2012. december 31., hétfő

Terápia

Jó ideje nem írtam már, pedig történt egy s más az utóbbi időben. M. már hosszú ideje küzdött a köhögéssel, végül nem volt mit tenni, a Doktor Néninél kötöttünk ki. DN kísérleti terápiát alkalmazott nála, vagyis
adtuk neki az általános recept nélküli gyogyókat, és vártuk hogy csodát tesznek. Hiába. Akkor kísérletet tettünk némi erősebb és célirányos gyógyszerrel. Sajnos a kúra végére rosszabbul lett mint előtte volt. Ekkor az utolsó pillanatban egy helyettes orvos újabb gyogyó segítségével sikeresen feljavította az állapotát. Ezzel telt advent első 3 hete. M. 2,5 hétig kimaradt a bölcsiből, mi pedig - megosztva - a munkából. A végén már terápiás célzattal a bölcsibe is bementünk sószobába. Eljött az utolsó hét is karácsony előtt, amikor is úgy terveztük együtt leszünk hármasban. Mivel M. sokat kihagyott és az ünnepek miatt újabb tervezett kihagyás jött, úgy döntöttünk, szintén terápiás célzattal M. mégis bölcsibe jár. Már rá is fért, mert láthatóan uncsi volt már velünk. Mi ezalatt I-vel édes kettesben takarítottunk, és a karácsonyi bevásárlást intéztük, mert korábban nem nagyon sikerült ráhangolódni az ünnepekre. 4 nap hajtás után nagyjából készen állt a Mama fogadására és az ünnepi hangulatra, miközben mi I-vel kezdtünk kidőlni. M. csak bontotta sorra az adventi naptár csomagjait, mások már azt számolták, hányat kell még aludni karácsonyig, mi a listán pipáltuk mit kell még addig elintézni, közben az időjárás jelentést lestük: @leszehókarácsonykor? Na nem a fehér karácsony miatt, hanem hogy el tudunk e utazni és ha elutaztunk, vajon haza jutunk e...

2012. december 4., kedd

Advent

Elérkezett az advent időszaka ismét. Tavaly ilyenkor M. Még csak fél évesen érdeklődve figyelte ténykedésünk, most viszont másfél évesen ha még nem is érti, sokkal fogékonyabb rá. Készültünk, készülünk is nagyon, főként az ő kedvéért. Esténként adventi naptárt gyártottunk, közben az itt ott felbukkanó mikulást nézegettük. Az adventi koszorút majdnem el is felejtettük. Végül az utolsó pillanatban előhúztuk, gyertya is került rá. De a mikulásnak nem adtuk le a rendelést, hogy a csomagban mi legyen, és Jézuska listája is elég foghíjas. De nem is a csomag meg a lista a lényeg, hanem a szeretet és meghittség ami ilyenkor még jobban átjárja a családot. Azt kívánom, mindenkinek legyen része benne.

2012. november 29., csütörtök

Városi sport

Nagyvárosi emberként városi sportot űzök. BKV szörf a neve. Sokat utazom, van idő gyakorolni. Nem ülő, inkább jó állóhelyet keresek, arra azért van esély. Szerintem a legjobb hely a csuklóban van. Tágas, van kapaszkodó és több irányban is lehet 'menekülni'. Még akár támaszkodó vagy félig ülő hely is juthat. Persze van, hogy ott sincs hely, olyankor lehet hogy a plafonra tudsz csak támaszkodni, vagy éppen elérsz egy felső kapaszkodót. Ilyenkor lehet igazán jót szörfölni, már csak a jó hullámot/járatot kell kifogni. Ez útvonal és sofőr függő. Vannak sík, egyenes utak (ez a ritkább) és vannak dimbes-dombos kanyargósak. Vannak városnézősek és hajtósak. A jó szörföléshez a szemednek az úton kell lenni, testednek eggyé válni a járművel, mintha csak a része lennél és ő a tied. Ha a hullámot elkaptad, térded legyen laza, tartsd kissé hajlítva. Így ha a hullám hirtelen megdobna, te nyugalomban maradsz, csak a lábad rúgózik. Jobbra balra dőlj, ahogy az út kanyarog, előre hátra ahogy a tempo változik, tartsd súlypontod egy helyben. Így szinte kapaszkodnod sem kell. Azért nem árt, hiszen mindig jöhet egy váratlanul nagy hullám!

2012. november 13., kedd

mérföldkövek

Komoly mérföldkövekhez értünk, elsősorban M. tekintetében. A legutóbbi torna hatására egyre biztosabban jár egyedül is, tulajdonképpen szinte teljesen eltűnt a négykézláb közlekedés az életünkből, és otthon kapaszkodás nélkül közlekedünk. Az utcán a biztonságérzet kedvévér még fogja a kezünket, vagyis egy ujjunkat általában, de egyre többször el is engedi azért.
A közelmúltban be/átrendeztük a gyerekszobát, a játékok már mind odaköltöztek, van matrac a földön és van kuckó meg játéksarok is. Mára oda jutottunk, hogy M. nem hajlandó a kiságyban aludni, csak a matracon. Ott több hely van forgolódni, ficánkolni, mert hihetetlenül aktív, nem csak ébren, de álmában is. Így mi nagyok a nappaliba költöztünk, M. pedig egyedül bitorolja a dupla ágymatracot :) Ezért a hétvégén elérkezettnek láttam az időt, hogy a kiságyat végleg felszámoljam.
Vasárnap általában a méretkőzés napja. Miután M. nem volt valami nagy evő és a súlya miatt a Doktor és Védő Nénik is aggódtak, emiatt bennünket is stresszelt a nem evés és nem gyarapodás, a hét kulcseseménye volt a vasárnap esti mázsálás. Mivel a babamérleget már kinőttük, I. állt vele a mérlegre, majd megmérte magát M. nélkül is és a különbözet adta ki a kis M. súlyát. hol kicsit több, hol kicsit kevesebb, de szép lassan gyarapodott azért. Mindig voltak bűvös értékek, amiket csak közelítettünk de soha nem értünk el. Jelentem, most vasárnap M. egyedül állt a mérlegre - persze tudott volna már korábban is csak nem mert :) - és jelentem, elértük a kerek egész 9 kg-ot!!! Tudom ez nem nagy kunszt, de nálunk ez hír értékkel bír. Köszönhető ez az utóbbi hetekben megnövekedett étvágyának is gondolom. Már nincs probléma az evéssel, nem kell könyörögni, hogy egyél legalább egy falatot, nem kell ötfélével kínálni csak hogy valamit egyen, sőt, sokszor van hogy kiürül a tányér és néz, hogy hol marad a kaja?
A babkocsis időszaknak is leáldozott, ha nem is teljesen, de most úgy tűnik váltunk. Eddig mi tologattuk M.-t, most M. tologatja a saját (játék)babkocsiját. Húú de milyen mérges tud lenni mikor nem arra megy a kocsi amerre ő elgondolta. Veszekszik vele, kiabál, sír .... Ebből is látszik hogy egy kis öntudatos, akaratos fruska lett belőle.
Egyébként mondhatjuk, hogy a bölcsőde réme lett a kis M. Jaj annak aki ellene szegül, azonnal mar és harap mindenkit. Nem szép dolog, bár a Gondozó Néni is azt mondta, ilyennek kell lenni egy lánynak. Határozottnak, aki érvényesíteni tudja az akaratát, és ha kell, meg tudja védeni magát. Ezt már én mondom, és még annyit, hogy pipa, ezt teljesítettük.
Bár M. nem az a bújós szeretgetős fajta, azért néha ő is úgy gondolja, és már tud igazi cuppanós puszit adni. Ennek mi nagyon örülünk is, ezen felbuzdulva most osztogatja a cuppanókat. Na de ez egy közel másfél éves nagylánytól igazán elvárható.....

2012. november 10., szombat

felemás

Felemás nap ez a mai, van is és lesz is még pár az idén. Félig munkanap, félig hétvége. A múltkor én dolgoztam és I. meg M. maradt itthon, most én maradtam itthon meg M., I. pedig dolgozik. Mert a bölcsi ilyenkor nem nagyon üzemel. Jól el vagyunk itthon M.el. Folyton megy, mára szinte teljesen elmaradt a négykézláb mászás, sőt, annyira jól begyakorolta a héten a Tornász Néninél, hogy mára inkább szaladgál fel és le a szobában. Pakol ki a szekrényemből és hordja nekem egyenként a bélyegeket, a papírokat és mindent amit csak elér. Na persze nem mindig sikerül úgy, ahogy azt szeretné, ilyenkor vagy fenékre, vagy két kézre esik. De legalább nem az állát üti be, mint korábban többször is, aminek lehet hogy maradandó nyoma is lesz. Kis cukika nagyon okos, ha valamit szeretne megmutatja, odavezet, és ha kérdezünk valamit, bólogat, vagy rázza a fejét. Folyton pörög, már délután fáradt, de este sem akar lefeküdni, nehogy lemaradjon valamiről. Éjszaka forgolódik álmában is, és már hajnalban éber. Na persze mit várunk, mikor mi magunk is ilyenek voltunk, vagyunk. Nincs nyugtunk soha, na de ez viszi előre az embert, hogy terveket sző, jön megy, küzd, dolgozik. Én most, hogy már úgy másfél hónapja visszatértem a munkába, felvettem a ritmust, átláttam újra a terepet, új terveket szöttem, és rendezem a terepet magam körül. Egyre otthonosabbá válik a munkakörnyezet, és egyre jobban belevetem magam a munkába. Egyszerre több szálon futnak a dolgok, és időközben bele bele szövődnek váratlan dolgok is, hozzá jönnek mind újabb elemek, így kissé kuszának tűnhet a dolog, és ha a kezem meg is ál néha, az agyam akkor is tovább dolgozik. Nem tud megállni....

