annyira nekem sincs már baba bőröm. Na mindegy, kár is ezen filozofálgatni.
Amúgy is nagy élet van nálunk. Közelednek az ünnepek, és mindenféle Bogarak és egyéb állatfajták jelennek meg nálunk. Az utolsó nagy utazásra készülünk I-vel, még M. érkezése előtt elzarándokolunk szüleihez.  Lesz majd sonka meg minden finomságok biztos. Aztán jövő héten hozzánk zarándokol a szűkebb család és mi leszünk a középpontban kicsit, bár ezt a részt kihagynám azért. Még addig intézzük ügyes bajos ügyeinket de utána nyugi jön átmenetileg. Pihenünk talán, és készülünk, kettesben várjuk hogy M. végre megérkezzen. Ki kell használni az utolsó heteket mert utána minden gyökeresen megváltozik. Nemrég találtam egy blogot, ajánlom figyelmetekbe: http://apaszuletik.blog.hu/ lehet rajta sírni és nevetni és lehet belőle tanulni is. Kicsit vissza is vetett, mármint a blogolás tekintetében. Én nem tudok ilyen jól írni sajnos. Csak szeretnék.
Most ennyi. Vigyázzatok magatokra és szeressétek egymást. Jönnek az ünnepek, pihenjetek és érezzétek jól magatokat, vigyázzatok az úton és ha lehet óvatosan a kölnivel és a vízzel, a sonkával és a tojással na meg az italozással is!

2011. március 30., szerda

projektek

ideje már egy gyors helyzetjelentésnek. Megint egy hónap is letelt már az előző bejegyzésem óta. Hűűű, Hogy repül az idő! Mi is történt azóta? Voltunk 'vendégségben'  a családnál. Szülők, unokatestvérek, keresztszülők, nagy- és kisnénik látogatása már időszerű volt, mert vannak akikkel évek óta nem találkoztunk és mióta M.-t várjuk, több okból is illendő és fontos a látogatás, meg a kapcsolattartás. El is láttak bennünket mindenfélékkel, főleg M.-t. Örült is ám neki, szerintem ha lett volna helye még ugrándozott is volna a pocakban. De annyira nagy helye nincs azért. De valahogy soha sem elégedett, én ezt nem is értem. Hetek óta babkocsi lázban ég - és persze mi is - csak mi türelmesebbek vagyunk :) volt disznóvágás, amiről I. betegsége miatt végül is lemaradtunk, azért az utómunkálatokból igyekeztem kivenni a részem. Vezettem is megint, nyár vége, ősz eleje óta először. Már azt hittem, mindent elfelejtettem, de nem ám! de jó is volt. Aztán voltak nekünk is vendégeink, Nikker N. Nagy és a Bogár a holdról :) izgis volt. Most hétvégén Anyu jön látogatóba, lesz ünneplés meg csavargás biztos. Erről mjad legközelebb beszámolok.

