A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülő. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 8., hétfő

dolog

Letelt a kispapaságom és házitündérből dolgozó lettem ismét. Ahogy a játszótéren egy ismerős mondta, apukából ismét ember lettem. Egyrészről vártam kicsit, hogy újra emberek között legyek, hogy találkozzam a kollégákkal, másrészről ahogy az utolsó hét közeledett, egyre nehezebben viseltem az M.-től való elválás gondolatát. Igaz, amit sokan mondanak, ez a szülőnek nehezebb időszak  mint a gyereknek. Bár történt egy s más, és változott is néhány dolog amíg nem jártam a munkahelyen, alapvetően olyan volt visszatérni mintha nem is 10 hó csak 10 nap lett volna amíg távol voltam. Persze kellett némi idő, amíg beleszokom, amíg feltérképezem a változásokat és amíg mindent tudok, hogy hol van. Ha azt gondolod, hogy a reggeli kelés okozott esetleg problémát, hát nem. Korábban is M. ébresztett, de ha tovább aludt, akkor I. vel keltem reggel. Hát az utazás, a tömeg és a dugók nem hiányoztak cseppet sem, de ennek is meg van a varázsa, több havi otthon ülés után.
Kis kimozdulás is volt a héten, mert egy volt csoporttárssal találkoztam a Bambi presszóban. Élmény volt! Remélem lesz még ilyen. Csak egy baj van a kimozdulással: hogy I.-t és M.-t nélkülöznöm kellett. :(
Amit újra meg kell tanulni, az a napirend, mert eddig M.-hez igazodtam és az ő napirendjéhez. Legalábbis az ébredés és az étkezések határozták meg, hogy mikor indulunk és meddig maradunk. Csak egy-egy kivételes alkalom volt, amikor időre kellett menni, de akkor is volt idő jó előre rákészülni vagy korábban indulni, hogy biztosan odaérjünk. Hát ez most a reggeli indulással már nem így van. Neki is kelni kell, és el kell indulni időben, hogy én is időben érjek. Nekem pedig nem csak magamat kell indulásra kész állapotba hozni, hanem őt is. Esténként pedig be kell szorítani minden olyan tennivalót, amit korábban napközben kényelmesen el lehetett végezni. Amit muszáj, azt muszáj. Amit nem, és nem sikerül, az marad hétvégére. Így már a hétvégéink is aktívabban telnek. Nincs lustálkodás amúgy sem, mert M. gondoskodik akkor is az ébresztőről.
Most hétvégén átrendeztük a lakást, egész pontosan Kialakítottuk M. gyerekszobáját, kuckóval, játszó sarokkal és minden egyéb tutisággal. Kicsit féltem, hogy megszokta, hogy az egész lakás egy nagy játszótér, de végül is annyira örült a szobájának, hogy szerintem nem fog nagyon kikívánkozni onnan.

2012. szeptember 24., hétfő

rossz

Hogy milyen a jó munkaerő? Hát fiatal, mert buzog benne az energia és a tettvágy, terhelhető, a fizikai munkát is bírja.. Magasan képzett, és folyamatosan bővíti ismereteit, természetesen szabad idejében. Egyedülálló, se kutyája se macskája, nem várja otthon sem a család, sem senki, így nincs miért haza sietnie. Legfeljebb a haverokkal menne el sörözni de azt legfeljebb hétvégente esténként, addig meg ráér, dolgozhat megállás nélkül Elhivatott, így minden idejét és energiáját munkájának szenteli. Egészséges, soha nem megy táppénzre, sőt, még szabadságra sincs szüksége. Úgysem tudna mit kezdeni a sok szabad idővel. És, természetesen férfi, mert a férfi a tudomány mai állása szerint nem szül gyereket. És ha később mégis úgy gondolná, hogy megállapodik, és családot alapít, akkor sem esik ki hosszabb időre a munkából, mert nem szül, nem szoptat, nem nevel gyereket. Az asszony maradjon csak a pelenkánál az ember meg húzza az igát...
Én rossz lettem. Megállapodtam, családot alapítottam. Onnantól kezdve,  hogy I-t megismertem, igyekeztem a lehető legtöbb időt vele tölteni. Ekkor indultam el lefelé a lejtőn. Egyre rosszabb lettem. Aztán megszületett M. és még jobban siettem haza, hogy velük lehessek.
Ez már önmagában is elég rossz, de amikor felmerül a kérdés, hogy ki maradjon otthon a gyermekkel, és a jóhiszemű vezető arra eszmél, hogy a férfi ember akit azzal a tudattal alkalmazott, hogy biztosan nem fog szülni, mégis otthon marad újszülött gyermekével, a világba vetett hitünk és a róla alkotott képünk összedőlni látszik.
Nem elég, hogy én egyre rosszabb lettem, I. is rossz Anya lett, mert úgy döntött, visszatér a munka világába, hogy jobb megélhetést biztosíthasson családunknak és M.-t Apára bízta - amire adott a lehetőség, de egyelőre úgy tűnik, társadalmunkban ma, ez csak elvi lehetőség -  aki így hosszú hónapokra kiesik a munka világából. A tervezett x hónap lejárt, M. bölcsibe jár, én pedig készülök visszatérni, már a visszaszámlálásnál tartok. Na de az eredeti terv máris borult, mert:
1. a beszoktatás nem egyszerre történik. Mire kiderül, hogy mikor kezdhetjük, már le kellett volna mondani a GYED-ről. Mire sorra kerülünk, máris eltelt 1 hét és ezzel az elsők között vagyunk.
2. A szoktatás további 2 hét, amennyiben minden flottul megy, és M. nem betegszik meg. Mint azt korábban leírtam, a 2 hétbe belecsúszott némi kényszerpihenő.