2012. november 5., hétfő

november rain

Elérkezett a november, és vele a fagyos reggelek, a szeles, esős, borús idő. A kedvem is ilyen, főleg egy vidéken illetve otthon töltött hét után. Azt mondják, az esős időben többen előveszik a kocsit. Ez pedig egyet jelent itt a fővárosban a dugóval. Azon gondolkodtam ma, hogy ha többen ülnek kocsiba, vajon miért van, hogy ilyenkor a tömegközlekedéses járatokon is tömegnyomor van, a szokásosnál is nagyobb. Egyetlen értelmes magyarázatot találtam. Azért, mert a buszok a dugóban araszolnak, miközben a megállókban csak gyűlik a nép. Volt időm ezen agyalni, amíg a buszom araszolt végig a városon. Szóval most utálom a hétfőt. Az esőt is utálom. Főleg az esős hétfőket utálom. Mennyi mindenre lehetne használni ezeket a végtelenített utazásokat...
Szerintem M. is utálja a hétfőket. Amúgy is cicás, időnként kifejezetten Garfieldos. Biztos nagyon élvezte az elmúlt hetet, hogy vele vagyunk, és ugráltathat bennünket reggeltől estig. Hát vége a jó világnak, megint bölcsi van és nem az amit ő akar. Napsütötte, játszóteres, homokozós, sétálós hétvégéket minden nap! Ráadásul most szembesülök az óraállítás következményeivel. Reggel ugyan világosabb volt, de mire munkából hazaindulok, bizony már sötét van :( mára ennyit, holnapra talán kiderül az idő és a kedvem is :)

2012. november 3., szombat

kotkot

Eltelt egy újabb hét előző bejegyzésem óta. Eljött a november, vele a hideg, esős, szeles és ködös idő, ahogy az lenni szokott. Utaztunk megint, most a szénási Mamához, vittünk magunkkal oda is egy kis vírust emlékbe :( Az úton végig esett, szerencsére M. jól viselte. Szeret utazni, kocsikázni, csavarogni. Amennyire nem szeretett az elején, annyira élvezi most. Jókat alszik is a kocsiban és boldog, hogy megyünk valahová. A vidéken töltött napok is nagyon kellemesen teltek, főként, mert volt ottan cika (vagyis cicuka) és vauvau na és az új sláger a kotkot. Rengeteg kotkot volt ott az udvarban, mindegy volt, hogy fehér vagy fekete, kacsa vagy tyúk, netán kakas, mind mind kotkot volt. Szaladtunk a cikák meg a kotkotok után. Még jobb lett volna, ha nem esik és kisüt a nap, de abból sajnos nem nagyon jutott. Még jobb lett volna, ha Mama nem betegedik le. Mindezek ellenére jól éreztük magunkat 
anorákosAzóta visszatértünk a nagyvárosba, itthon vagyunk végre, hármasban, sütünk, főzünk, csavargunk és lustálkodunk, és van még egy napunk, mielőtt újra megkezdődnek a dolgos hétköznapok. Szuper jó érzés és már nagyon kellett.
M. egyébként ma lett 17 hónapos. Hihetetlen belegondolni, hogy másfél éve még a világon sem volt. Hogy egy évvel ezelőtt még épp csak készültem az igazi kispapa létre és mára már vége is. Mármint a főállású kispapaságnak. Egyébként, teljes értékű szülő vagyok én is, ahogy I. szokta mondani. Na nem nekem, inkább M.nek, aki néha azt is elfelejti, hogy a világon vagyok, annyira ragaszkodik most az Anyához.
Szóval M. egyre nagyobb lány. Azért ő sem úszta meg Doktor Néni nélkül az utazást, mert a bölcsiből kiszakadva csúnya köhögést kapott, ami makacsul megmaradt. Muszáj volt végül valami szakembernek megmutatni. Végül még gyógyszert is kaptunk, és végül tán el is múlik a makacs köhögés.

2012. október 28., vasárnap

hosszúú

Túl vagyunk már egy hosszú hétvégén, amikor is szokás szerint utaztunk a Nagymamához. Készültünk már rá nagyon, ráadásul Kereszt Nagymama is eljött, hogy lásson bennünket, főleg M.-t. A bölcsiben most valami fránya vírus terjedt el, ami Gondozó Néniket is leterítette, M. szinte tünetmentesen átvészelte, de azért úgy tűnik, nekünk is hozott haza belőle, így a hosszú hétvége nagy része lábadozással telt, Tervek ide vagy oda, még sétálni sem nagyon tudtunk menni, bár szerencsére még előtte beiktattunk egy villámlátogatást Baján, így az ottani ügyek is rendben vannak egy időre. Míg mi azt sem tudtuk hogy feküdjünk, és merre dőljünk, M. mindig megtalálta valamelyikünket, fogta a kezünket és húzott. Sétált fel, s alá. Hát nem így képzelte ő sem ezt a pár napot a Mamánál, úgyhogy a végére kezdett nyűgös is lenni. Mire magunkhoz tértünk, jöhettünk haza, aztán kezdődött is a következő hét. Otthon minden szalad, nem tudunk felülkerekedni a dolgainkon, ez pedig csak húz lefelé mindenkit. Most a rövid hétvége ki tudja mire elég, de már látjuk a következő hosszú hétvégét. Vajon mi lesz addig? és mi lesz akkor?

2012. október 27., szombat

hétköznapok

Mennek a napok, egyik a másik után, ahogy eddig is. Mégis más. Újra dolgozom, ami akár egyhangúvá is tehetné a hétköznapokat, de minden hétre/napra jut valami, amitől változatosan telik el. Csak azt nehéz megszokni, hogy M. nincs velem, vagy hogy én nem vagyok vele. Az együtt töltött idő jelentősen lecsökkent, kb. 2 órára, aminek egyik fele a reggeli készülődést, a másik meg az esti rutint tartalmazza. Bár újra voltunk kis kényszerpihenőn pár napig, és adódik pár hosszú hétvége mostanság, azért az az idő amit együtt töltünk édes kevés. M. eddig jól érezte magát a bölcsiben, és ha örül is nekem mikor végre hazaérek, most I. a sztár. Nem tud leszakadni róla egy pillanatra sem. Na és elérkezett az az idő is, amikor rájött, hogy bizony jó jó a bölcsiben, na de velünk még jobb. legalábbis gondolom, mert már nem azzal a lelkesedéssel megyünk be reggel, mint az elején. M. egyébként nagyon jól viselkedik odabenn, legalábbis azt mondják, bár vannak összezördülések, hajtépés, harapdálás, gondolom hisztik kíséretében. Történnek balesetek, elesünk, leesünk, de ilyen otthon is van azért. Egyre ügyesebb is ez a lány, állítólag egyedül iszik, eszik odabenn, és képzeljétek, feláll kapaszkodók nélkül és elindul egyedül. Egyelőre persze csak belátható távolságokat tesz meg, de már nem csak egyenesen, hanem kanyarodik is. Volt már, hogy elszaladt előlünk :)

2012. október 8., hétfő

dolog

Letelt a kispapaságom és házitündérből dolgozó lettem ismét. Ahogy a játszótéren egy ismerős mondta, apukából ismét ember lettem. Egyrészről vártam kicsit, hogy újra emberek között legyek, hogy találkozzam a kollégákkal, másrészről ahogy az utolsó hét közeledett, egyre nehezebben viseltem az M.-től való elválás gondolatát. Igaz, amit sokan mondanak, ez a szülőnek nehezebb időszak  mint a gyereknek. Bár történt egy s más, és változott is néhány dolog amíg nem jártam a munkahelyen, alapvetően olyan volt visszatérni mintha nem is 10 hó csak 10 nap lett volna amíg távol voltam. Persze kellett némi idő, amíg beleszokom, amíg feltérképezem a változásokat és amíg mindent tudok, hogy hol van. Ha azt gondolod, hogy a reggeli kelés okozott esetleg problémát, hát nem. Korábban is M. ébresztett, de ha tovább aludt, akkor I. vel keltem reggel. Hát az utazás, a tömeg és a dugók nem hiányoztak cseppet sem, de ennek is meg van a varázsa, több havi otthon ülés után.
Kis kimozdulás is volt a héten, mert egy volt csoporttárssal találkoztam a Bambi presszóban. Élmény volt! Remélem lesz még ilyen. Csak egy baj van a kimozdulással: hogy I.-t és M.-t nélkülöznöm kellett. :(
Amit újra meg kell tanulni, az a napirend, mert eddig M.-hez igazodtam és az ő napirendjéhez. Legalábbis az ébredés és az étkezések határozták meg, hogy mikor indulunk és meddig maradunk. Csak egy-egy kivételes alkalom volt, amikor időre kellett menni, de akkor is volt idő jó előre rákészülni vagy korábban indulni, hogy biztosan odaérjünk. Hát ez most a reggeli indulással már nem így van. Neki is kelni kell, és el kell indulni időben, hogy én is időben érjek. Nekem pedig nem csak magamat kell indulásra kész állapotba hozni, hanem őt is. Esténként pedig be kell szorítani minden olyan tennivalót, amit korábban napközben kényelmesen el lehetett végezni. Amit muszáj, azt muszáj. Amit nem, és nem sikerül, az marad hétvégére. Így már a hétvégéink is aktívabban telnek. Nincs lustálkodás amúgy sem, mert M. gondoskodik akkor is az ébresztőről.
Most hétvégén átrendeztük a lakást, egész pontosan Kialakítottuk M. gyerekszobáját, kuckóval, játszó sarokkal és minden egyéb tutisággal. Kicsit féltem, hogy megszokta, hogy az egész lakás egy nagy játszótér, de végül is annyira örült a szobájának, hogy szerintem nem fog nagyon kikívánkozni onnan.