Amúgy most mindenféle projektekben vagyok/vagyunk.
első -  Maszat - projekt. Igaziból önműködő projekt, mert jól el van, szépen növekszik, néha I. agyára megy, minden úgy van ahogy lennie kell. Mi pedig készülünk a fogadására, anyán keresztül ellát bennünket már most utasításokkal és jótanácsokkal. Ha ilyen lesz mikor kibújik és öntudatra ébred, akkor makacs, önfejű és akaratos lesz. De majd odafigyelünk hogy azért jól viselkedjen. Vele kapcsolatban éppen folyamatban van a babkocsi ügylet, de erről majd ha túl leszünk rajta.
második - házasság - projekt. Ez is jól halad. Szerintem az ismerősök és családtagok többsége azt hitte csak vicc, hogy a célunk, hogy hárman legyünk a fényképen. Úgy értve, hogy Anya azaz menyasszony, Apa azaz vőlegény és M. Anya pocakjában. Úgy tűnik, ez is összejön hamarosan - aki tud számolni, gondolhatja hogy nem sok idő van már M. érkezéséig -  már a bürokrácia ködös és kanyargós ösvénéyére léptünk, de erről többet nem árulhatok el. Még lehet hogy eltévedünk :) húúú furcsa ám azért leírni hogy menyasszony meg vőlegény. Ehhez képest az anya meg apa bakfitty.
harmadik - szám.tech - projekt. Informatikus vagyok vagy sem - a szó szoros értelmében egyébként nem - nagy fába vágtam a fejszét. Új gép, új élet, mondhatnánk, mostantól linuxul tanulok. Voltak kezdeti nehézségek, bár igaziból nem is szoftveres hanem hardveres probléma okozta.Én még kicsit BASIC kel meg DOSsal kezdtem a pályafutásom és PASCAL is volt közben, szóval ez a parancsokat adok dolog ismerős és bizonyos értelemben izgalmas is. De persze kihívás egy új rendszerrel ismerkedni.
Egy hét szenvedés után egy apró beállítás és minden sínen van. Emiatt a többi otthoni szám.tech projekt csúszik kicsit, de mostantól újult erővel és jobb technikai háttérrel vetem bele magam. Hajlamos vagyok elveszni ezekben a telepítős beállítós részletekben, de a cél mindig az, hogy a céljaimnak megfelelően alakítsam ki a dolgokat, végül is olyan ez, mint egy lakást berendezni. ha nincs rend és nem praktikus az elrendezés, akkor nem lehet hatékonyan tevékenykedni. Lényeg a lényeg, hogy bármennyire is szeretek ilyenekkel bíbelődni,. azt még jobban szeretem, ha kész és végre azt tudom vele csinálni amire való. Dolgozni. De ez az egy hét azért engem is kicsinált. Kezdtem elveszíteni a türelmem és azon voltam hogy hagyom az egészet úgy, ahogy eredetileg volt, csak a munka egy részéhez kellett még a jól bevált win. is. NNa mindegy. Szerintem I. is kezdte már elveszíteni a türelmét, bár ő is biztatott, meg minden, de a végére szerintem nagyon unta, de nem vallotta volna be. Ezt most jó részletesen kifejtettem, ugye?

további projektek - munkahely - erről egyrészt máshol már beszámoltam, másrészt nagyon nincs változás, halad a munka ezerrel és most van látszatja is, szóval elégedett vagyok. Ennyi.

Legyetek jók és vidámak. Süt a nap, tavasz van.