És, úgy tűnik, a helyzet csak fokozódik, mert amire a 2 hét véget ér, újabb és újabb kérdések merülnek fel.
1. ki viszi, és mikor, ki hozza el és mikor a bölcsődéből a gyereket? - Te szeretnél gyermekeddel minél több időt tölteni. A munkahelyeden nyilvánvalóan azt várják, hogy időben beérj. A bölcsődében meg azt, hogy lehetőleg minél később add le gyermeked? Ugyanez visszafelé. Ha később érsz a munkahelyre, később fogsz eljönni onnan. A Bölcsődében azt várják, minél hamarabb vedd ki a gyereket. Te pedig szeretnéd is, hogy a lehető legtöbb időt tölthesd gyermekeddel, mielőtt este álomra hajtja fejét.

2. mi lesz, ha M. beteg lesz? Ki marad vele otthon? Bár jómagam eddig egyszer vettem igénybe a táppénz intézményét, amiatt is bűntudatom volt. Ha M. beteg lesz, valakinek vele kell maradni, mert a bölcsibe nem mehet. Nem tervezhető előre a dolog, és akár hosszabb ideig is eltarthat. Aminek a munkahelyen megint nem biztos hogy örülnek. Csak nehogy a végén táppénzcsalónak tituláljanak!! Mert ma már az is gyanús, ha túl sokat vagy beteg.

Rossz munkaerő lettem, megbélyegzett, kisgyermekes szülő. És ez így is marad egészen addig, amíg M. nem lesz akkora, hogy reggel egyedül indulhat el, és ha beteg is lesz, egyedül maradhat otthon. Vagyis legalább általános iskola felső tagozatáig gondolom.
És ráadásul rossz szülők is lettünk, mert szeretnénk megélni és szeretnénk a munkahelyen is megfelelni,  ezért beadtuk ilyen kicsi gyermekként a bölcsibe, ahelyett, hogy gyermekünkkel töltenénk az időt amíg még lehet.
Nem tudom, mások hogyan oldják ezt meg. Hogy lehetséges, hogy csak úgy adhatom be gyermekem, ha dolgozom, és mégis, M. az első akit reggel beviszek, és valószínű ő lesz az utolsó akit délután elhozunk. Hogy tudják megoldani a szülők, hogy reggel 8 körül viszik a gyereket reggel, és délután 4-kor már szinte senki nincs ott? Talán majd erre is választ kapok.
Micsoda szerencse, hogy van családtámogatás, és vannak családbarát intézmények, mégis, ha jót akarsz magadnak és meg akarsz élni, akkor mihamarabb vissza kell térned a munkába, a gyermeket pedig ott kell hagynod a bölcsiben. Micsoda szerencse, hogy a bölcsi 10 órán át nyitva tart, mégis azt várják, hogy 5 óránál hosszabb időre ne hagyd ott gyermeked.
Boldog vagyok. Boldog, hogy van munkahelyem, boldog, hogy van szerető családom, egy imádnivaló gyermekem, és így már nem verem az imádnivaló feleségem. :)

Nem mintha eddig vertem volna...