2012. szeptember 25., kedd

szabadságfokok

Most, hogy M. túl van a két hét próbaidőn és hivatalosan is bölcsődés, írok a szabadságfokaimról. Amikor itthon maradtam vele, kettesben, időnk minden percét együtt töltöttük. Rajta kellett tartani a szemem minden percben, kivéve amikor aludt. De akkor is fél szemmel őriztem álmát. Így bárhová ment én is mentem, bárhová mentem, ő is jött. Akkor még ősz és hideg tél volt, ami meglehetősen korlátozta a mozgásterünket is. Pláne, hogy akkoriban utált a babakocsiban sétálni, ami vagy a hidegnek, vagy a mozgásbeli hiányosságának volt betudható, legalábbis később erre jutottunk. A néhány perces kötelező egészségügyi séták alatt folyamatosan üvöltött.
Aztán ahogy a tornát elkezdtük, és az idő is jobb lett, a sírás elmaradt, egyre több időt tudtunk a szabadban tölteni. De nem távolodtunk el a háztól még jó darabig. Ma már órákat tudnánk eltölteni a levegőn, és mostanában azért van hiszti, mert inkább kiszállna a kocsiból és sétálna, na meg azért mert haza kell menni. Így már bárhová eljuthattunk, probléma és sírás nélkül, kivéve persze Doktor/Tornász/Védő Néniket. Ez már az első szabadságfoknak tekinthető.
Amikor elkezdte a bölcsit, és először kaptam kimenőt, még fel sem fogtam. Csak a fura hiányérzet volt bennem, gyerek és babakocsi nélkül sétáltam haza, és itthon is csak akkor ijedtem meg, mikor megláttam, hogy a szoba és a kiságy üres. Mintha M. csak aludt volna. Aztán a kimenők egyre hosszabbak lettek, és ezalatt az idő alatt bármit be tudtam fejezni itthon, amit elkezdtem. Igaz, egyre jobban éreztem M. hiányát. Ez már a második szabadságfok.
Lejárt a GYED, bár még szabadságon vagyok, hivatalosan munkába álltam. Van bérletem is, ami a fővárosban nagy szabad mozgásteret biztosít, így ha szeretnék, bárhová eljuthatok, anélkül, hogy számolgatnom kelljen, hány átszállás, hány vonaljegy kell az utazáshoz. Elvből nem bliccelek, így a mennyi tényleg annyi. Tapasztalatom, hogy ha minden nap a szokásos munkába-haza utazást teljesítem, elenyésző számú alkalommal találkozom ellenőrrel. Ha viszont alkalmanként, jeggyel, akkor biztos, hogy az utazás során legalább egyszer ellenőrrel találkozom. Nem sűrűn mozdultam ki, de olyankor általában volt ellenőr. Hát ennyi. Szóval a bérlet a harmadik szabadságfok.
Holnap újra munkába állok, bő 10 hónap után ismét, nap mint nap járműre szállok, zötyögök Dél-Budáról Óbudára. Egyedül, mivel M.-t  a bölcsiben hagyom reggel. Délután I. megy érte, így hazafelé, ha kedvem tartja, vagy a szükség úgy hozza, útba ejthetek bármit, bárkit. Természetesen csak a 'tűrés határáig', mert I. és M. itthon várnak majd, én pedig 'négykézláb rohanok majd utánuk'.
Szóval, akinek ígértem, és akinek nem, de úgy érzi, hogy hiányzom neki itt a városban, jelentkezzen, most már alkalmas egy-egy munka utáni találka. Ez a negyedik szabadságfok.

2012. szeptember 24., hétfő

rossz

Hogy milyen a jó munkaerő? Hát fiatal, mert buzog benne az energia és a tettvágy, terhelhető, a fizikai munkát is bírja.. Magasan képzett, és folyamatosan bővíti ismereteit, természetesen szabad idejében. Egyedülálló, se kutyája se macskája, nem várja otthon sem a család, sem senki, így nincs miért haza sietnie. Legfeljebb a haverokkal menne el sörözni de azt legfeljebb hétvégente esténként, addig meg ráér, dolgozhat megállás nélkül Elhivatott, így minden idejét és energiáját munkájának szenteli. Egészséges, soha nem megy táppénzre, sőt, még szabadságra sincs szüksége. Úgysem tudna mit kezdeni a sok szabad idővel. És, természetesen férfi, mert a férfi a tudomány mai állása szerint nem szül gyereket. És ha később mégis úgy gondolná, hogy megállapodik, és családot alapít, akkor sem esik ki hosszabb időre a munkából, mert nem szül, nem szoptat, nem nevel gyereket. Az asszony maradjon csak a pelenkánál az ember meg húzza az igát...
Én rossz lettem. Megállapodtam, családot alapítottam. Onnantól kezdve,  hogy I-t megismertem, igyekeztem a lehető legtöbb időt vele tölteni. Ekkor indultam el lefelé a lejtőn. Egyre rosszabb lettem. Aztán megszületett M. és még jobban siettem haza, hogy velük lehessek.
Ez már önmagában is elég rossz, de amikor felmerül a kérdés, hogy ki maradjon otthon a gyermekkel, és a jóhiszemű vezető arra eszmél, hogy a férfi ember akit azzal a tudattal alkalmazott, hogy biztosan nem fog szülni, mégis otthon marad újszülött gyermekével, a világba vetett hitünk és a róla alkotott képünk összedőlni látszik.
Nem elég, hogy én egyre rosszabb lettem, I. is rossz Anya lett, mert úgy döntött, visszatér a munka világába, hogy jobb megélhetést biztosíthasson családunknak és M.-t Apára bízta - amire adott a lehetőség, de egyelőre úgy tűnik, társadalmunkban ma, ez csak elvi lehetőség -  aki így hosszú hónapokra kiesik a munka világából. A tervezett x hónap lejárt, M. bölcsibe jár, én pedig készülök visszatérni, már a visszaszámlálásnál tartok. Na de az eredeti terv máris borult, mert:
1. a beszoktatás nem egyszerre történik. Mire kiderül, hogy mikor kezdhetjük, már le kellett volna mondani a GYED-ről. Mire sorra kerülünk, máris eltelt 1 hét és ezzel az elsők között vagyunk.
2. A szoktatás további 2 hét, amennyiben minden flottul megy, és M. nem betegszik meg. Mint azt korábban leírtam, a 2 hétbe belecsúszott némi kényszerpihenő.

És, úgy tűnik, a helyzet csak fokozódik, mert amire a 2 hét véget ér, újabb és újabb kérdések merülnek fel.
1. ki viszi, és mikor, ki hozza el és mikor a bölcsődéből a gyereket? - Te szeretnél gyermekeddel minél több időt tölteni. A munkahelyeden nyilvánvalóan azt várják, hogy időben beérj. A bölcsődében meg azt, hogy lehetőleg minél később add le gyermeked? Ugyanez visszafelé. Ha később érsz a munkahelyre, később fogsz eljönni onnan. A Bölcsődében azt várják, minél hamarabb vedd ki a gyereket. Te pedig szeretnéd is, hogy a lehető legtöbb időt tölthesd gyermekeddel, mielőtt este álomra hajtja fejét.

2. mi lesz, ha M. beteg lesz? Ki marad vele otthon? Bár jómagam eddig egyszer vettem igénybe a táppénz intézményét, amiatt is bűntudatom volt. Ha M. beteg lesz, valakinek vele kell maradni, mert a bölcsibe nem mehet. Nem tervezhető előre a dolog, és akár hosszabb ideig is eltarthat. Aminek a munkahelyen megint nem biztos hogy örülnek. Csak nehogy a végén táppénzcsalónak tituláljanak!! Mert ma már az is gyanús, ha túl sokat vagy beteg.

Rossz munkaerő lettem, megbélyegzett, kisgyermekes szülő. És ez így is marad egészen addig, amíg M. nem lesz akkora, hogy reggel egyedül indulhat el, és ha beteg is lesz, egyedül maradhat otthon. Vagyis legalább általános iskola felső tagozatáig gondolom.
És ráadásul rossz szülők is lettünk, mert szeretnénk megélni és szeretnénk a munkahelyen is megfelelni,  ezért beadtuk ilyen kicsi gyermekként a bölcsibe, ahelyett, hogy gyermekünkkel töltenénk az időt amíg még lehet.
Nem tudom, mások hogyan oldják ezt meg. Hogy lehetséges, hogy csak úgy adhatom be gyermekem, ha dolgozom, és mégis, M. az első akit reggel beviszek, és valószínű ő lesz az utolsó akit délután elhozunk. Hogy tudják megoldani a szülők, hogy reggel 8 körül viszik a gyereket reggel, és délután 4-kor már szinte senki nincs ott? Talán majd erre is választ kapok.
Micsoda szerencse, hogy van családtámogatás, és vannak családbarát intézmények, mégis, ha jót akarsz magadnak és meg akarsz élni, akkor mihamarabb vissza kell térned a munkába, a gyermeket pedig ott kell hagynod a bölcsiben. Micsoda szerencse, hogy a bölcsi 10 órán át nyitva tart, mégis azt várják, hogy 5 óránál hosszabb időre ne hagyd ott gyermeked.
Boldog vagyok. Boldog, hogy van munkahelyem, boldog, hogy van szerető családom, egy imádnivaló gyermekem, és így már nem verem az imádnivaló feleségem. :)

Nem mintha eddig vertem volna...

2012. szeptember 18., kedd

kényszerpihenő

Túl vagyunk az első bölcsődei héten. A tapasztalatokat összegezve, eseménydús egy hét volt. Mint azt az előző bejegyzésben említettem, az oltás miatt nagyon aggódtunk. Nem ok nélkül persze, de pont mire kiengedtünk volna, hogy minden rendben, akkor jött a mélyütés...
M. láthatóan nagyon  jól érzi magát a bölcsődei közegben. Jól el játszik egyedül is, úgy tűnik, mikor ott vagyok, akkor sem különösebben foglalkozik velem, ha elmegyek, akkor sincs vele gond, és ha visszatérek, az sem hatja meg különösebben. Talán szomorkodnom kellene, de alapvetően jó ez most így. Legalább nem okoz gondod az elválás. Eddig... A Gondozó Nénik, és a csoporttársak is nagyon cukik. És, ha hiszitek, ha nem, a kaja is jó :) Én is olyan izgalommal várom, hogy menjünk, mintha legalábbis én járnék. Bevallom, nekem is csupa új élmény, a megszokott hétköznapokhoz képest, új emberek, új feladatok, új tapasztalatok. Jó látni, ahogy M. önállósodik, ahogy ügyesedik. És szeret ott lenni. Még a hét elején azért panaszkodott, mert nem a játszótér felé vesszük az irányt, a hétvégére már az volt a baj, hogy nem megyünk be a bölcsibe. Így kisebb sorscsapásként éltük meg, hogy vasárnapra lebetegedett a kincsünk. Önmagában is eléggé megvisel bennünket, ha látjuk, hogy szenved, de így ráadásul az ütemezett program is felborult. Hétfő reggel így a bölcsőde helyett a Doktor Néni felé vettük az irányt, aki legnagyobb bánatunkra kényszerpihenőt rendelt el. Felfoghatjuk úgy is, hogy kaptunk még pár napot, amit együtt tölthetünk, de őszintén szólva alig várjuk, hogy mehessünk újra a bölcsibe...