2010. augusztus 4., szerda

hullámok

Hát, az a bizonyos lélektrutymó dolgozik bennem rendesen az utóbbi időben. Mindenféle történések voltak, amik kilendítettek mind pozitív, mind negatív irányban a nyugalmi állapotomból. Végül is kell némi hullámzás, mert az állóvíz pocsolya, na de a lassú víz már partot mos, szóval hogy haladj előre nem kell azért óriás hullámokat generálni. Volt kirándulás, meg családi program mostanában több is. Voltak magán jellegű programjaink is, amiket azért szívesen osztottunk meg családtagjainkkal, mert fontos nekünk is és fontos nekik is gondolom.
Tulajdonképpen a megkezdett úton haladok/haladunk tovább. Megismerkedtünk I-vel, volt részben költözés, részben munkahely váltás, aztán a régiből régi-új munkahely lett majd végleg régi és végleg költözés is lett. Mindez valahogy a kapcsolatunk próbája is volt kicsit, ugyanakkor folyamatosan közelített bennünket egymáshoz. Szó szerint véve és képletesen is. Összerázódtunk meg minden, most már teljesen közös az életünk. Eltelt azért egy kis idő, bár ha eddigi életem hosszát nézem, nem tűnik soknak és úgy elrepült, hogy észre se vettük, bár az elején egyikünk se gondolta, remélni se merte, hogy egyáltalán eddig is tarthat. No mindegy, nem érzelegni meg nosztalgiázni akarok, előre nézek, és az út amin elindultunk, ha nem is egyenes és sima, de előre és talán felfelé is halad. Hát haladni kell. Ez most úgy hangzik mint valami kényszer. Pedig eskü, mostanáig nem éreztem semmiféle kényszerítő erőt.
Lényeg a lényeg, hogy haladunk és ez a haladás nekünk jó, egy hirtelen gondolattól vezérelve egy meglepetésre készültem, ami több mint egy egyszerű ajándék, sokkal több és ugyan az ajándék értéke jól meghatározható és nem is csekély, jelentése minden pénznél többet ér. Aki ismer tudja, nem vagyok a protokoll bajnoka, nem is tartottam soha fontosnak, mert attól mindig hánynom kellett, hogy megjátsszuk a tisztelettudót és hajbókolunk, miközben magunkban le tudnánk köpni a másikat. nna bocs ezért a kis kitérőért, szóval nem tudom, hogy hogy szokás meg mit illik, már csak azért sem, mert nincs ilyesmiben gyakorlatom, bár belegondolva senkinek nincs. Ha mégis, hát azzal nem biztos hogy büszkélkedni lehet. Nem akarom tovább húzni, szóval minden felhajtás meg ünnepélyeskedés, családi kör meg minden nélkül összeszedve minden beszélő képességem - amivel szintén nem büszkélkedhetek - kifejezve további reményteljes szándékaimat egy (pár) gyűrű kíséretében tudakoltam meg, vajon I-nek hasonlóak-e a szándékai, vagyis egyszer valamikor hozzám jönne-e. Nos biztos nagyon béna és zavart voltam, de olyankor legalább cuki vagyok, és biztos ellenállhatatlan is :D:D:D:D szóval pozitív választ kaptam. Nos ez a göröngyös úton való haladást szerintem jelentősen megkönnyítette, mert a talaj felett fél méterrel nem érezni már annyira a bukkanókat :) Na persze nem kezdtünk el rögtön tervezgetni, meg számolgatni, hogy mikor és hogyan, mert egyikünk sem arról híres azért, meg aztán a nagy felhajtás hívei sem vagyunk. Szóval addig eljutottunk, hogy egyszer majd hivatalosan is egymáséi leszünk.
Természetes, hogy ezt az örömhírt megosztjuk szeretteinkkel. az első reakció az öröm. aztán Természetes, hogy felteszik a szokásos kérdést, hogy mégis mikor tervezzük. Elég válasz lehet az, hogy még nem tudjuk? Hogy majd valamikor? Hát nem tudom. Nyilván mindenki kíváncsi és várja, én is várom, de nem sürgetem a dolgot, lényegében nem sok változást fog hozni az életünkben, legalábbis a hétköznapi értelemben nem. Hogy hivatalossá is válik a kapcsolatunk, az persze más és bizonyos szempontból fontos is. De mással is szembesülni kell, mégpedig azzal, hogy vannak bizonyos elvárások, kötelességek, amiknek meg kell felelni. Mit illik és mit nem, hogyan is kell ezt csinálni, és mennyi időd van rá. Hát bevallom nekem ebben nincs tapasztalatom és nem is jártam utána a szokásjognak, de most ez kicsit visszavetett. És azt hiszem nem csak engem. Ettől függetlenül persze nem mondunk le róla és nem csináljuk vissza az egészet, de a felhőtlen jó kedvünk hirtelen tova szállt és nem tudom vissza jön e még, de nagyon remélem. Én szóltam.

