A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 1., vasárnap

évértékel

Mint a nagyoknál, nálam is hagyományszámba megy az elmúlt év értékelése. Tartom magam a hagyományokhoz, sőt, előző évi számvetésemben terveket is fogalmaztam meg, hát lássuk először ezeket.

1. még jobban odafigyelek az egészségemre
Azt mondják, így 30 felett minden nap ajándék. :) Ettől függetlenül nem érzem magam öregnek és semmi okát nem látom, hogy az egészségem miatt kellne aggódnom. Ennke ellenére azért vannak intő jelek, az idén is volt ilyen, aminek a következménye kb. 1 hónap össze vissza szaladgálás egyik orvostól a másikig, különösebb eredmény nélkül, ami igazából jó hír, mert úgy tűnik nincs semmi komoly bajom. Ja, és még igazából nincs is vége a dolognak.

2. megpróbálok biztos egzisztenciális hátteret teremteni
Bár ezt már az elmúlt év végén is kilátásba helyeztem, az állásom megszilárdult, ettől függetlenül kérdezem én, ki érezheti manapság biztosnak a munkahelyét?
Egyébként most főállású kispapa lettem. Ez az egzisztencián kívül a 6. ponttal is összefüggésbe hozható. Egzisztencia szempontjából mindenképpen negatív irányba billlen a mérleg. A bevétel kevesebb, a kiadás ellenben több.

3. megpróbálok minél többet spórolni
Hát ez nehéz dolog. Mást sem hallani, minthogy az élet drágul. A fizetésünk ellenben évek óta változatlan, illetve az adó és járulék sakkozások közepette még kevesebb is lehet. kissé félve nézek az elkövetkező év elébe, hogy vajon mit vonnak még el, amiről azt gondoltam eddig, hogy megdolgoztam érte, az enyém és már nem vehetik el. Na de ez egyelőre az elmúlt év mérlege, erről majd később.
Bár az egyik oldalon felszabadultam bizonyos anyagi kötelezettségek alól, másik oldalról nőttek a kiadásaim, hiszen nem ketten, hanem hárman alkotjuk a családot, és egy gyermek érkezése számtalan előre látható és láthatatlan kiadással jár. Ráadásul, amíg magadtól megvonsz sok mindent, a gyermekedtől már nem sajnálod.
Alapvetően sikeresnek mondhatom ezt a tervet is, maradt tartalék, és a tartozásaim csökkentek. És ami a legfontosabb, nem dőltem be! Bár el kell mondanom, az elmúlt évekre visszatekintve, ha egyedül maradok, nem tudom most hol lennék.

4. megházasodni - nincs időpont, lényeg, hogy az esküvői fotón már hárman legyünk
Kipipálva. Megházasodtunk és a fotón már hárman voltunk, I., én és M. a pocakban. Nagy öröm!!

5. gyereket szülni - bár ezt nem én fogom véghezvinni - de igyekszem asszisztálni hozzá
megtörtént. Persze nem én szültem, sőt a papás szülés elé is váratlan akadályok gördültek, de ott voltam velük. Hihetetlen érzés volt hallani ahogy először felsír a kislányom, és aztán kézbe venni. Szerencsére mindenki egészséges...

Szóval a családi mérleg 2 esküvő (ebből 1 saját 1 a húgomé) és 2 gyerek (ebből 1 saját, egy a sógoromé), ez pedig mindenképp pozitívnak mondható. Azt hiszem, a saját terveinket sikeresen teljesítettük, sőt, ha a családi mérleget nézzük, elváráson felül teljesítettünk. Szerintem a gyerekek még jobban erősítik a család egységét, összehozzák a rég nem látott, vagy ritkán látott rokonokat. Ennek ellenére, az emlegetett Bogarak akik eddig szinte a legközelebb voltak, most a legtávolabb kerültek, de ez csak fizikai távolság.

6. megpróbálok jó férj és apuka lenni.
Hát erről I.-t és M.-t kellene megkérdezni, de eddig nem volt rám panasz. Már túl vagyok a főpróbákon is, miután I. dolgozni kezdett, én maradtam M.el itthon és bár az első napok nehezek voltak mindkettőnknek, sőt mindhármunknak, azért boldogultam. Mindenesetre az új évben derül ki minden igazán, mert eddig csak rövidebb időszakokra maradtunk ketten M.-el.


7. nyelvvizsgát szerzek, publikálok, disszertációt írok ...
Na ez az a projekt ami nem nagyon teljesült, bár foglalkoztam vele, mondhatom, mozdult előre kissé a dolog, bár tényleges kézzel fogható eredmény nincs. Előtérbe helyeztem inkább a család komplexet. De a terv és a téma egyre inkább körvonalazódik és a német nyelvkönyv is beszerezve...