2012. szeptember 12., szerda

eddig minden rendben...

Nos, eltelt egy mozgalmas hét. A szokásos hét közbeni játszóterezés mellett a hétvégénk is mozgalmasan telt.
Felfedeztünk egy újabb, szuper játszóteret a közelben. Voltunk csavarogni, vásárolni, ahogy az már lenni szokott mostanában. Meglátogattuk I. egy kolléganőjét, meg a kisfiát, akinél nem csak udvar, de saját játszótér is van. Jó sokáig kimaradtunk aznap. És nem csak mi, hanem ami a leglényegesebb, M. is nagyon jól érezte magát. A legjobban azt hiszem a kis házikó tetszett. És még pizzát is ettünk :) Hazafelé a kocsiban persze bealudt, de ez várható volt.
Másnap a Budafoki borfesztiválon jártunk. M. élvezte a tömeget meg a sok-sok látnivalót. Legjobban az egyik pincészetnél szóló mulatós zenét élvezte. Második helyezett holtversenyben az In Diretta és a Kaláka koncert lett, bár az előbbinek csak a végére értünk oda, de M. így is nagyot bulizott.
Aztán hétfőn megkezdődött. Bölcsibe járunk minden nap. Egyelőre még csak a délelőttöket töltjük ott, de ez is meghatározza a napi programunkat.
Ha kérdezi valaki, hogy milyen? mindig egy régi vicc jut eszembe, amikor az öngyilkos leugrik a toronyház tetejéről és ahogy zuhan lefelé, minden szinten mondogatja: Eddig minden rendben ... Nos ennél többet én sem tudok mondani, "hogy mi lesz a vége nem tudom". Az akadályokat jól vettük, bár M. minden reggel panaszkodik, amint rájön, hogy nem a játszótér felé vesszük az irányt, de csak addig tart a dolog, míg be nem érünk a bölcsibe. Onnantól minden rendben.
Mi persze végigaggódtuk a hétvégét, hogy vajon az oltás után várható tünetek kiütköznek-e M.-n, vagy majd csak akkor, ha elkezdtük a bölcsibeszokást. Hát a hétvége eltelt, minden rendben volt. Aztán hétfőtől volt némi hőemelkedés, láz, de szerencsére délután, este, éjszaka jött ki inkább, reggelre 'felpumpátuk' a gyereket, ahogy I. mondja, hogy bírja a délelőttöket gond nélkül :) Hát így hirtelen ennyi, zsuhanunk tovább a cél felé....



2012. szeptember 4., kedd

15

Itt van az ősz... Bár az idő még nem annyira őszies, de ez sem változtat azon a tényen, hogy megkezdődik az iskola szezon, számunkra is, bár nem iskolába fogunk járni, de mégis. M. ma 15 hónapos, ami nem éppen egy kerek szám, 1 és egy negyed év csak. Sokat fejlődött megint, elérkezett az idő amikor szeretne már felegyenesedni és egyedül, két lábon járni. Igényli, hogy fogjuk a kezét és sétáljon, felkapaszkodik mindenhol ... és időnként elenged mindent egy-egy pillanatra és áll kapaszkodás nélkül.
Voltak a múlt héten látogatóink is, a gondozónénik a bölcsődéből. M. nagyon nagylányosan és okosan viselkedett. Mi is voltunk látogatóban, M. kis barátjánál a hétvégén. Nagyon kellemesen eltelt az idő, a gyerekek és mi is élveztük a társaságot.
Túl vagyunk már a 15-hónapos oltáson is, rögtön 2-t kaptunk. M. Szirénázott végig az úton, jelezve, hogy sürgős és nagyon komoly esetről van szó, amit azonnal orvosolni kell. Általában amint rájön, hogy
1. nem a játszótár felé megyünk
2. a paneldzsungelből a családi házak felé vesszük az irányt - ti. a doktornő/védőnő/gyógytornász is olyan részen található
3. nem a kényelmes séta tempót produkáljuk
4. látja hogy készülünk valamire - mi is előre izgulunk
azonnal szirénázik. Ez bizonyos szempontból jó, mert azt jelenti, hogy nagyon okos. Más szempontból azt is előrevetíti, hogy mennyire akaratos és hisztis (lesz) ha valami nem úgy alakul ahogy ő azt elgondolta.
Egyébként szerintem jobban sokkolta hogy nem a játszótérre, hanem valami rendelőbe vittem, mint maga az oltás.
A jövő héten pedig megkezdődik a nagybetűs számára is. Csak reménykedni tudok, hogy jól fogja érezni magát a bölcsiben, mert akkor amint meglátja, hogy valami jó következik, a sziréna lelkendezésre vált, ugrál, sikongat, röpköd.

2012. augusztus 24., péntek

szocializáció

M. egyre ügyesebben mozog, ennek következtében nem csak itthon, de a játszótéren is egyre több lehetőség adódik a mozgásra, játékra és a szocializációra.
Kezdetben még a babakocsis séták jelentették a kimozdulást számunkra, volt idő amikor ezek a séták nagyon rövidek voltak, M. végig üvöltött a kocsiban, de kellett a friss levegő.
Aztán valahogy megbarátkozott a kocsival, és nagyokat lehetett sétálni, vagy ücsörögni a padon. Azért ilyenkor is előfordult, hogy valakivel ismerkedtünk, kisgyermekes, babakocsis szülőkkel, vagy nénikkel, akik bekukucskáltak a kocsiba, bár ezek az alkalmak gyakran visításba torkolltak.
Ahogy M. egyre ügyesebb lett, és többé kevésbé biztosan tudott ülni, a hinta és vele együtt a játszótér egyre vonzóbb célpontnak mutatkozott. Persze akkor még egyet jelentett nekünk a hintával, hiszen M. számára nagy élmény volt, hogy nem a babkocsiban ül, és hogy hintázik. Számunkra is új élményeket hozott, hiszen a hinta nem egymagában, hanem általában párban van kialakítva, így időről időre találkoztunk más kisgyerekekkel és más szülőkkel is. Fura helyzet áll elő. Ott állsz egy sorstársaddal a hinta előtt, a gyerek hintázik feeeel és leeee, majdnem olyan, mint beszállni egy liftbe egy idegennel. Kicsit nagyobb a hely, de több időt is "utaztok" együtt. Vannak, akik tudomást sem akarnak venni a másikról, és a köszönésig is csak kényszerből jutnak el. És vannak, akiket zavar, hogy állunk egymás mellett bambán és némán. Na meg a gyerek jó ürügy a beszélgetésre, vagy mert ő szólal meg először, vagy mert hozzá lehet szólni először, még akkor is, ha válaszolni a szülő kénytelen. Sokfélék vagyunk, de a gyerek közös és kimeríthetetlen téma. Mennyi idős, mit tud már és mit nem, mennyit eszik és mennyit alszik, nyűgös szokott-e lenni.... És M. is látja, hogy vannak más gyerekek, látja, hogy másznak, járnak, játszanak. Nagyon érdekli is a többi gyerek.

A következő lépés a rugós lovacskás hinta volt, hiszen ha már tud ülni és megtanulta hogy kapaszkodni kell, akkor már bátran felülhet rá, még ha vigyázunk is, nehogy leboruljon. A lovacskától egyenes út vezet a csúszdáig, körülötte pedig ott a Kánaán: a homokozó.
A homokozóban nagyon jó jönni menni, ücsörögni, homokot szórni, kavicsot enni. És ott a sok ismeretlen játék szétszórva. És ott van sok gyerek meg Anyuka is akikkel lehet ismerkedni. Nem csak M., de mi is ismerkedünk. Bár én nem vagyok valami beszédes, azért igyekszem, I. pedig inkább mindenkivel leáll beszélgetni, minthogy bután hallgassunk egymás mellett. Szóval barátkozunk.Persze csak azokkal, akikkel lehet. Vannak, akik féltik a gyereküket, a játékaikat más gyerekektől, és vannak akik köszönni sem hajlandók, így velük elég nehéz bármiféle kommunikációt kezdeményezni. És valljuk be, nem is szívesen beszélgetnék olyannal, aki átnéz rajtam és még a köszönésem sem viszonozza.
Hát ezek mennek mostanság. M. egyébként mindenkit levesz a lábáról, főleg néniket és bácsikat, akik látják a kocsiban ülve, és mosolyog, meg kacsintgat rájuk. Integetni is szokott általában, de mire eszébe jut, addigra már általában nem látjuk azt akinek integet. Régen ügyesebb volt ebben.

2012. augusztus 23., csütörtök

induló

Intro

Ahogy azt már beharangoztam, jöjjön most pár sor a szülői értekezletről. M. hamarosan bölcsődés lesz, és ehhez hozzá tartozik egy szülői értekezlet, amit félelemmel vegyes várakozás előzött meg a mi (szülők) részéről. Mert ugyebár ilyen még nem volt, a mi életünkben is egy fontos esemény és jelentős változás lesz, ha M. megkezdi az óvó szülői szemektől független, önálló életét egy eddig ismeretlen közösségben. Szakavatott kezekbe kerül, de amíg mi csak róla gondoskodtunk, a nevelők sok más kis minit is vigyáznak, nevelnek majd. Másképp fognak hozzáállni, és másképp fognak róla gondoskodni, elfogulatlanul és bizonyos távolságból szemlélve fejlődését.