2012. augusztus 23., csütörtök

induló

Intro

Ahogy azt már beharangoztam, jöjjön most pár sor a szülői értekezletről. M. hamarosan bölcsődés lesz, és ehhez hozzá tartozik egy szülői értekezlet, amit félelemmel vegyes várakozás előzött meg a mi (szülők) részéről. Mert ugyebár ilyen még nem volt, a mi életünkben is egy fontos esemény és jelentős változás lesz, ha M. megkezdi az óvó szülői szemektől független, önálló életét egy eddig ismeretlen közösségben. Szakavatott kezekbe kerül, de amíg mi csak róla gondoskodtunk, a nevelők sok más kis minit is vigyáznak, nevelnek majd. Másképp fognak hozzáállni, és másképp fognak róla gondoskodni, elfogulatlanul és bizonyos távolságból szemlélve fejlődését.

Nos a nagy eseménye I.vel közösen mentünk, amíg M. otthon maradt a Nagymamával. Kicsit félve hagyjuk magára mással, már attól is aggódunk, vajon mi lehet vele amíg mi nem vagyunk ott. Persze sokszor észre sem veszi hogy elmentünk, és persze ezután majd egyre több időt fog másokkal tölteni, mint velünk.

Az esemény

Bár mi és még jó néhány szülő teljesen az ismeretlenre készültünk sokan már gyakorlott bölcsisként nagyjából tudták mire számíthatnak. Kaptunk némi általános tájékoztatót, házi- és napirendet, jó néhány feladatot és javaslatot és persze a fizetnivalók listáját.

A csoport

A nagy közös után következett a jövőben nagyon fontos csoportbeosztás, névsorolvasás. Megtudtuk melyik csoportba kerül M. és aztán megismerkedtünk a csoportszobával, a gondozókkal és a többi csoporttárs szüleivel is. Újabb tudnivalók és újabb fizetnivalók után elérkezett az esemény legsarkalatosabb pontja, a jelek és a beszoktatás időpontjának kiválasztása. Harcra készültünk I.-vel, vérre menő küzdelemre, de annyira nem volt vészes, mint számítottuk, igaz, elég határozottak és szemfülesek voltunk, így a végeredménnyel is elégedettek lehetünk. Szeptember 10-én indul a mandula, vagyis M. a bölcsibe.

A lista

Hogy M. megkezdhesse életét a bölcsődében be kell szerezni pár igazolást:
- a védőnőtől
- a háziorvosától
- a fogorvostól
plusz, éppen esedékes egy oltás, tehát azt is meg kell kapnia. Tekintve, hogy M. retteg mindenféle rendelőtől és mindentől ami annak néz ki, ez kemény menetnek ígérkezik. Bár, ha belegondolok, hogy mindkét szülőben van egy adag fehér köpeny fóbia, ez nem is meglepő.
Ezen felül be kell szerezni pár holmit, amit majd visz(ünk) magával. Ez már részben kipipálva.

1 pipa

A fenti listából a fogorvos kipipálva! Kisebb kalandtúrának beillő utazáson vettünk részt, hogy megtaláljuk a magas házak között megbúvó kis rendelőt. A vizsgálat maga nem is volt sokkoló, tekintve, hogy M. már mire odaértünk úgy visított, hogy egy laikus szemlélő mindenféle műszer nélkül megállapíthatta, hogy hány foga van, és azok mennyire épek. Mi lett volna, ha fáj a foga???? Na de a java még csak ezután következik!!

Utózöngék

Napi szokásos sétánk a bölcsőde mellett vezet. Gyakran megállunk, megnézzük hogy játszanak a gyerekek az udvaron, ők gyakran odaszaladnak, integetnek. A napokban egy gondozó néni is a közelben volt és megpróbált barátkozni M.-el aki ezt a szokásos mosoly és integetés helyett kiadós visítással jutalmazta. Azóta ezt majd' minden nap eljátsszuk.

Éppen ma folytattam érdekes csevegést egy kisfiúval aki néhány napja/hete bánatosan nézett bennünket a kerítés túloldaláról. Ma nem volt egyedül és egyáltalán nem volt bánatos. Büszkén újságolta, hogy:
- Voltam ma vásárolni! Ti hová mentek?
Közben két társa is megérkezett, egyikük boldogan kiabálta, hogy:
- Mi verekedünk ám! - majd újra az előző kérdés, amire másodszorra is azt mondtam, mint elsőre:
- Mi is megyünk vásárolni - és még hozzátettem - meg a játszótérre. - Egyikük le is vonta a komoly következtetést, amit azonnal meg is osztott társaival
- A játszótérre mennek vásárolni!
És még két fontos kérdés merült fel: - Miért nincs a kisbabán zokni? illetve, hogy az én kisbabám-e a kisbaba?
Hát ez történt. M. nem visított és még a sarkon túlról integetett is a fiúknak :)
A továbbiakról majd később beszámolok.