8. megpróbálok többet vezetni, mert hamarosan az élet is rákényszerít, hogy volán mögé üljek.
nos, valóban, volt egy rövidke időszak, amíg I. és M. a kórházban voltak, na meg utána mikor még nem nagyon mozdulhattak ki sehová, valóban én voltam aki a kocsit vittem ide s oda, mentem eléjük és értük, jártam bevásárolni, meg ilyenek. De aztán ennek az időszaknak vége szakadt, újra együtt utaztunk, hármasban és nagyobb részt én kerültem a hátsó ülésre M. mellé. Ettől függetlenül azt hiszem még így is többet vezettem mint egy évvel korábban.

Összegezve az elmúlt év fordulóján kitűzött célok nagyobb részt teljesültek. A nem teljesülők, így a nyelvvizsga és a disszertáció az idei év elsődleges tervének tekinthetők. Én a 2011-es évet mind anyagilag, mind egzisztenciális, mind családi szempontból sikeresnek értékelem. És hogy mik a tervek az új évre?

1. a tavaly nem teljesültek pótlása azaz
1. a. nyelvvizsga
1.b. publikálás
1.c. disszertáció
félek, ebből továbbra sem fog mind teljesülni, de ha már egyet kipipálhatok, az is nagyon jó lesz.
2. túlélni - mert állítólag ez az év még nehezebb lesz mint az előző
3. spórolni - a tartozásokat tovább csökkenteni netán felszámolni - ez sokat javítana az életminőségemen.
4. testileg, lelkileg egészséges, vidám és elégedett gyermeket nevelni - jó családapa lenni
azt hiszem ezek is elég komoly tervek, bár nehezen kézzelfoghatók, más konkrét tervem nincs erre az évre vonatkozóan. De feladat lesz így is bőven...
Ja, és ha már itt vagyunk, az új évre néhány jókívánság, unokatesóméktól, amiben szerintem mindenkinek minden benne van:
"jó egészséget és kitartást mindenkinek, ahhoz amihez éppen neki kell!"

2011. augusztus 21., vasárnap

családi élet

Lássuk csak, mi is történt az elmúlt néhány hétben? Zajlott az élet megint. Itt voltak a nagymamák megint, végre sikerült egymással is találkozniuk, személyesen. Igaz, csak váltották egymást, de volt alkalmuk kicsit beszélgetni. A találkozó apropója egy esküvő volt, a húgomék is összekötötték életüket, hivatalosan is. Az egyik mama az esküvőre jött, a másik pedig M-re vigyázott, mert az esküvőre mi is hivatalosak voltunk I-vel. Ennek  köszönhetően M-et először hagytuk huzamosabb ideig másra és I. először töltött hosszabb időt távol tőle. A  hosszabb idő kb. 6 óra volt, ami ha azt vesszük nem sok. Én nap mint nap több időt töltök otthontól távol,  szóval ha így nézem semmi. a úgy nézem, hogy M. ideális esetben is 3 óránként eszik és az étkezések szorosan I.-hez kötik, elég sok idő ez. Hogy I. hogy bírta? Az elején szerintem még kicsit élvezte is a hirtelen jött "szabadságot", bár kicsit olyan volt ez mint mikor én szemüveg nélkül vagyok - furcsa érzés, mintha egy testrészemtől váltam volna meg, nagyon szabad érzés, hogy nincs az orromon és a szemem előtt. Nehéz ezt elmagyarázni, annak aki nem élte meg. Olyan kicsit mintha pucér lennél és kiszolgáltatott, mert nem tudsz létezni nélküle. Hát így volt I. is M.el. Ahogy telt az idő, egyre idegesebb lett, egyre gyakrabban hívtuk nagymamát, hogy minden rendben van-e és a végén már szabályos fizikai fájdalmat okozott hiánya.
Szóval esküvőn voltunk, M. pedig otthon egyedül. Nagy élmény volt, minden szempontból. Jól éreztük magunkat. Biztos M. is jól érezte volna magát, bár nem bírta volna végig, az tuti. Majd legközelebb. Bár ki tudja, mikor megyünk legközelebb esküvőre??
Amúgy további nagynénik, nagybácsik, keresztmamák és barátnék jöttek, hogy megcsodálják kis Maszatot. Sőt, kirándultak is I-vel a munkahelyre. Mindenkit levett a lábáról. Minőségellenőrzés is volt, mindent rendben találtak.
M. kapott a hetekben két oltást és egy pár fülbevalót. Hősiesen viselt minden megpróbáltatást, csak az esti menetrendszerű hasfájás készíti ki. És persze bennünket is. :) Egyre ügyesebb és okosabb. Én elolvadok tőle minden alkalommal...