Nos a nagy eseménye I.vel közösen mentünk, amíg M. otthon maradt a Nagymamával. Kicsit félve hagyjuk magára mással, már attól is aggódunk, vajon mi lehet vele amíg mi nem vagyunk ott. Persze sokszor észre sem veszi hogy elmentünk, és persze ezután majd egyre több időt fog másokkal tölteni, mint velünk.

Az esemény

Bár mi és még jó néhány szülő teljesen az ismeretlenre készültünk sokan már gyakorlott bölcsisként nagyjából tudták mire számíthatnak. Kaptunk némi általános tájékoztatót, házi- és napirendet, jó néhány feladatot és javaslatot és persze a fizetnivalók listáját.

A csoport

A nagy közös után következett a jövőben nagyon fontos csoportbeosztás, névsorolvasás. Megtudtuk melyik csoportba kerül M. és aztán megismerkedtünk a csoportszobával, a gondozókkal és a többi csoporttárs szüleivel is. Újabb tudnivalók és újabb fizetnivalók után elérkezett az esemény legsarkalatosabb pontja, a jelek és a beszoktatás időpontjának kiválasztása. Harcra készültünk I.-vel, vérre menő küzdelemre, de annyira nem volt vészes, mint számítottuk, igaz, elég határozottak és szemfülesek voltunk, így a végeredménnyel is elégedettek lehetünk. Szeptember 10-én indul a mandula, vagyis M. a bölcsibe.

A lista

Hogy M. megkezdhesse életét a bölcsődében be kell szerezni pár igazolást:
- a védőnőtől
- a háziorvosától
- a fogorvostól
plusz, éppen esedékes egy oltás, tehát azt is meg kell kapnia. Tekintve, hogy M. retteg mindenféle rendelőtől és mindentől ami annak néz ki, ez kemény menetnek ígérkezik. Bár, ha belegondolok, hogy mindkét szülőben van egy adag fehér köpeny fóbia, ez nem is meglepő.
Ezen felül be kell szerezni pár holmit, amit majd visz(ünk) magával. Ez már részben kipipálva.

1 pipa

A fenti listából a fogorvos kipipálva! Kisebb kalandtúrának beillő utazáson vettünk részt, hogy megtaláljuk a magas házak között megbúvó kis rendelőt. A vizsgálat maga nem is volt sokkoló, tekintve, hogy M. már mire odaértünk úgy visított, hogy egy laikus szemlélő mindenféle műszer nélkül megállapíthatta, hogy hány foga van, és azok mennyire épek. Mi lett volna, ha fáj a foga???? Na de a java még csak ezután következik!!

Utózöngék

Napi szokásos sétánk a bölcsőde mellett vezet. Gyakran megállunk, megnézzük hogy játszanak a gyerekek az udvaron, ők gyakran odaszaladnak, integetnek. A napokban egy gondozó néni is a közelben volt és megpróbált barátkozni M.-el aki ezt a szokásos mosoly és integetés helyett kiadós visítással jutalmazta. Azóta ezt majd' minden nap eljátsszuk.

Éppen ma folytattam érdekes csevegést egy kisfiúval aki néhány napja/hete bánatosan nézett bennünket a kerítés túloldaláról. Ma nem volt egyedül és egyáltalán nem volt bánatos. Büszkén újságolta, hogy:
- Voltam ma vásárolni! Ti hová mentek?
Közben két társa is megérkezett, egyikük boldogan kiabálta, hogy:
- Mi verekedünk ám! - majd újra az előző kérdés, amire másodszorra is azt mondtam, mint elsőre:
- Mi is megyünk vásárolni - és még hozzátettem - meg a játszótérre. - Egyikük le is vonta a komoly következtetést, amit azonnal meg is osztott társaival
- A játszótérre mennek vásárolni!
És még két fontos kérdés merült fel: - Miért nincs a kisbabán zokni? illetve, hogy az én kisbabám-e a kisbaba?
Hát ez történt. M. nem visított és még a sarkon túlról integetett is a fiúknak :)
A továbbiakról majd később beszámolok.



látogatók

Látogatók voltak nálunk. Na nem a jövőből jöttek, csak Londonból, Szekszárd érintésével. És nem is olyan szuper verdával mint a mellékelt videóban :) Bár ők Bogarak a holdról vagy a partról, azért nem olyan furcsák, mint ezek itt a filmen.  Hozták magukkal a Nagymamát is, és kis időt eltöltöttek nálunk. Hoztak magukkal csomó meglepetést és finomságot, hoztak jó kedvet, vidámságot. Köszi hogy itt voltatok. Ha majd egy ilyen kocsit beszereztek, gyakrabban láthatjuk egymást :) de ilyen kaja pasztillát nem kell ám hozni, van nálunk rendes ennivaló.
Voltunk sétálni, meg hintázni közösen, bár M. kissé megijedt, mikor meglátta a 'torzonborz' nagybácsit, és mikor a nagynéni is beleült a hintába, ezt leszámítva szuperül érezte magát. Bár ahogy lenni szokott, mikor látogatóink jönnek, megint valami hihetetlen fáradtság telepedett rá. De most legalább nem volt beteg.
nagynénivel hintázunk
Aztán a Nagymama még egyszer itt volt azóta. Eljött felvigyázónak, amíg mi nagyok részt vettünk életünk első szülői értekezletén! Nagyon komolyan hangzik, de hogy milyen is valójában, azt majd egy következő bejegyzésben kifejtem. A látogatónál maradva, M. végre nem kapott sikítófrászt, sőt, nagyon örült, ahogy Nagynéninek és Nagybácsinak is örül azóta, ha videofonálunk. Mamával csupa móka és kacagás az élet. Na de milyen is lehetne egy nagyival? Mi is látogattunk, unokatesót, meg másik nagynénit és bácsit. M. most nem volt olyan lelkes ettől, mint szokott sajnos. :(
Közben visszatért a 'lovagunk' is a nyaralásból, így a játszótér is egyre érdekesebb. Ejj cukika!!

átváltozás 2

Megint eltelt lassacskán egy hónap és nem jelentkeztem. Itt az ideje írni pár sort, mert történés volt és lesz bőven. Előző bejegyzésemhez csak annyit, hogy diétába ugyan még nem kezdtem, de egy másik diéta leírásában nagyon jó gyakorlatokat találtam, amiket elkezdtem művelni. Négy egyszerű gyakorlat, napi pár perc és teljesen átmozgat. Amúgy is rám fért a mozgás. És nagyon odafigyelek közben, hogy mit és mennyit eszem. És bár nem látványosan, de fogyni kezdtem, ami jó érzéssel tölt el. De még messze vagyok az álomsúlytól :) De nem adom fel!
A többiről majd külön bejegyzésben.

2012. augusztus 3., péntek

átváltozás

Már készülök egy ideje az átváltozásomról mesélni. Na nem Kafkai értelemben, csak olyan szolidan alak- és ízlésbeli változásokra gondolok.
Kisgyerekként elég soványka voltam, erre nem nagyon emlékszem, csak mesélték, és a régi fotók is erről tanúskodnak. Sovány és beteges. Aztán a mandulaműtétem után jött az első nagy átváltozás. Hízni kezdtem, viszont nem voltam többé beteges. Állítólag a manduláknak köze van az anyagcseréhez. Hát emiatt biztos. Kisiskolásként és nagyiskolásként is elég pufók gyerek voltam. A korral haladva persze ez egyre jobban zavart, bár nem sokat tettem ellene. Ahogy emlékszem, leginkább az öltözködésben okozott ez először problémát és palástolni is így próbáltam. A nadrágok szára túl hosszú, a dereka túl szűk volt. Vagy mindkettő. Hosszú pólókat hordtam, amik felcsúsztak a fenekemen, fennakadtak a pocakomon. Próbáltam minél bővebb és hosszabb felsőket hordani, de azt hiszem csak érzetre javítottak a helyzetemen.
Aztán eljött az idő amikor már tenni kellett valamit. Még kiskoromban futottam is rendszeresen, de eredmény semmi. Aztán diétákba kezdtem, nulla szénhidrát és egyéb kísérletek is voltak. Konditerembe is jártam egy darabig. A kondi+diéta kombináció némi eredmény is mutatott, talán a kamaszkori megnyúlás is bejátszott, így nem lettem sovány, de talán kicsit arányosabb.
Igazi eredményt már felnőtt korban sikerült elérni. Kerékpározás, majd a 90 napos diéta hozott. Egész lefogytam, és elégedett is lettem a formámmal, súlyommal. Annyira, mint még korábban soha. És sikerült is tartani a súlyom. Az öltözködésem is megváltozott. Könnyedén találtam magamra nadrágot, derékban és hosszban egyaránt megfelelőt, sőt még csinosat is. Arról nem is beszélve, hogy pár mérettel kisebb ruhák kellettek. A ruhatáram lecserélődött, büszke voltam magamra. Másképp is öltözködtem, például bátran be mertem tűrni a nadrágba az ingeket, amit előtte nem tettem volna, hogy ne látsszon annyira a hasam. Persze attól még látszott, csak én nem akartam észre venni. :)
Aztán újabb átváltozás következett, lakhely, munkahely, életmód változás miatt nem csak az étrendem, de a szokásaim is változtak, a kerékpározás is elmaradt, és ennek következtében szép lassan megint hízni kezdtem. Nem tértem vissza az eredeti állapothoz, de már érzem a hatását. Kevésbé vagyok elégedett magammal, és a kedvenc ruháim sem annyira jönnek rám, vagy legalábbis nem állnak annyira jól :( Újra ruhatárat kell cserélni, mert a régiek már kikoptak, vagy még mindig nagyok lennének, az újabbakat pedig sajnos kihíztam. Ettől függetlenül megint egy átváltozásról álmodom, aminek köszönhetően újra a csúcsformám térhetne vissza. Remélem sikerül...