2010. július 22., csütörtök

lélektrutymó

Emlékeztek a szellemirtókra? Annak is a második részére? Tudjátok amiben az a rózsaszínes massza mindent beterít és a rossz gondolatoktól fortyogni kezd és még durvábbá teszi az embert, a szeretettől pedig megnyugszik és mindenkit még vidámabbá, boldogabbá és kedvesebbé tesz? Hát most rájöttem, hogy lehet hogy bennem is valami ilyen munkál. A kedves, mosolygós emberektől vidám leszek és kisimult és a világot is a keblemre ölelném. Ha dühöt haragot látok akkor viszont fortyogni kezd bennem és nem csak én készülök robbanni de gondolatban népirtást viszek véghez. Azért nem olyan durva ez mint ahogy hangzik. Alapvetően mások és a saját érzéseim befolyásolnak, azt hiszem kicsit végletesen is. Nagy általánosságban mindenkit kedvelek, erre jó példa, amit egykori fősulis évfolyamtársam mesélt egyszer: Elcsípett egy beszélgetésfoszlányt, mely így hangzott: - Még csendesbob (ez én vagyok) sem szereti xy-t (ez nem mondom meg hogy ki). - Pedig ha ő nem szeret valakit az már jelent valamit... Hát tényleg. Kevés ember van akit nem tudok elviselni, de ha valaki egyszer bekerül ebbe a bugyorba, onnan nincs visszaút. Vannak akik ismeretlenül is egyetlen megnyilvánulás alapján ide kerülnek, de a legtöbben valami olyan dolgot tettek, ami számomra elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan.
Szóval van ez a trutymó ami a véremben úszkál, csordogál. Vagy lehet hogy nincs is vérem csak ez a trutymó csordogál az ereimben? Nem tudom. De az biztos, hogy mikor magányos voltam és szeretetre vágytam, akkor ez a massza az egész világot rózsaszín szeretetfolyammá akarta változtatni és félő volt hogy kitör és valami őrültségre sarkall. A kitörések nálam sokkal veszélytelenebbül jelentkeztek azért. A nagyobb katasztrófákat megelőzendő írni kezdtem. Akkor még híre hamva sem volt az internetnek vagy a blog nevű csodának, így hol regényekbe fogtam, amikben én voltam a főhős, aki erős bátor, ugyanakkor hatalmas szíve van és mérhetetlenül udvarias és gyengéd, hol verseket írtam, hol leveleket. A leveleket sokszor nem létező személyeknek címeztem, hol létezőknek, bár tudtam hogy soha nem fogják megkapni, mert nem adhattam oda nekik (vagy csak nem mertem). Ha létezett a címzett és át is adtam, legtöbbször csalódás volt a vége a dolognak.
Azért bennem sem mindig csak a pozitív érzelmek tengtek túl, olyankor ez a massza nagyon furcsán viselkedett. fortyogni, forrni kezdett és közben egészen sűrű iszapszerűvé vált és ez a sűrű massza kezdte elborítani az agyam és a gonosz gondolatok mellett minden mást elnyomott, megfojtott. Természetesen ekkor sem kezdtem ámokfutásba, igyekeztem a kiváltó okot (általában bizonyos személyt) messze elkerülni és kiírni magamból mindazt a gyűlöletet dühöt és fájdalmat, ami felgyűlt, és legalább gondolatban megszabadulni a tehetetlenségtől. Bizonyára ezt a dühöt vezettem le a regény kezdeményeimben is, amikor hősként megmentettem a védtelen és kiszolgáltatott áldozatokat erőszaktevőiktől. És aztán, ha már úgy éreztem, hogy ez a feszültség leküzdhetetlen és bármikor, bárkivel szemben kitörhet - vagyis mogorva és udvariatlan lettem a környezetemmel - akkor következett hogy világgá mentem. Vagyis elindultam egyedül és kerestem egy nyugodt, csendes helyet ahol magam lehetek a gondolataimmal, míg kicsit csillapodok és a bennem lakozó szeretet legyőzi a fortyogó masszát....