2011. július 31., vasárnap

Új élet

Hosszú hetek óta nem írtam, ez többek között új kis főnökünknek köszönhető. Nyolc hete érkezett hozzánk, azóta leginkább csak alszik, de mikor felébred, azonnal követeli az ételt és italt. Elvárja, hogy minden igényei szerint történjen, amíg éber gondoskodjunk a szórakoztatásáról. Egész pici, mégis teljesen a hatalma alatt állunk, alávetjük magunkat akaratának. Nyolc hete, lassan két hónapja kislányunk körül forog minden. Ennek a kicsi új életnek érkezése gyökeresen felforgatta életünket, közben mégis olyan , mintha mindig is hármasban lettünk volna.
Általában ha valaki nap mint nap lát valakit, kevésbé veszi észre a változást. Annak ellenére, hogy Maszatot minden nap látjuk, határozottan észrevehető a változás rajta. napról napra nő, már több mint egy kg-ot és kb 10 cm-t gyarapodott. Egyre élénkebb és érdeklődőbb, figyel a környezetére, mosolyog, mi több kacag, sikongat. emeli és forgatja a fejét, nyújtózik, az öklét rágja és ehhez hasonlók. Egy tündér. Mi legalábbis teljesen oda vagyunk érte. Látták már a nagymamák, nagynénik és nagybácsik, eddig mindenki el volt tőle ájulva, szóval talán nem vagyunk nagyon elfogultak. Persze minden kiegyensúlyozott boldog csecsemő gyönyörű. Mikor esténként a hasfájás kínozza, akkor talán nem olyan édes, de akkor viszont nagyon aggódunk érte és sajnáljuk. Hát ez van.
Egyébként persze zajlanak a szokásos hétköznapok. Míg a lányok itthon várnak én dolgozni járok. Nagyon rossz itthon hagyni őket, de biztos nekik is rossz itthon nélkülem néha. A munkahely a régi, mégis új helyre járok, a múzeum elköltözött. Elég nagy volt a felfordulás, én pedig amúgy is kicsit szétszórt voltam. Rend(szer)szerető ember vagyok, de most át kell állni M. rendszerére. Bár még annyira nem rendszerű az élete. A munka mellett ott vannak a  hivatali ügyek, a bevásárlás, ami nagyrészt rám marad, bár mostanában már gyakran megyünk hármasban is. Így azért vezetek is. M. imádja ha mozgásban van, így a vásárlást is. De csak a 'tűrés határáig'. Várakozni nem szeret. Hogy kire ütött ez a gyerek??
Most ennyi jut eszembe, nem ülök tovább rajta, mert aztán megint valaki vagy valami megzavar és újabb két hónap telik el egy rendes bejegyzés megírásáig. Mindent összevetve, apuka lettem, és apukának lenni jó dolog.

2011. május 5., csütörtök

új élmények

Csupa nem mindennapi élményben volt részem mostanság, amiről szeretnék most beszámolni . Nem akarom húzni az idegeket, nem akarok olyan dolgokról írni amik csak nekem érdekesek, de azért néhány szóban:
1. találkoztam a doktorbácsival aki I-t és M.-t rendszeresen megvizsgálja. Tényleg olyan ahogy I. elmondta, aranyos mackós bácsi, kicsit olyan mint én csak még nagyobb és több haja van :D Ja és ha lehet még nálam is halkabban beszél. Az ügy apropója a szokásos havi ellenőrzés volt, amire végül én is odaértem, így M.-ot is láthattam, a képernyőn, amint az ujját szopja és integet. Nagy élmény! Azt hiszem nem fogom elfelejteni soha.
2. voltunk a szülészeten, ahol a tervek szerint M. meglátja majd a napvilágot - mellékesen itt is összefutottunk doktorbácsival.
3. találkoztunk itt egy szülésznénivel aki megmutatta a szülőszobát meg ilyeneket. Nagyon barátságos a légkör amúgy ahhoz képest, hogy kórház, de azért így is benne van valami rideg, hátborzongató érzés. Még egy vajúdó kismamát is láttunk. Hát nem a kitörő lelkesedés volt az arcára írva, hogy hamarosan megpillanthatja gyermekét. Ja, feladat: be kell szereznem valami ruhát ha ott akarok lenni I. mellett a nehéz pillanatokban. Olyan leszek mint egy műtősfiú, gondolom.
4. Voltam már többedszerre az anyakönyvvezetőnél és megkaptam az anyakönyvi kivonatunkat, amivel igazolni tudjuk, hogy egybekeltünk. És, ráadásul nem csak magyarul, de angolul és franciául is rajta van minden. hűűűűha.
Nos ennyi.Más most nem jut eszembe. Páá