2012. július 20., péntek

turbó

M. a kisgyermekkorba lépett. Ez persze elsőre csak olyan dolognak tűnik, hogy egyik nap még csecsemő, másnaptól már kisgyermek, de az elmúlt hetek bizonyítják, hogy igen jelentős változások történnek az életnek ebben a szakaszában. M. bár kicsit le van/volt maradva bizonyos tekintetben, azért 13 hónaposan már egyértelműen nem csecsemő, hanem nagykislány vagy kisnagylány ha úgy tetszik. Turbó fokozatra kapcsolt fejlődés tekintetében. A tornának köszönhetően a mozgása, tartása is megváltozott. Először csak az látszott, hogy egyre ügyesebben mozog, másképp használja kezét lábát, és máshogy tartja magát. Mára már stabilan ül, és bő egy hete nem csak próbál, hanem ténylegesen mászik. Egyedül. Felkapaszkodik mindenhová, ha valami érdekli. És nem csak ügyesebb, de egyre gyorsabb is. Pakol, rendezkedik, és általában nagyon büszke magára ha valamit sikerül megkaparintani, vagy sikerül valahová feljutni.
A fogai, amik miatt annyira nem jól volt bő másfél hónapja, most szinte észrevétlen bújtak ki. Hirtelen megduplázódott a számuk.
Eddig is elég öntudatos volt, mostanra viszont egyre jobban kifejezi magát és megérteti velünk hogy mit szeretne. Egyre többet beszél, vagyis egyre több kifejezést mond utánunk és tanul meg a maga nyelvén. Nem csak öntudatos, de egyre huncutabb is ez a lány. Igazán életrevaló és imádni való. Csak azt vesszük észre, ha sétálni megyünk, hogy mindenki mosolyog, aki szembe jön velünk. Imádja a gyerekeket és az állatokat, főleg a cicákat :)

2012. július 19., csütörtök

nyaralás második hét

A nyaralásból hazatértünk kis időre, hogy erőt merítsünk az újabb kiruccanáshoz, a másik mamához. A szokásos menet, ébredés, készülődés, utazás, csomagok cipelése. Sajnos az utazóágyunkat ott kellett hagynunk, mert nem tudtuk összecsukni, így sürgősen be kellett szerezni egy másikat. Szerencsére sikerült is, még talán jobbat, mint az eredeti volt. Bár én még azt sem írtam le teljesen. Kis pihenő után irány a másik nagymama. Ahogy lenni szokott, ha megyünk, biztos hogy kapunk némi égi áldást, hol hó, hol eső formájában. Bár az esőre sem volt túl sok kilátás, azért jutott belőle, kb. az út felét szakadó esőben tettük meg. M. imádja a másik nagymamát. Azt beszéltük, hogy mindkettőt imádja, de valahogy máshogy, és máshogy is viselkedik velük. Bár végül is mindenki más és mi is mások vagyunk mindenkivel biztos.
Ennek ellenére az idő nagyon kellemes volt, és igazán nyaralósan telt. Bár a mama dolgozott közben, azért tudtunk közösen is csavarogni, meg aztán I.vel és M. el is végigjártuk a turikat és nagyokat sétáltunk. A strandolás sajna elmaradt, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos jó hintát nem találtunk a közelben így a hintázás elmaradt. :(
A kocsival szervízben voltunk, szerencsére nincs semmi baja, csak visszahívásos volt és nem is tartott sokáig amíg megcsinálták.
Kirándultunk Bajára is, megnéztük a lakást és sétáltunk egy nagyot. Jaj, de nagyon szeretem azt a várost! Mindent összevetve észre sem vettem és eltelt ez a hét is, és aztán megint utazás vissza és már kezdődtek is a megszokott hétköznapok, I. újra dolgozik, mi pedig M.-el itthon molyolunk. Próbálom utolérni magam itthon is, de még annyira nem sikerült.
M. nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy hónapban, de erről részletesebben majd egy következő irományban.

nyaralás első hét

I. két hét szabadságot vett ki és mielőtt még útra keltünk volna rápihentünk egy napot. Nagyon kellett neki, mert eléggé fáradt volt, és nekünk is, hogy kicsit hármasban lehettünk. Reggel a szokás szerinti ébredés készülődés, indulás. M. korán ébredt, ezt kihasználva mire az idő igazán felforrósodott, már a mamánál voltunk. A cicás mamánál. Nála kezdtünk, mert a családi ház, az udvar ígéretesnek tűnt a panel szauna után. Így is lett, bár ott sem volt kimondottan hűvös. És végre M. sem esett kétségbe mikor meglátta a mamát... A szokásos programok mellett, úgy mint nagynénik és turik, voltak extra programok is. Kirándulás tatával a kórházba, vásárlás a nagybevásárlóban, és a háztáji tennivalókból is akadt bőven a nyár hevében. Ezzel együtt valóban nyaraltunk. Kirándultunk, tettünk egy kudarcba fulladt kirándulást Szarvason, és strandra jártunk Gyopárosfürdőre. M. első találkozása a gyermekmedencével ugyan sikítással végződött, de a második próba annyira jól sikerült, hogy ki sem akart szállni. Megérte az úszógumit is kerülgetni napokig a lakásban, bár hamar rájött, hogy jobb a kezünkben pancsolni mint az úszógumiban. Igazi pancsoló kislány lett M. Itt egy kis zenei aláfestés:
 Ráadásul otthon, a kertben volt cica is, és lehetett dézsában fürdeni meg hintázni is. Szuper jó volt. M. új szokásokat vett fel és nagyon sokat fejlődött. Azért bemutatta a rosszabb oldalát is a mamáéknak :) De nagyon élvezte a pikniket a kertben, a kutyát, a cicákat és a többi sok állatot. Bár kisebb sokkot kapott, amikor meglátta mama vérengzését az udvaron. Csirkét vágott, és ezt M. is látta. Na de aki a csirkepörit szereti...
I. és M. találkoztak a barátnőikkel is, én vezettem sokat, bár nem túl hosszú távon, de szinte minden nap kicsit. Úgy érzem jót tett, de ezt az utasaim biztos jobban meg tudják ítélni. Jó volt a szabad levegőn és még a munkát is élveztem. Ez történt.

nyaralás nulladik hét

Visszatekintve az elmúlt egy hónapra, mióta nem blogoltam, sok minden történt, ezeket próbálom most összeszedni. Voltunk nyaralni is, de nálunk a nyaralás sem olyan egyszerűen indul, ezért is kezdem a nulladik héttel. A műszaki bejegyzésem óta kiderült, hogy a csomagtartó világítás tréfált meg bennünket, ettől függetlenül egy akksit buktunk és félő volt, hogy a második is hasonló sorsra jut. Végül csak új töltőt kellett beszerezni. Ez tovább fokozta a szeleburdi család effektust és persze a para szintet is, ami minden kisebb vagy nagyobb utazás előtt emelkedni kezd a légkörben körülöttünk. A kánikula amúgy is megtette hatását. már M. is kezdett ki lenni tőle, pedig ő aztán beleszületett a forróságba :) Volt amúgy tennivaló még bőven, lomtalanítás apropóján kiürítettünk és elbontottunk egy szekrényt a lépcsőházban, a fenyegető ellenőrzést megelőzve. Ez komoly logisztikai kihívást jelentett, egyrészt a holmik elhelyezését tekintve, másrészt M. őrzését tekintve is, hiszen meg kellett várnom míg I. hazaér, hogy valaki M.-el is maradjon, amíg a másikunk pakol, cipel vagy éppen bont. Azért jó kis munka volt az is. Néha nagyon kilátástalannak tűnt a dolog, a lakás pedig úgy nézett ki mint egy lomtár. Még most is kicsit, de a helyzet még javulhat. Az utolsó pillanatban ráadásul még egy hivatalos levél is becsúszott, amiért el kellett szaladni a nyaralás előtt. Szóval készültünk a nyaralásra, nem a Riviérán de még csak nem is a Balatonon, helyette a szülőknél, ami egyébként cseppet sem ront a minőségen szerintem. A készülődés fontos része volt a lelki felkészülés és ráhangolódás, emiatt a korábban beszerzett úszógumit üzemkész állapotba helyeztük és készenlétbe állítottuk a lakásban, hogy M. ne kapjon majd sikítófrászt tőle, ha eljutunk egyszer a strandra. A másik fontos feladat a csomagolás, illetve a holmik szortírozása, mikor, hová mit viszünk, és aztán pedig hogy fogjuk bepréselni a kocsiba. Nem is tudom kocsi nélkül ezt hogyan csinálnánk, csak felrémlik előttem a szeleburdi vakáció, mikor a család nagymamástul, gurulószékestül préselődik fel a menetrend szerinti járatra...

ősz

Ma reggel az ablakon kinézve megéreztem az ősz illatát a levegőben. Ez július közepén elég furcsa érzés. Bár tagadhatatlanul közeledik, és mintha ismét iskolás lennék, már látom a végét a hosszú nyári szünetnek. Igazán nem is én, hanem M. fogja megkezdeni ősszel, nem is az iskolát, hanem a bölcsit, na de az élet rendje, ritmusa megint hosszú évekig olyan iskolás lesz. Ismét szeptember táján köszöntünk majd új évet. Mi nagyok már kinőttünk belőle, pár éve már én sem iskolarendben gondolkodom, M. számára viszont ez lesz az első év. És számunkra is bizonyos értelemben, hiszen szülőként most először éljük át az igazi elválást, és veszünk részt először szülői értekezleten. No de ne szaladjunk előre, hogy mivel jár ez még nem is igazán tudom, csak sejtem, élvezzük a nyarat és inkább tekintsünk vissza kicsit az időben...

