A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ráz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ráz. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 27., csütörtök

flippe(M)R

Fura élményben volt részem a közelmúltban. Készülök már megírni ezt is egy ideje, hát most kerül rá sor. Kivizsgáláson voltam, olyanon, amin még eddig soha. Ráadásul át kellett bumlizni érte a fél városon. Ugyan fájdalommentes eljárás, de azért mindenféléket olvasni, kinek ezért, kinek azért rossz érzés. Kinek a zaj, kinek a bezártság érzése miatt. Én leginkább az eredménytől féltem, hogy vajon mit dob ki a gép? Amiért leírom, az igaziból az, hogy én hogyan is éltem meg a dolgot. Valóban fura érzés, hogy betolnak egy nagy gép belsejébe, de a bezártságérzést inkább az váltotta ki belőlem, hogy a fejem mint valami sablonba bepasszintották, nehogy elmozduljon, a fedele az orromtól néhány centire, ami ugyan a fényt átereszti valamennyire, de kilátni nem lehet. Végülis úgyis csak a gép belsejét látnám. Látni tehát semmit nem látsz, a füled az egyetlen érzékszerved amiből a környezetedről valamiféle képet tudsz alkotni. Nos hát fülelni volt mit. A teremben eleve valami gép ütemes zajt hallatott már az elejétől fogva. Mint mikor bekapcsolod a szintin a dobgépet ami az alap ütemet adja. Ez akkor még nem jutott eszembe persze, legfeljebb a "jó kis" tuctuc zenék illetve valami kocsmai játékautomata ami folyamatosan vagy alkalmanként bizonyos hangot ad ki, hogy a fényhatások mellett a zajjal is felhívja magára a figyelmet. De azóta találtam még egy sokkal jobb zajt találtam, amihez igazán hasonlít. Az egyik áruházláncban nemrégiben beüzemelt kenyérszeletelő hangja kísértetiesen hasonlított erre a zajra. Ez a kép be is villant, miközben a gépben feküdtem, hogy pont olyan, mintha egy gép ugyanazt csinálná valóságosan, amit az én fejemmel virtuálisan: vékony szeletekre vágja a koponyád és annak minden tartalmát. Nos miután a dob alap megvolt, jöhettek a további hangszerek, ezek már az én gépemből. Mármint abból a gépből ami éppen elnyelt. A folyamatos és mély búgástól egy vészjelző fülsértő sikolyáig minden volt ott. Ezek a zajok végképp azokra a játékgépekre emlékeztettek, amiket az előbb már emlegettem.
De amikor a zajok mellet más fizikai behatás is ért, konkrétan, hogy elkezdte egész testem, kifejezetten koponyám tartalmát rázni a gép, felvillant hirtelen a tilt! felirat és már biztosan tudtam: Egy flipper gyomrában vagyok! Na nem a kedves kis delfinében, hanem egy olyan nagy és nehéz, színesen villogó, mindenféle hangot kiadó masináéban, amit fiatal koromban csodálattal bámultam, és arról álmodtam, ha majd nagy leszek, ti. felérem, és pénzem is lesz, akkor majd én is szeretnék ilyennel játszani. Azért szerencsére nem volt olyan rossz sorom, mint azoknak a nagy fémgolyóknak amik ide-oda pattognak a belsejében, míg végül eltűnnek a süllyesztőben, és szerencsére egy életet sem vesztettem mikor kidobott magából végül.
Hát ennyi. És, hogy azokat is megnyugtassam, akiket elfogott a rettegés, és a körmüket rágva olvasták bejegyzésem, hogy vajon mi lett a vizsgálat végeredménye, jelentem, minden OK, semmi probléma nincs a fejemben. Legalábbis látható nincs :D Hogy alapból hülye vagyok, azon meg úgysem tudnak segíteni. Ezzel egyúttal azt a kérdést is megválaszoltam, hogy hogyan asszociálhattam pont erre a gép gyomrában.