2010. május 7., péntek

mostanság

Régen adtam már hírt magamról. Az a helyzet, hogy elég zsúfoltak a napjaim, ráadásul nagyrészt számítógép és internetmentesen élek, ami néha jó, máskor nem annyira. A blogolás szempontjából mindenesetre erősen visszavet. Utolsó bejegyzésem óta eltelt már lassan egy félév. Mi is történt azóta? Dolgoztam sokat aminek szerencsére látszik is az eredménye. Olyan könyvtárforma könyvtáram kezd lenni, na nem a web 2-es értelemben, mert számítógép nélkül nem nagyon lehet online katalógust sem építeni, pedig már párszor nekirugaszkodtam, hogy valami jó megoldást találjak, ami nem is kerülne pénzbe és mégis megfelelne a mai elvárásoknak. a lehetőség már adott tényleg csak gép kéne amin lehet feldolgozni a könyveket. Na de sebaj, így legalább eljutok oda, hogy hagyományos módon is kereshető és áttekinthető az állomány. Azért messze van ez még az elvárásimtól és a használói igényektől is. Apropó, felhasználók. Már volt egy kutatóm, sőt már úton van a következő is, de végül nem ért be a héten.
A bajai munka a félév végével úgy tűnik végleg véget ér. Sajnálom a várost, a főiskolát és a hallgatókat is, bár ezt már biztos mondtam párszor. Ennek ellenére úgy gondolom minden jól alakult, a lakás is rendben van, el is költöztem már és találtam bérlőt is végre a lakásra. Ez mind mind jó hír. Olyan szempontból különösen, hogy ha ezek a dolgok elrendeződnek, több időm jut magamra, vagyis egész pontosan magunkra I-vel. Ami már nagyon jó lenne. És képzeld, már kicsit se élvezi azt a néhány napot amikor véletlenül távol vagyok. Megszokta a jelenlétem, mi több hiányzik neki. Nagyon jól megvagyunk és úgy érzem boldogok vagyunk. Jöhet a következő lépés. Úgyis azt kérdi mindenki, lesz-e esküvő és hogy mikor jön a gyerek. Türelem, mindent a maga idejében. Úgy tűnik anyagilag is helyre rázódom kicsit, a függő dolgaim többé kevésbé rendeződtek, leszámítva persze a lakáshitelt, de az nem most fog rendeződni, hacsak nem történik csoda, vagy nem nyerünk a lottón. Bár az is csoda lenne azt hiszem. Itt a nyár, bár az időjárást ez cseppet sem hatja meg és ha már nyár akkor nyaralni is kell. Vágyom már nagyon egy kis pihenésre és kikapcsolódásra mert másfél munkahely és az ingázás mellett erre nem nagyon jutott idő. Bár nincs sok szabadságom, azért úgy tűnik legalább egy hétre ki tudok szabadulni a hétköznapokból én is.
Még egy komoly adósságom van, aminek nagyon neki kellene feküdni, mégpedig a doktori. Bár most hiányzik a kötelesség kényszere, a ráfordított anyagiak, idő és energia nem veszhet kárba. És talán az esélyeim is növelné ha ezen túljutnék egyszer. Most ennyi, majd még jelentkezem úgyis. Szép napot és még szebb nyarat.

