A következő címkéjű bejegyzések mutatása: séta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: séta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 15., vasárnap

hétvégi programozás

M. betegsége némi kényszerpihenőre kényszerítette I. -t is. Ráadásul ő is lebetegedett, így aztán teljes elzártságra kényszerültek. Nem is kívánkoztak a szabadba, nem is bírtak volna kimozdulni. M. már kezdett jól lenni, mire I. igazán beteg lett. Ő már aktivizálta volna magát, de Anya sajnos nem tudott vele lépést tartani. M. ezt még talán rosszabbul bírta, mint saját betegségét. Bár most tényleg leverte a betegség, szenvedett tőle. Azt mondta:

Anya én ezt nem bírom tovább, én már soha nem fogok nevetni!
Pedig azért vannak akik nála sokkal betegebbek, mégsem vesztik el életkedvüket.

 A hétvégére végre mindketten összeszedték magukat kicsit, és M.-et már semmi nem tarthatta vissza, hogy valami élményt szerezzen magának, és nekünk is. Napok óta az IKÁ-ba szeretett volna menni, szombat reggel el is vitt bennünket reggelizni. Ott jobb a koszt mint otthon, úgy tűnik. Bár mikor odaértünk, közölte, hogy ő a másik IKÁ-ba akart menni, a kismadarasba. Ne kérdezzétek mi az, mert nem tudtuk igazán megfejteni. A lényeg végül is a gyors kaja - ami talán elítélendő, de annak érdekében, hogy valamit egyen, mindenre hajlandók vagyunk. A kaja és a játék. Mert valami játék mindig kell.

A szombati IKA túra után vasárnap kicsit intellektuálisabb programot sikerült összehozni. A Duna parton voltunk, kavicsot dobálni meg sétálni. Aztán pedig a kastélymúzeumot látogattuk meg. Nagy szó ez, mert még nem nagyon tudtuk rávenni semmi ilyen programra. Kicsit meg is volt illetődve, hogy mi lesz ő vele ott. Félt, de azért kíváncsi is volt, milyen is egy igazi hercegnős kastély. Csak attól félt, mi lesz, ha találkozik egy igazi hercegnővel. Én nem tudom, miért olyan félelmetes egy hercegnő, de végül is mindegy.

Igazán tartalmas, élménydús hétvégénk volt.

2014. szeptember 9., kedd

Weekend

Az ovis beszokás és egy hét ügyelet után már nagyon vágytunk egy kellemes, közös élménydús hétvégére. Program akadt bőven, amiből választhattunk volna, de végül sehová nem jutottunk el. Azért így is nagyon kellemesre sikerült.

2012. augusztus 24., péntek

szocializáció

M. egyre ügyesebben mozog, ennek következtében nem csak itthon, de a játszótéren is egyre több lehetőség adódik a mozgásra, játékra és a szocializációra.
Kezdetben még a babakocsis séták jelentették a kimozdulást számunkra, volt idő amikor ezek a séták nagyon rövidek voltak, M. végig üvöltött a kocsiban, de kellett a friss levegő.
Aztán valahogy megbarátkozott a kocsival, és nagyokat lehetett sétálni, vagy ücsörögni a padon. Azért ilyenkor is előfordult, hogy valakivel ismerkedtünk, kisgyermekes, babakocsis szülőkkel, vagy nénikkel, akik bekukucskáltak a kocsiba, bár ezek az alkalmak gyakran visításba torkolltak.
Ahogy M. egyre ügyesebb lett, és többé kevésbé biztosan tudott ülni, a hinta és vele együtt a játszótér egyre vonzóbb célpontnak mutatkozott. Persze akkor még egyet jelentett nekünk a hintával, hiszen M. számára nagy élmény volt, hogy nem a babkocsiban ül, és hogy hintázik. Számunkra is új élményeket hozott, hiszen a hinta nem egymagában, hanem általában párban van kialakítva, így időről időre találkoztunk más kisgyerekekkel és más szülőkkel is. Fura helyzet áll elő. Ott állsz egy sorstársaddal a hinta előtt, a gyerek hintázik feeeel és leeee, majdnem olyan, mint beszállni egy liftbe egy idegennel. Kicsit nagyobb a hely, de több időt is "utaztok" együtt. Vannak, akik tudomást sem akarnak venni a másikról, és a köszönésig is csak kényszerből jutnak el. És vannak, akiket zavar, hogy állunk egymás mellett bambán és némán. Na meg a gyerek jó ürügy a beszélgetésre, vagy mert ő szólal meg először, vagy mert hozzá lehet szólni először, még akkor is, ha válaszolni a szülő kénytelen. Sokfélék vagyunk, de a gyerek közös és kimeríthetetlen téma. Mennyi idős, mit tud már és mit nem, mennyit eszik és mennyit alszik, nyűgös szokott-e lenni.... És M. is látja, hogy vannak más gyerekek, látja, hogy másznak, járnak, játszanak. Nagyon érdekli is a többi gyerek.