2012. június 19., kedd

műszaki

Volt idő, mikor a leghasznosabb műszaki cikk egy vízforraló volt a háztartásunkban. Azóta nagyon jól felszerelt lakásunk van, de ahogy azt mondani szokták, ha egyszer valami elromlik, akkor tuti, hogy sorban  minden más is. Van még pár dolog, amit régóta várólistán tartunk, de az utóbbi időben jó pár dolgot cserélnünk kellett, és talán még néhányat kelleni fog a közeljövőben.
Ha valakit érdekelnek az alábbi dolgok, kérem jelezze:
Vasaló, ami nem melegít rendesen - így kb. azt tudod vele kivasalni ami amúgy sem volt nagyon gyűrött. - cserélni kellett. I. ügyesen választott helyette, ugyanaz a típus, csak nem digitális kijelzős/szabályozós és más a színe. Utólag jött rá hogy nem is azt nézte ki. De bevált. :)
CD lejátszó, ami nem játssza le a CD-t. Talán nem létszükséglet, de az esti rituálék fontos eszköze, emiatt sürgős volt.
A sor folytatódott I. telefonjával, ami úgy tűnik, egyelőre túlélte. Csak éppen nem tudott olyan számot tárcsázni, amiben 0 van - gyakorlatilag minden telefonszámban van - és nem tudta a hívást befejezni. De ez ugye nem baj.Végül is
Porszívó, ami nem szív rendesen, de cserébe zajos és folyton szétesik - megérett a cserére
És, amire nem számítottunk, a kocsi akksija is tönkrement :(

Ami még várólistán van:
Fényképezőgép, de annak a cseréje legalább halasztható.
Fagyasztó - még bírja, de ki tudja meddig. Főleg helyszűke miatt lenne jó ládáról szekrényre cserélni.

Szóval, ha eddig nem lett volna mire költeni, hát most van. A többiről majd külön bejegyzésben.

2012. június 12., kedd

BeEtetés

Szülinapos nagylányunk az elmúlt héten aszkéta életmódot folytatott. Indok persze mint mindig most is van. Enyhe láz, fogzásos tünetek mellett sztrájkba kezdett és szinte semmit nem volt hajlandó magához venni. Miközben mi finomabbnál finomabb és táplálóbb étkekkel próbáltuk erősíteni, hogy mihamarabb legyőzze a kórt, ő eltökélte, hogy nem hajlandó szilárd táplálékot magához venni. Amit mégis a szájába vett, azt ki is köpte, miután megrágta. A beetetés legkülönbözőbb formáit választottuk: kínáltuk kanálból, villáról, tányérból, kézből, próbáltuk az ő kezébe adni az irányítást, mindhiába. Először kínáltuk, aztán kérleltük, könyörögtünk, hogy egyen. Aztán ráhagytuk, vagy épp elvettük előle az ételt (csak mintha el akartuk volna venni). Minden próbálkozás az első falatig bizonyult sikeresnek. Tetézte a bajt a számtalan szájon át beadandó csillapító és antibio, aminek következménye lett az egyre határozottabb ellenállás minden táplálékkal szemben és egy kiadós csalánkiütés is. Egy hét alatt kétszer voltunk Doktor Néninél. Mára sem láz, sem kiütés nincs. Mondanom sem kell, hogy a foga még mindig nem bújt ki.
Amiknek M. ebben a lázas étvágytalan állapotban sem tudott ellenállni, a következők: Szőnyegszösz, vagy bármilyen szösz, porcica, purhab, papírzsepi, újságpapír, bármi ami papír, korábban megrágott, kiköpött, eldobott és megszáradt ételdarabok, virágföld. Kihagytam valamit? Ezen felbuzdulva kitaláltam egy jó módszert az etetésre. Elkerítünk M.nek egy kis területet, ahol nyugodtan kúszhat, mászhat, játszhat. Berendezzük neki mindennel amire szüksége lehet. És aztán beszórunk mindenféle ételdarabokat, amiket felszedhet, ha olyan kedve van. Attól talán hízna is :D
Mindez éppen a Nagymama látogatásával esett egybe. Hát nem a legjobb formájában találta M.-et és azt hiszem engem sem, sajnos. Ettől függetlenül jókat játszottak együtt. Imádják egymást és ez így van rendjén.

2012. június 3., vasárnap

szülinapos

Most van a napja, órája, perce, hogy M. világra jött. Eltelt egy év. Szinte hihetetlen, mintha tegnap lett volna. Pedig nem unatkoztunk ezalatt az egy év alatt. Jó sok minden történt mégis úgy elszaladt ez az egy év. Az életünk M. körül forog, ahogy ezt a bejegyzéseim is mutatják. Mennyi mennyi esemény, élmény. Mennyi kérdés és aggodalom. Nagyon féltem előtte is és közben is voltak pillanatok, vagy időszakok amikor elbizonytalanodtam. Na nem azért, hogy akarom-e, sokkal inkább, hogy tudom-e vállalni, hogy fogom-e bírni, hogy jól fogom-e csinálni. Azt hiszem nem lehet elég jól csinálni, de talán rosszul sem csinálom.
Mostanában gyakrabban eszembe jut, mi is történt egy évvel ezelőtt, milyen volt M. és milyenek voltunk mi. Talán felnőttünk kicsit, ugyanakkor visszafiatalodtunk. Bár én néha úgy érzem, gy nap alatt éveket öregszem. Máskor viszont teljesen feltölt ez a kis energiabomba.
Jártunk már sok helyen, főleg rokonoknál, és nálunk is jártak azóta többen. De amikor itthon voltunk ketten/hárman, az is nagyon jó volt. Küzdöttünk az evéssel és a sétákkal, szenvedtünk fogzással, és mozgással, tanultunk sok-sok új dolgot. Sokat játszottunk és nevettünk. Jó volt, és jó lenne néha visszatekerni, visszanézni magunkat de hiába (ide illik egy újabb Quimby sor):
'Ami egyszer volt, újra nem jön el' (soha)
Viszont nagyon sok minden vár még ránk. Ez az egy év mondható valamiféle bemelegítésnek, mert aztán ha beindul a bölcsi és mindketten dolgozunk, akkor jön csak igazán a java!!
Mindent összevetve mozgalmas, vidám és boldog egy év van a hátunk mögött. Legyen elég ennyi, aki kíváncsi, olvassa vissza az elmúlt év bejegyzéseit.

2012. június 1., péntek

most múlik

Hosszú hétvégéztünk, a hagyományoknak megfelelően utaztunk a nagymamához. Ennek megfelelően a gyereknapi program Almával és Ringatóval kimaradt. Volt helyette cica, kutya és mindenféle állat. Volt sok sok finomság is. M. nagyon jól evett, mi pedig túlságosan is. :) És rengeteg élmény volt. A csomó jószág, persze első helyen a cicával. Lesz majd cicavideó is hamarosan, addig érjétek be az alábbi nótával. :) A kert, a növények, és a föld. Mi spenótot meg borsót szedtünk, M. pedig hasalt a sorok között és bevizsgálta a termőföld tápértékét :) Eszembe jutottak a régi gyerekkori nyaralások Keresztéknél, és az az ominózus borsófejtés amikor repültem székestül tál borsóstul. :) jó volt kicsit kimozdulni, jó volt a szabadban és jó volt vezetni is.
Persze azóta hazaértünk, minden visszatért a régi kerékvágásba. A szokásos séta, hinta, kifli és a tornák meg minden. A hétvégén ünnepelünk, mert I. 'most múlik pontosan', M. pedig most lesz szülinapos. Szóval bulizunk!! Ehhez kis zenei aláfestés, a Csík féle, nem a Quimbys, mert nekem ez még az eredetinél is jobban tetszik. És ehhez még egy kis csemege mindenkinek, de különös tekintettel egy kisstibi rajongó irodalmárnak aki bogárnak nevezi magát. Egyébként a szülinap kapcsán M.-t megmutattuk Védő Néninek is, aki elégedett volt, a súlyát leszámítva, ami örök téma nálunk. Most épp a bűvös 8 kg-ot szeretnénk elérni, már hónapok óta. De már épp megszabadultunk a mérleg mumustól egyébként. És az ünneplés és a kalandok folytatásaként jövő héten érkezik a másik Mama, szóval az egyhangú napoknak egyelőre vége! Amúgy rohan az idő és én néha úgy érzem, mintha csak állnék, és körülöttem minden rohanna és elszaladna az élet. Aztán meg biztos csomó mindenről beszámolhatnék, de olyan az agyam mint a szita. I. szerint ez a gyerekkel jár és majd ha visszatérek egyszer a dolgos hétköznapokba, mármint munkába járok mint minden rendes ember, az agyam is visszaáll  néhány hónap után. Hát remélem. mára ennyi, folyt.köv.

2012. május 21., hétfő

tornáz

Megint jól el vagyok maradva a bejegyzésekkel, már 2 hét is eltelt az utolsó szösszenet óta. És két hét nagyon hosszú idő, bár úgy eltelik, mintha csak két nap lett volna. A napi rutinszerű tevékenységeknek és eseményeknek köszönhetően sokszor azt sem tudom, hogy bizonyos dolgok tegnap, vagy a múlt héten történtek. Ennek ellenére szinte minden napra jut valami meglepetés. Az én életemben talán két hét nem olyan sok idő, M. fejlődése szempontjából viszont annál több, hiszen az már egy fél hónap és így már közelebb kerültünk az elő születésnapjához, mint amennyire a 11 hónapos korától vagyunk. És az egy év azért nagy vízválasztó, bár mondtam ezt már korábban is, de pl. két hét múlva már ehet bizonyos ételeket, amiket 11,5 hónaposan nem :D Aztán, Ahogy betölti első életévét, egyre inkább években és nem hónapokban fogjuk mérni az életkorát.
Lássuk mi is történt ezalatt a két hét alatt!
Már egészen megszoktuk a napi két sétát, ami  mindannyiunk örömére szolgál, mert ha az idő is jó, akkor nagyon kellemes a szabad levegőn. Ráadásul M.-t addig is lekötik az élmények a cicák és vauvauk a lakótelepen. Újabb elemet építettünk be a napi sétákba. Hintázunk. Vagyis én hintáztatom M.-t. I. Most hétvégén szembesült vele először, és kissé sokkolta a bátorságom hintáztatás terén.
M. akármilyen ügyes és okos, valljuk be, a korosztálya beliek többsége már ül és mászik, sőt vannak akik ilyenkor már mennek is. Hát úgy tűnik, ő jól érzi magát hason kúszva, mi viszont egyre jobban aggódunk emiatt. Így a csomó jó tanács és javaslat hatására/ellenére utána jártunk néhány fejlesztő gyakorlatnak, gyógytornásznak és hasonlóknak. Ennek eredménye egy gimnasztikai labda és a gyakori tornáztatás. A lakás egyre jobban hasonlít egy játszótérre, a helyzetet azért némiképp javítja egy új asztal, ami kisebb helyet foglal, ugyanakkor igény esetén sokkal nagyobb is lehet belőle. A tornának néhány nap után is látható eredménye van, M. négykézlábra állt. De ezt már biztos nem hiszi el nekem senki, mert csak én láttam. I.-nek nem mutatta meg a hétvége alatt.
Voltunk amúgy csavarogni is egyszer-egyszer, sőt, tegnap eljutottunk a Múzeumok Majálisára is. Kollégáim ott voltak kinn, őket is meglátogattuk, no meg élményekkel gazdagítottuk a hétvégét. Villamoson is ültünk ám!

