A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 8., csütörtök

Nőnap van ma. Én azt vallom, hogy minden napon meg kell emlékeznünk a nőkről. Nem kell több, csak vegyük eszre a nőt, a nőiességet, nyugtázzuk csupán egyetlen pillantással. Megéri. Én ezt próbálom tenni, remélem azért néha sikerül. Figyeljünk nőtársainkra és becsüljük őket amennyire szívünkből telik.
Egy kedves idős és bölcs férfi ismerősöm mondta egyszer (sajnos nem tudom pontosan idézni de a lényeg ez volt): A nők sokkal jobban tudnak vigyázni az értékeikre. Ezért bízom rájuk én is magam. Sajnos  nem csak a férfiak nem becsülik a nőket, de sokszor maguk a nők sem tudják becsülni magukat. Így nem várhatják el mástól sem a megbecsülést.
 Hölgyeim, ha egy kis öztönzés kell, olvassák el Eve Ensler: Vagina monológok c. írását. Jó néhány éve színházban láttam és azóta a könyvet is megtaláltam a könyvtárban. Sugárzik belőle az erő.

Mára ez a nap különösen fontos nekem, hiszen már nem egy, hanem két nővel élek egy fedél alatt. És ők minden nap megajándékoznak engem szeretetükkel, figyelmükkel. Én sem tehetek másképp.

Hát ezúton kívánok nagyon boldog nőnapot minden lánynak és asszonynak, minden anyának és nagymamának!

Végül pedig egy versrészlet és egy szál igazán nőies virág:
Irisz, vagy Nőszirom
Ne bántsd  
Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele. ... (József Attila)

2011. december 18., vasárnap

Kiskarácsony...

Itt van advent utolsó vasárnapja, úgy alakult, hogy nálunk már kiskarácsony van. Az úgy történt, hogy két évvel ezelőtt beruháztunk egy kicsi cserepes fenyőfára. Tényleg nem volt nagy, de nagyon örültünk neki, hogy élő fa, hogy majd kirakjuk az erkélyre, meg minden, aztán majd lesz vele valami ha megnő. Hát, két karácsonyt kibírt, de sajnos kinőtte a helyét az erkélyen, aztán sajnos tönkrement. Én nagyon sajnáltam. Idén ismét felmerült, hogy milyen fenyőfánk legyen, végül a műfenyőnél kötöttünk ki. Tuudom, tudom, húgommal évekig küzdöttünk, hogy rendes, élő és persze nagy fenyőfa legyen otthon. Na mármost azóta sok minden változott, például, hogy egyre kevesebb időt töltöttünk otthon a szülői házban az ünnepek alatt. Lényeg a lényeg, van hogy kompromisszumot kötünk, van, hogy megalkuszunk, és van, hogy "a medve esz meg téged". Szóval műfenyő. Futottunk pár kört, és végül, ár/érték arányban a legjobbat sikerült beszerezni, ahogy mondani szokták. Bár nincs fenyő illat, de legalább nagy a fa :) Nos ettől függetlenül nem tudom mit fog szólni a kishúgom :) Ismerve, és visszagondolva, hogy mennyire oda van Karácsonyért, szerintem azért így is örülni fog.
Persze még a szenteste odébb van, de azt mondta az Anyukám, akkor van karácsony, amikor együtt vagyunk, mert bár mi csak  párszáz, húgomék pont tízszer olyan messze vannak most.
Így hát, most első alkalommal úgy alakult, hogy nem kezdtünk komoly logisztikai tevékenységbe és nem kezdtünk egyeztetni, hogy mindig mindenhol, minden család együtt tudjon lenni, helyette egy merész húzással előre hoztuk a karácsonyt. Nyugi, lesz karácsony a jövő héten is, nem maradt ám le róla senki, de nálunk már az első kör lefutott. Nem csak ezért különleges ez a karácsony. Először fordult elő, hogy nem mi megyünk haza, hanem Anyu jött hozzánk, sőt, Bogarak is hozzánk jönnek. És, először fordul elő, hogy nem kettes, hanem hármas a kis család, bár ezt már írtam. Tavaly I.-t a kis cserepes fenyő mellett fotóztam, panoráma kép készült a pocakjáról is. Idén Mama, Anya és Manó ülte körül a fenyőt:
A képen mindenki rajta van, Mama, Anya és Manó, fényképezőgépek kereszttüzében.
Nem ezektől kicsi ez a karácsony,  sőt, szerintem sokkal nagyobb. De.
Azért neveztem el kiskarácsonynak, mert erre az ünnepre díszítettünk fát, de nem díszítettünk nagyot, csak kicsit. Tulajdonképp a nagy fa csúcsa került a talpba, így kisfenyőfát díszítettünk. Aztán majd eljön a szenteste és feldíszítjük a nagy fát, aminek a tetejébe állítjuk ezt a kicsit. Nos, az lesz a nagykarácsony. Szóval, tudod, a műfenyőnek is van ám előnye :) És, egyvalaki biztosan van aki irigyel a dupla karácsony miatt, az pedig az én legkedvesebb testvérem!
De most nem csak neki, hanem minden kedves családtagomnak, ismerősömnek, barátomnak és ellenségemnek szeretnék áldott, békés karácsonyt kívánni egy dallal: (nyugi, nem én éneklem :)