A következő lépés a rugós lovacskás hinta volt, hiszen ha már tud ülni és megtanulta hogy kapaszkodni kell, akkor már bátran felülhet rá, még ha vigyázunk is, nehogy leboruljon. A lovacskától egyenes út vezet a csúszdáig, körülötte pedig ott a Kánaán: a homokozó.
A homokozóban nagyon jó jönni menni, ücsörögni, homokot szórni, kavicsot enni. És ott a sok ismeretlen játék szétszórva. És ott van sok gyerek meg Anyuka is akikkel lehet ismerkedni. Nem csak M., de mi is ismerkedünk. Bár én nem vagyok valami beszédes, azért igyekszem, I. pedig inkább mindenkivel leáll beszélgetni, minthogy bután hallgassunk egymás mellett. Szóval barátkozunk.Persze csak azokkal, akikkel lehet. Vannak, akik féltik a gyereküket, a játékaikat más gyerekektől, és vannak akik köszönni sem hajlandók, így velük elég nehéz bármiféle kommunikációt kezdeményezni. És valljuk be, nem is szívesen beszélgetnék olyannal, aki átnéz rajtam és még a köszönésem sem viszonozza.
Hát ezek mennek mostanság. M. egyébként mindenkit levesz a lábáról, főleg néniket és bácsikat, akik látják a kocsiban ülve, és mosolyog, meg kacsintgat rájuk. Integetni is szokott általában, de mire eszébe jut, addigra már általában nem látjuk azt akinek integet. Régen ügyesebb volt ebben.

2012. július 19., csütörtök

nyaralás második hét

A nyaralásból hazatértünk kis időre, hogy erőt merítsünk az újabb kiruccanáshoz, a másik mamához. A szokásos menet, ébredés, készülődés, utazás, csomagok cipelése. Sajnos az utazóágyunkat ott kellett hagynunk, mert nem tudtuk összecsukni, így sürgősen be kellett szerezni egy másikat. Szerencsére sikerült is, még talán jobbat, mint az eredeti volt. Bár én még azt sem írtam le teljesen. Kis pihenő után irány a másik nagymama. Ahogy lenni szokott, ha megyünk, biztos hogy kapunk némi égi áldást, hol hó, hol eső formájában. Bár az esőre sem volt túl sok kilátás, azért jutott belőle, kb. az út felét szakadó esőben tettük meg. M. imádja a másik nagymamát. Azt beszéltük, hogy mindkettőt imádja, de valahogy máshogy, és máshogy is viselkedik velük. Bár végül is mindenki más és mi is mások vagyunk mindenkivel biztos.
Ennek ellenére az idő nagyon kellemes volt, és igazán nyaralósan telt. Bár a mama dolgozott közben, azért tudtunk közösen is csavarogni, meg aztán I.vel és M. el is végigjártuk a turikat és nagyokat sétáltunk. A strandolás sajna elmaradt, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos jó hintát nem találtunk a közelben így a hintázás elmaradt. :(
A kocsival szervízben voltunk, szerencsére nincs semmi baja, csak visszahívásos volt és nem is tartott sokáig amíg megcsinálták.
Kirándultunk Bajára is, megnéztük a lakást és sétáltunk egy nagyot. Jaj, de nagyon szeretem azt a várost! Mindent összevetve észre sem vettem és eltelt ez a hét is, és aztán megint utazás vissza és már kezdődtek is a megszokott hétköznapok, I. újra dolgozik, mi pedig M.-el itthon molyolunk. Próbálom utolérni magam itthon is, de még annyira nem sikerült.
M. nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy hónapban, de erről részletesebben majd egy következő irományban.