2010. február 11., csütörtök

aktuális események

Nos, hol is kezdjem. Új munkahely, új kollegák, új feladatok. Igaz, hogy itt vagyok már október óta, de valójában ez az első hónap, amikor rendes munkarendben és minden nap dolgozom. Ki ilyen, ki olyan de alapvetően jó. Eddig minden rendben. Mint a viccben, aminek a végét nem tudom, de lehet hogy nincs is vége. De ha tudnám a végét akkor sem tudnám rendesen elmondani. Nem vagyok egy storydealer.
Új Kollegák. Tegnap múzeumi szakma kocsmája, farsangi hangulatban volt itt a múzeumban. I.-t is személyesen hívta meg a főnök, nem volt kibúvó. A társaság nekünk tök idegen, még kollégák se nagyon voltak, a 'zenekar' (1 személyes) a pánsíppal virtuózan bánt de a szinti meg az ének elég egyhangú volt. Mindenesetre jót táncoltunk azért, jó későn értünk haza.
Új feladatok. Rögtön becsöppentem egy pályázatba. TÁMOP a bűvös szó, akinek volt benne része, tudja mit jelent. Kolleganő beteg lett, így most egymagam próbálom. De legalább a géphez tudok ülni. Kicsit nehéz, hogy nem tudom, kit, mikor mivel és hogyan. Sok sok ötletem van, megy a szöveggyártás. Na nem üres szövegelés, mert az nem megy. Konkrét, megvalósítható tervek, amik nagyon melósak lesznek, ha bejönnek, és ha csak szakmailag is, de nagy haszonnal kecsegtetnek. Hogy mennyire lesznek adottak a lehetőségek, az már egy másik kérdés. Remélem abban sem lesz hiba. Szóval a sok sok ötlet gondolat itt kavarog a fejemben, de mindezt keretekbe, mondatokba meg max. karakterszámokba préselni nem könnyű, szóval most pihenésképpen itt szövegelek.
régi-új munkahely. Miután roham tempóban szakadt meg a munkaviszonyom, és még el sem fogyott az utolsó fizetésem :) már visszahívtak. Kollegám (volt) elment és kell az ember. A fél éves ingázást még ki se pihentem, kezdem elölről, igaz, csak heti 1 nap jelenésem lesz Baján, és igaz, mindenki mondja, van jogsi meg kocsi, szóval így azért könnyebb lehet a dolog. Bár nem annyira éri meg kocsival, arról nem beszélve, hogy leszámítva azt a pár kört a L..l parkolóban még nem vezettem a jazzyt. De majd biztos belerázódom. A régi új munkának viszont örülök, mert így még megmarad a bajai vonal és a fősuli meg a tanítás sem marad ki az életemből. El ne felejtsem, köszönhető ez a főnökömnek is, aki elengedett arra az egy napra, én pedig bevállaltam hogy becsülettel ledolgozom. Aki ismer, tudja hogy úgy is lesz.
Lakás még meg van, de a háziállatok már elköltöztek :) Legalább lesz hova visszamenni.
Nos, röviden ennyi. legalábbis most ezt sem tudom tovább írni. Siker pénz csillogás helyett: Szeretet, béke, boldogság, karrier. Hajrá, fiúk lányok.

2010. január 28., csütörtök

új-ság

Sokmindenről kell beszámolnom előző bejegyzésem óta, hát el is kezdem szépen sorban. Először is, néhány napja sikeres vizsgát tettem forgalomból, a havas jeges idő ellenére vagy épp annak köszönhetően, nem tudom. Hihetetlen, igaz? Rettegjetek :D
Épp másfél éve, hogy megismertem I-t, ez pedig életem egy új szakaszának kezdetét jelentette. Egy korábbi, szintén meghatározó szakasz ugyanakkor most zárult le számomra. Véget értek a bajai, főiskolás évek. Tegnap az utolsó (záró)vizsganappal befejeztem bajai pályafutásom, bár hivatalosan vasárnapig még a főiskola kötelékébe tartozom. Mától teljesen I-hez, Budapestre költöztem és most már bátran mondhatom, hogy az új életem elkezdődött. Lehet, hogy fájó szívvel gondolok eddigi életemre, ezzel együtt is BOLDOG vagyok!
Azért a költözés még elég felemás, de most már nem ingázom és nem élem a kétlaki életet, bár a cuccaim nagyobb része még ott vár rám.
A Baján töltött évek nem múltak el nyomtalanul. A szívem visszahúz és a tanítást sem adtam fel teljesen, de átmenetileg úgy tűnik szüneteltetem. Nos, mindenkinek köszönök mindent, és ígérem nem feledkezem meg a barátokról, kollegákról, jelt fogok adni magamról. Ha máshol nem, akkor itt a blogon.
Ha már Bajánál tartunk, sok érdekes dolgot fedeztem fel az utóbbi időben. Lett drive-in büfé és lett ingyenes tes*ó járat. Hmm. Mik vannak! Fejlődünk, de haladunk is?
És mi vár a folytatásban? Fogadkozni nem akarok, de jönnek az újabb kihívások, mint pl a nyelvvizsga meg a phd, most hogy a kettőből egy állás lett és már vezetni nem tanulok. Legalábbis nem járok tanfolyamra meg oktatóhoz. Na de ezt majd meglátjuk...