2011. október 27., csütörtök

kimozdul

Kimozdultam a héten kicsit, kihasználtam, hogy nem húz haza a szívem I-hez és M-hez, tekintve, hogy nincsenek otthon, így nem vár haza senki. Én sem siettem haza, mert attól sem láttam volna őket hamarabb.
Jó volt egyébként, régen fordult elő ilyesmi, mióta Bogarak sincsenek elérhető közelségben, semmi közösségi élet nem volt.
Megbeszéltük, hogy milyen jó lenne gyakrabban találkozni, mármint nem csak kétévente :) és ezen elgondolkodtam. Valójában itt ez a nagy város, rengeteg jó és számomra még felfedezetlen hellyel, a lehetőségek végtelen tárháza, én mégsem élek ezekkel a lehetőségekkel. Talán ha I. és M. nem lenne más lenne a helyzet. Egy időben, főként amíg Baján éltem, elég kimozdulós voltam, amit talán egyesek rossz szemmel néznek/néztek. Cseppet sem bánom ezt, mert annyi élménnyel gazdagodtam, annyiféle embert ismertem meg, akik/amik nélkül sokkal szegényebbnek érezném magam. feltéve, hogy tudnám, mit mulasztottam el. Más ember lennék, olyan mint azelőtt, magányos és szürke, bár lehet hogy most is szürke vagyok, de magányos nem.
Szóval, ha kis családom nem lenne, biztos most is kimozdulós lennék, de ha I. nem lett volna, eszembe sem jut ebbe a Nagyvárosba költözni. Most viszont van I. és van M. akik sokkal nagyobb vonzerővel rendelkeznek mint a város ezer helye és eseménye. Hát ez van. Ettől függetlenül eszemben sincs elzárkózni a közösségi élettől, legfeljebb jobban meggondolom, hogy mikor és hova.

2011. május 2., hétfő

másnap

Túl vagyunk a nagy napon. Férj, feleség lettünk. Sikeresen. Úgy értem, hogy külön-külön de egybehangzóan kijelentettük szándékunkat, hogy jóban-rosszban... Volt sürgés-forgás, sütés-főzés, takarítás, meg minden ami ilyenkor kell.
Érdekes volt azért. Persze izgultam, de nem is tudom miért. I. a szokásos nyugalommal közölte, ő 5 perc alatt felöltözik, szóval ráérünk. Aztán 5 perccel indulás előtt elkezdett kapkodni, nem talált semmit és fél percenként kérdezgette, hogy mennyi időnk Van még? De végül nem késtük le a szertartást! Az előző ifjú pár épp kijött a városházáról mikor odaértünk. A menyasszony kismama volt :) Az utánunk érkező párnál szintén :) A kismamák és kispapák napja volt ez az anyakönyvvezetőnél.
Biztos mindenki hasonlóan gondolkodott és úgy időzítette az esküvőt, hogy elkerülje a gyermek születése körüli papírok beszerzésének mizériáját. Elég vicces dolog, hogy mindenféle papírok, nyilatkozatok meg igazolások kellenek ahhoz, hogy a nevedre vehesd a gyereked. Egyébként meg, ezek a körök nem azért mennek, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak róla, hogy valóban te vagy a gyerek apja. Az még bonyolultabb eljárás lenne.

A szertartás rövid volt és gördülékeny. Az elején a nevetéssel küzdöttünk, a végén a sírással. Aztán volt fotózás, kellemes ebéd, köszöntés, meghatódás, sírás, nevetés. Egyébként szolidan ünnepeltünk.

Beígértem a képeket, hát íme néhány.

Így most már másnaposak vagyunk. Na nem úgy!! Volt koccintás meg ünneplés, de nem volt nagy ereszd el a hajam, szóval csak a nagy nap utáni más-nap. Olyan ez, mint mikor betöltöd a húszat vagy a harmincat és megkérdik: milyen érzés? Hát semmi különös. Csak valahol legbelül motoszkál valami furcsa. A boldogító igennel sem változik ám semmi. Ugyanolyan szerelmes vagyok mint tegnap, vagy egy évvel ezelőtt. A legfurcsább a gyűrű hiánya a bal és megléte a jobb kézen. Ennyi. Na azért nem akarom ezzel azt mondani, hogy az egész semmi. Mert azért megható dolog és jó érzés hallani és kimondani az igent. (Szerencséd, az utóbbi mondattal vissza hoztad magad. - I. megjegyzése.) És azért furcsa, szívmelengető érzés kimondani hogy I. a feleségem. M. kicsit háttérbe szorult ezen a napon, bár az eredeti tervet teljesítettük. Az esküvői fotókon hármasban vagyunk.
Na de vissza a dolgos hétköznapokhoz. Nagy napok várnak még ránk de addig is van mit tenni.