2011. május 2., hétfő

másnap

Túl vagyunk a nagy napon. Férj, feleség lettünk. Sikeresen. Úgy értem, hogy külön-külön de egybehangzóan kijelentettük szándékunkat, hogy jóban-rosszban... Volt sürgés-forgás, sütés-főzés, takarítás, meg minden ami ilyenkor kell.
Érdekes volt azért. Persze izgultam, de nem is tudom miért. I. a szokásos nyugalommal közölte, ő 5 perc alatt felöltözik, szóval ráérünk. Aztán 5 perccel indulás előtt elkezdett kapkodni, nem talált semmit és fél percenként kérdezgette, hogy mennyi időnk Van még? De végül nem késtük le a szertartást! Az előző ifjú pár épp kijött a városházáról mikor odaértünk. A menyasszony kismama volt :) Az utánunk érkező párnál szintén :) A kismamák és kispapák napja volt ez az anyakönyvvezetőnél.
Biztos mindenki hasonlóan gondolkodott és úgy időzítette az esküvőt, hogy elkerülje a gyermek születése körüli papírok beszerzésének mizériáját. Elég vicces dolog, hogy mindenféle papírok, nyilatkozatok meg igazolások kellenek ahhoz, hogy a nevedre vehesd a gyereked. Egyébként meg, ezek a körök nem azért mennek, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak róla, hogy valóban te vagy a gyerek apja. Az még bonyolultabb eljárás lenne.

A szertartás rövid volt és gördülékeny. Az elején a nevetéssel küzdöttünk, a végén a sírással. Aztán volt fotózás, kellemes ebéd, köszöntés, meghatódás, sírás, nevetés. Egyébként szolidan ünnepeltünk.

Beígértem a képeket, hát íme néhány.

Így most már másnaposak vagyunk. Na nem úgy!! Volt koccintás meg ünneplés, de nem volt nagy ereszd el a hajam, szóval csak a nagy nap utáni más-nap. Olyan ez, mint mikor betöltöd a húszat vagy a harmincat és megkérdik: milyen érzés? Hát semmi különös. Csak valahol legbelül motoszkál valami furcsa. A boldogító igennel sem változik ám semmi. Ugyanolyan szerelmes vagyok mint tegnap, vagy egy évvel ezelőtt. A legfurcsább a gyűrű hiánya a bal és megléte a jobb kézen. Ennyi. Na azért nem akarom ezzel azt mondani, hogy az egész semmi. Mert azért megható dolog és jó érzés hallani és kimondani az igent. (Szerencséd, az utóbbi mondattal vissza hoztad magad. - I. megjegyzése.) És azért furcsa, szívmelengető érzés kimondani hogy I. a feleségem. M. kicsit háttérbe szorult ezen a napon, bár az eredeti tervet teljesítettük. Az esküvői fotókon hármasban vagyunk.
Na de vissza a dolgos hétköznapokhoz. Nagy napok várnak még ránk de addig is van mit tenni.


2011. április 29., péntek

a nagy nap

Közeleg a nagy nap. Na de milyen nagy? és melyik az igazán nagy? És mikor? Nem aggódni, minden kérdésre válaszolok. Ma van ugye a 'Royal Wedding', szóval a mai is egy nagy nap. De nem nekem :) Nekem holnap jön el a napja, hogy nősülök. Nem lesz olyan nagy hacacáré mint királyéknál, de nekem így is túl sok ha belegondolok. Nem gondolom, hogy az életem gyökerestül megváltozik ettől, de azért ha valahol a családi állapotom kérdezik, nem írhatom be többé hogy nőtlen vagy ilyesmik. És innentől hivatalosan is összekötjük az életünket I.-vel. De igaziból már régen összekötöttük azt, ha nem is hivatalosan.
Aztán ha ezt a feladatot is teljesítettük, még egy jó hónap és várjuk M. érkezését. Na az lesz igazán nagy nap, amikor megérkezik. Onnantól változik meg igazán az élet. Szóval nekem majd az lesz az igazán nagy nap. De nem kell már addig olyan sokat várni! Mindenesetre a holnapra készülök. Ilyen sem gyakran van az ember életében. Végül is házasodni nem szokott az ember minden nap. Ez igaz. Jó esetben egyszer van ilyen az életedben, rosszabb esetben még párszor. Ha elcseszted, vissza nem csinálhatod, de újra kezdheted. Viszont a gyerekkel kicsit másképp van ez a dolog. Azt nem lehet újra kezdeni, és valljuk be, az életben többször is születhet gyereked, de olyan sokszor azért nem fog. és ha újabb születik, nem a régit cseréled le, hanem egy újabb lesz mellé. Most ebbe jól belebonyolódtam, igaziból csak azt akartam mondani, hogy nagy napok jönnek és a holnapi csak az első kis nagy nap a még nagyobbak felé. Most ennyi. Nálunk nem lesz élő közvetítés, de majd beszámolok. Üdv, szép hétvégét mindenkinek.