2009. május 12., kedd

felpörögve

felpörögtem mostanában. Ne persze ez a blogomon nem látszik. Naná hogy a többin sem. Igazából az események pörögnék én pedig igyekszem sodródni velük. Na jó, azért nem hagyom magam, felvettem a kesztyűt és belehúztam. Megmutatom éna világnak, hogf ynem olyna könnyű engem leírni. Persze ez azt jelenti, hogy pár kökemény hét van a hátam mögött. Mondd nyugodtan, azért annál régebben írtam. Na ja. MAjd bepótolom ezt is egyszer. No és előttem is áll mág néhány hét, de most kicsit fellélegeztem. Látom a végét és úgy tűnik, hogy amivel nagyon kell, azzal végeztem, végezni fogok. Nem gondoltam volna ezt még néhány hete. Amúgy is komoly dolgokon jár az eszem, de ezt most még nem árulhatom el. Ha tetszik, babonából, ha tetszik azért mert még én sem tudom mi lesz. Persze ez a pörgés azért megviselt, néha erőmön felül vagy inkább annak a határán voltam, de ezt sem éreztem. Mindenre van doppingszer és higyjétek el, teljesen legális :) No de biztos sokmindent hanyagoltam is ezekben az időkben és még hanyagolnom is kell kis ideig - és most elsősorban nem a blogolásra értem. Nézzétek ezt el nekem, jó? Egy verssel próbálom ezt magyarázni, bár biztos nem úgy értitek ahogy én:

József Attila

Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretett enni s egyben másban
istenhez is hasonlitott.
Egy zsidó orvostól kapott
kabátot és a rokonok
úgy hívták: Többé-itt-ne-lássam.
A görög-keleti vallásban
nyugalmat nem lelt, csak papot -
országos volt a pusztulásban,

no de hát ne búsuljatok.
1928 eleje

2009. március 12., csütörtök

nem értem

Nem értem az embereket. Mirt jó egyeseknek, hogy belekötnek abba, amit más csinál, még akkor is ha nem látnak bele. Miért szólják le mások munkáját, főleg mikor értük/helyettük dolgoznak? Miért kell problémázni olyanon, ami valójában nem zavarja amit csinálnak? Miért kell másokat akadályozni, csak azért, hogy megmutassák, hogy mennyire kemények ? Sok sok kérdés és nincs válasz. Vagyis biztos van, de akkor sem értem. Egyesek élvezik, ha a saját hangjukat hallhatják. Élvezik, ha fölényeskedhetnek, ha mással szívózhatnak és közben az elveikkel takaróznak. Láthatóan örömet okoz nekik, ha bunkózhatnak másokkal. Önzők, fölényesek, arrogánsak és törtetők. Ráadásul azt gondolják, azért mert ők f*szok, mások is azok. 
És nem értik, miért bánik velük úgy mindenki ahogy. Hát azért. Mert a viselkedésükkel kiállítják a szegénységi bizonyítványt magukról. Hát nesztek. Legyetek vele (és magatokkal) boldogok. De engem hagyjatok ki ha lehet. Köszi.

Bocs, lehet hogy erős voltam, pedig visszafogtam magam. NEm szoktam én így beszélni.