2010. december 23., csütörtök

Békesség földön az embernek

utolsó nap ez a mai, vagy talán utolsó előtti?? Utolsó munkanap nekem és még biztos jó sok embernek az évben. Még egy utolsó roham az ünnepek előtt, hogy beszerezz minden ajándékot, ha még hiányzik valami a fa alól. Utolsó alkalom, hogy beszerezz mindent az ünnepi vacsorához. Utolsó, alkalom, hogy elküldd a karácsonyi üdvözlőlapokat, bár ha postán küldöd, lehet hogy csak jövőre érnek oda.
Szóval, ha ezen a napon szétnézel magad körül, mindenhol rohanó, kapkodó, ideges embereket látsz. Az utakon is, dugó, idegeskedés és türelmetlenség. Az üzletekben tömegek és szinte összeverekednek az utolsó akciós darabokért. A munkahelyen is stresszelsz talán, hogy az évet lezárd, és rendben hagyj mindent. Vagy azért, hogy mihamarabb haza indulhass, és hogy útközben ne felejts el semmit. Aztán hazaérsz, és kezdődik elölről. A készülődés, a sütés főzés, az ajándékok csomagolása, a közös programok szervezése. Ilyenkor nem tudunk leállni, én is ilyen vagyok, csak hajtok, hogy minél előbb minden a helyére kerüljön és kényelmesen, nyugodtam le tudjak ülni szeretteim körében. De a kapkodás és a stressz általában nem tesz jót a meghitt pillanatoknak. Akkor rontasz el valamit, mikor a legkevésbé kellene. Nem úgy szólsz valamiért és a másik, akinek szintén pattanásig feszülnek az idegei, ezt rossz néven veszi. Harag, düh és veszekedés jön.
Hát így indulunk neki a szeretet és a béke ünnepének.
Az én kívánságom az ünnepekre, egy kis nyugalom, amit szerelmemmel kettesben, vagy családi körben tölthetek. Én is úgy érzem, mintha valaki/mi folyton űzne, pedig nincs rá semmi okom. Nem történik semmi, ha az ünnepi vacsora kicsit később készül el, de akkor sem, ha nem sikerül tökéletesen. A készülődés, tulajdonképpen a várakozás, felkészülés időszaka. És azt gondolom, már nem az ajándékokat várjuk, mint gyerekkorunkban, mikor azért sürgettük a dolgot, hogy mihamarabb lefejthessük a díszes csomagolópapírt az ajándékokról. Szerintem mindenki azt a néhány órát várja, amikor testünk és lelkünk megnyugszik, szeretetbe burkolózik és a környezet minden zaját kizárja. Nem jó erre készülni? Nem jó ezt várni? Tulajdonképpen már a közös készülődés sem kellene hogy másról szóljon, mint az együttlétről és meghittségről. Szóval, én azt szeretném, és azt kívánom mindenkinek, hogy ha véget ért az utolsó munkanap, és sikerült a tömegen keresztül is hazavergődni, álljunk meg egy percre, hallgassunk, figyeljünk befelé és hagyjuk, hogy testünk, lelkünk megnyugodjon. És ha sikerül kicsit lenyugodni, akkor tartsuk meg ezt a nyugalmi állapotot a készülődés közben is. Nem kell kapkodni, nem kell rohanni, felejtsük el a határidőket legalább erre a pár napra.

Békés, nyugodt, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!

És végül, ajándékba küldök egy éneket, vagyis a szövegét, amit valaha én is énekeltem. Ezt most ha nem baj, másra bízom.

Református énekeskönyv 320-329. énekek

"326. Dicsőség mennyben az Istennek! 1855

1. Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Isten -nek! Az angyali seregek Vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek!
2. Békesség földön az embernek! :/: Békesség földön az embernek, Kit az igaz szeretet :/: A Jézushoz elvezet, Békesség, Békesség Embernek!
3. Dicsérjük a szent angyalokkal, :/: Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni Gyermeket, :/: Ki minket így szeretett, Dicsérjük, Imádjuk És áldjuk!
4. Ó, Jézus! ne vess meg bennünket, :/: Hallgasd meg buzgó kérésünket! Jászolodnál fogadjuk, :/: Hogy a vétket elhagyjuk, Ó, Jézus, Ne vess meg: Hallgass meg!
5. Dicsőség az örök Atyának :/: És értünk született Fiának, Mindkettő Szent Lelkének, :/: Áldások kútfejének: Dicsőség, Dicsőség Istennek!
Szent vagy, Uram, 1931. A szöveg a Lk 2,14 alapján"