2012. május 2., szerda

program

Előző bejegyzéseim után evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre. Lejárt a két hosszú hét és elérkezett a várva várt hosszú hétvége. Előtte még itt volt a nagymama, 'Öcsire' vigyázott, így náluk is többször jártunk. Telve tervekkel és lelkesedéssel futottunk neki a hosszú hétvégének. A programok apropója, hogy M. lassan 11 hónapos, valamint, hogy I.-vel (már!) egy éve hivatalosan is összekötöttük az életünket. Az idő gyönyörű, szinte nyári, sőt, nyári, szóval ideje, hogy kimozduljunk, élményekkel gazdagítsuk ezt a néhány napot M. és magunk számára is. Az igazat megvallva nekem is jól esik kicsit kimozdulni a négy fal közül. Ebből kifolyólag napi két séta beütemezve, ebből legalább egy célirányosan, a lakótelepi környezetből kiszakadva. Nem kell persze valami nagy dolgokra gondolni. Remekül megfelelt a bevásárlás piaccal egybekötve, vagy csavargás a közeli bevásárlóközpontban. Ami nem annyira hétköznapi program volt, az az álomautó múzeum, például. Nagy élmény, persze csak annak, aki szereti a régi járgányokat. Mi mostanában amúgy is a '60-as évek Amerikájának bűvkörében élünk, de erről talán majd később, szóval nagyon bejött. M. is jól bírta egy darabig. Ami tervben volt még az egy nagytétényi séta, kastélymúzeum, miegymás, de ez mér nem jött össze. M. a hétvége utolsó napjára kicsit legyengült, bújkált/bújkál benne valami, talán a foga jön vagy valami más. Így az utolsó napot hármasban, itthon töltöttük, aggodalmasan figyelve vajon javul, vagy romlik az állapota. Persze mikor máskor, ha nem egy hétvégi/munkaszüneti napon telepedjen rá valami nyavalya. Na de talán lassan túl is van rajta. Foga még nem bújt ki persze.
És nem csak a csavargások, de az itthon töltött idő is kellemesen telt. A legjobb program azt figyelni, mit produkál ez a kisMini. Minden nap meglep bennünket valamivel, most a legnagyobb horderejű esemény, hogy sikerült felülnie kétszer is. Bár még mindig vannak elmaradási mozgás terén, azért látható a fejlődés. Egyébként pedig mutogat és magyaráz, annak ellenére, hogy nem beszél, nagyon jól ki tudja fejezni magát. Büszke vagyok rá nagyon. Aztán volt sütés főzés, I. újabb recepteket próbált ki. Bár érik a diéta újra kezdése, mert azt időközben felfüggesztettük, azért a hatása érezhető. Sokkal jobban odafigyelünk már most is, hogy mit és mennyit eszünk. És nem is hiányzik annyi mint korábban.
Néztünk jó filmeket, bár a favorit most a Mad Men c. sorozat ami a '60-as évek Amerikáját mutatja be egy reklámügynökségen keresztül. Az egész sorozat hangulata olyan, mintha egy sötét bár füstös, whiskey és izzadtságszagú levegőjén keresztül szűrődne át. A sikeres üzleti kapcsolatok ellenpontjaként pedig ott állnak a boldogtalan, keserű emberi sorsok. Nem túl vidám, mégis megkapó és szórakoztató valamiért. Na és persze tanulságos.
Egyelőre ennyi, szólít a kötelesség, sziasztok, ahogy M. mondaná sz'a.

2012. március 10., szombat

kilenc

Tavaszodik. Végre. Már nagyon elegem volt a sötétből és a hidegből. Bár még most is hűvös van azért, de a napsütés azért sokat dob a hangulatomon, és a kemény mínuszok után ez az idő is felüdülés. Már érezhető, hogy korábban világosodik reggel és később sötétedik délután. A szél sem fúj, szóval ideális az idő a sétákhoz. Furcsa fordulat állt be ezen a téren. Mert kellett a kimozdulás nekem is, és M.nek is, de én gyomorgörccsel indultam neki, M. pedig amint megérezte a friss levegőt tudomásomra hozta, hogy ő ugyan nem akar csavarogni. Jobb neki a megszokott környezet, a meleg lakás. Azért erőltettük a friss levegő és a mozgás miatt, még ha igazán csak én mozgok akkor is. Aztán a múlt héten, minden előzmény nélkül, mintha kicserélték volna, a keserves üvöltést és visítást  - ami jóindulattal is max 10 percet engedélyezett a levegőn - felváltotta a kacagás és az incselkedés. M.-el nagy sétákat tettünk, fél órát meghaladóan is! Bár a nagymama érkezése kissé megzavarta ezt az idilli állapotot, gyorsan túltettük magunkat rajta. Szóval, itt volt a nagymama is a hétvégén, nagyokat játszottak M.-el, aki láthatóan imád a mamával, bár az első fél órában ennek ellenkezőjét bizonyította. Na de ez ilyen korszak, nincs mit tenni. Ugyanis M. időközben 9 hónapos komoly nagylány lett. Ennek megfelelően viselkedik. Tányérból szeretne enni, mint a nagyok, nem holmi babatálból. És nem a pépes étel kell, hanem a darabos. De nem az amit neki készítünk, hanem ami a mi tányérunkon van. :)
Gyakorolja a mászást és a felülést is. Egyre jobban megy, bár nem úgy ahogy szeretné. De azért amit igazán akar, eléri. Addig forog, gurul, míg végül megkaparintja. Nagyon eleven és érdeklődő, leginkább azok a dolgok érdeklik amivel más, ti. mi 'játszunk': távirányító, újság, telefon.
Volt nálunk a védőnéni is, és mindent összevetve elégedett volt. Bár megállapította, hogy tényleg nem eszik sokat M. de a súlya rendben. És későbbi tanulási nehézségekkel fenyegetett, ha véletlenül előbb állna lábra, minthogy mászni kezdene. Bár szerintem az hogy még nem mászik, nem jelenti, hogy előbb fog mászni. De hallottunk már ilyet, hogy a gyerek gondolt egyet és felrúgva a fejlődési folyamat megszokott rendjét, egyszerűen felállt. Na most én nem tudom, akkor mit lehet tenni? Nyomjam vissza a gyereket és fenyegessem meg, hogy amíg nem mászik, addig állni sem szabad? Mindenesetre egyelőre úgy néz ki, közelebb van a mászáshoz mint a járáshoz.
Kaptam megint kimenőt is I.-től, így beugrottam a Múzeumba is, egy kis ünneplés kedvéért. Jó volt látni a rég látott kollégákat.