2012. május 7., hétfő

zenemanó

A múlt héten folytatódtak a hosszú hétvégés kalandok. Egyrészt aggodalommal telve figyeltük M. állapotát, még orvosnál is voltunk, bár semmi komolyat nem állapított meg, diétát rendelt el. Tekintve, hogy M. napok óta szinte semmit nem evett, ezt elég viccesnek találtam. Meg azt is, hogy krumplit, répát, almát banánt egyen a gyerek, ami végül is teljesen rendben van, kivéve M. esetében aki gyümölcsöt nem nagyon eszik, és a hús az ami biztos siker. A hús annyira, hogy bennünket is megenne, ha tudna. Hihetetlen élesek a kis fogai és előszeretettel harap belénk. NNA mindegy ideje volt próbát tenni újra. Hát voltak sikerek is, például a banánt úgy ette mint a nagyok, bár az első pár falat után ugyanúgy végezte, mint bármi más ami a kezébe kerül: szétmaszlingolja.
A nem evés mellett probléma volt a nem alvás is, legalábbis éjszaka is gyakran felébredt M. Ráadásul, elég nyűgös is volt. Semmi nem volt jó neki, ezzel megadta a kegyelemdöfést azt hiszem mindkettőnknek, csak nekem kicsit hamarabb, mint I-nek. Ennek ellenére komoly probléma volt. Így a hétvégére eltervezett programot teljesíteni tudtuk. Szombaton a Grund Vakációváró fesztiválra készültünk a TF-re, Alma koncerttel egybekötve. M. eléggé meg volt szeppenve ugyan, de úgy tűnt élvezte a dolgot. Sok-sok ember, gyerekek, zene, mulatás. M-val táncoltunk is egy jót. Másnap anyák napja alkalmából pedig ringatóztunk a Millenárison. Ez inkább M.-nak való program volt. Itt is volt zene, játék mulatozás. Talán majd gyereknapozunk is, akkor lesz Alma és ringató is. M. igazi zenemanó, szóval ilyen programokat muszáj lesz szervezni neki. És végre nem okoz gondot elindulni, utazni, programot szervezni M.-val. Nagy öröm ez nekünk. Néhány hónappal ezelőtt erről még álmodni sem mertünk.
Most mindenesetre megint hétfő, és M. mint minden valamire való cicalány utálja a hétfőt. Ráadásul az eső is esik, így sétálni és cicát lesni sem nagyon tudunk :(

2012. május 2., szerda

program

Előző bejegyzéseim után evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre. Lejárt a két hosszú hét és elérkezett a várva várt hosszú hétvége. Előtte még itt volt a nagymama, 'Öcsire' vigyázott, így náluk is többször jártunk. Telve tervekkel és lelkesedéssel futottunk neki a hosszú hétvégének. A programok apropója, hogy M. lassan 11 hónapos, valamint, hogy I.-vel (már!) egy éve hivatalosan is összekötöttük az életünket. Az idő gyönyörű, szinte nyári, sőt, nyári, szóval ideje, hogy kimozduljunk, élményekkel gazdagítsuk ezt a néhány napot M. és magunk számára is. Az igazat megvallva nekem is jól esik kicsit kimozdulni a négy fal közül. Ebből kifolyólag napi két séta beütemezve, ebből legalább egy célirányosan, a lakótelepi környezetből kiszakadva. Nem kell persze valami nagy dolgokra gondolni. Remekül megfelelt a bevásárlás piaccal egybekötve, vagy csavargás a közeli bevásárlóközpontban. Ami nem annyira hétköznapi program volt, az az álomautó múzeum, például. Nagy élmény, persze csak annak, aki szereti a régi járgányokat. Mi mostanában amúgy is a '60-as évek Amerikájának bűvkörében élünk, de erről talán majd később, szóval nagyon bejött. M. is jól bírta egy darabig. Ami tervben volt még az egy nagytétényi séta, kastélymúzeum, miegymás, de ez mér nem jött össze. M. a hétvége utolsó napjára kicsit legyengült, bújkált/bújkál benne valami, talán a foga jön vagy valami más. Így az utolsó napot hármasban, itthon töltöttük, aggodalmasan figyelve vajon javul, vagy romlik az állapota. Persze mikor máskor, ha nem egy hétvégi/munkaszüneti napon telepedjen rá valami nyavalya. Na de talán lassan túl is van rajta. Foga még nem bújt ki persze.
És nem csak a csavargások, de az itthon töltött idő is kellemesen telt. A legjobb program azt figyelni, mit produkál ez a kisMini. Minden nap meglep bennünket valamivel, most a legnagyobb horderejű esemény, hogy sikerült felülnie kétszer is. Bár még mindig vannak elmaradási mozgás terén, azért látható a fejlődés. Egyébként pedig mutogat és magyaráz, annak ellenére, hogy nem beszél, nagyon jól ki tudja fejezni magát. Büszke vagyok rá nagyon. Aztán volt sütés főzés, I. újabb recepteket próbált ki. Bár érik a diéta újra kezdése, mert azt időközben felfüggesztettük, azért a hatása érezhető. Sokkal jobban odafigyelünk már most is, hogy mit és mennyit eszünk. És nem is hiányzik annyi mint korábban.
Néztünk jó filmeket, bár a favorit most a Mad Men c. sorozat ami a '60-as évek Amerikáját mutatja be egy reklámügynökségen keresztül. Az egész sorozat hangulata olyan, mintha egy sötét bár füstös, whiskey és izzadtságszagú levegőjén keresztül szűrődne át. A sikeres üzleti kapcsolatok ellenpontjaként pedig ott állnak a boldogtalan, keserű emberi sorsok. Nem túl vidám, mégis megkapó és szórakoztató valamiért. Na és persze tanulságos.
Egyelőre ennyi, szólít a kötelesség, sziasztok, ahogy M. mondaná sz'a.

2012. április 26., csütörtök

Adó

Valahogy beugrott hajnalban, amíg álmatlanul forgolódtam, hogy miből lehetne még adó bevételt produkálni. Nagyon jó ötleteim vannak!

Adóbevétel növelésének módjai

- Ki lehetne terjeszteni a súlyadót az adófizetőkre is pl. Akár több sávos módon is meg lehetne oldani, és az adóalany BMI indexe alapján alakíthatnánk ki az adósávokat. A normál indexűek fizetnének egy alap adót, az elhízás mértékének növekedésével viszont magasabb adósávba kerülnének. Az alultápláltak pedig akár adómentességet vagy adókedvezményt kaphatnának. Az egészségtelen életmódot folytatókat is meg lehetne adóztatni, pl. a szellemi tevékenységet végzők fizethetnének különadót mert keveset mozognak. Ezt nevezhetnénk 'fenékadónak' is.
- bevezethetnénk az iskola adót, az adóalany által megszerzett végzettségek alapján kerülnénk magasabb adósávba. De hogy aki iskolázatlan de okos, az se maradjon ki, a magas IQ után is fizessünk adót.
- szükség lenne még 'kórházadó'-ra is. Úgyis luxusnak számít, ha valaki megengedheti magának, hogy gyógykezelést kapjon.

Adófizetők adózási kedvének növelésének lehetőségei

- be kellene vezetni az 'adólottót' és az 'adótotót' is. A szelvényeket az APEH/NAV bocsátaná ki, így nem csak a szerencsejáték adó, de teljes bevétel az övé lenne. A lottón csak számokat kellene jelölni, amit bizonyos időközönként kihúznak. A találatok száma szerint pedig bizonyos összeggel csökkenthetnénk az adóalapunkat - persze csak miután a nyereményből adóztunk. A totón pedig lehetne tippelni pl. ilyenekre a héten mennyi lesz a HUF/CHF árfolyam, vagy mondjuk mennyi lesz a benzin átlagára, netán, hogy mennyi lesz az államadósság vagy ilyesmik.
- lehetne valami nyereményjátékot hirdetni, hogy aki rendesen adózik, annak mondjuk elengedik egy havi adóterheit, vagy valamelyik adónemét. Ehhez nem is kellene más, csak az adóiven kellene egy plusz sor, amit be lehetne ikszelni, hogy 'igen, részt kívánok venni a nyereményjátékban'.

Egyelőre ennyi - biztosan lehet még tovább fejleszteni, majd az újabb ötleteimről beszámolok

Az itt leírt események kitaláltak. Amennyiben a valósággal mégis bármiben megegyeznének az csak a véletlen műve lehet.

2012. április 25., szerda

bicaj-tor-túra

Szeretek vonatozni. De azt is szeretem, ha elindulok valahová, akkor oda érek emberi idő alatt, időben. Ha vonatra szállok, mindig eszembe jutnak a 'boldog békeidők' amikor még gyakrabban vonatoztam. Amikor Bajára kezdtem járni, idestova 15 éve már, az egyik érv ami a vonat mellett szólt, hogy rövidebb a menetidő mint a busszal. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán és sok minden változott. Nem vagyok kollégista, sem egyedülálló, nem ingázom sem Szekszárd-Baja sem Budapest-Szekszárd-Baja között. És nem utazom már Debrecenbe sem. De haladtunk a korral, ennek megfelelően a menetidő nem csökkent, hanem nőtt. Emlékszem még, hogy annak idején, mikor még Kishúgomhoz ruccantam fel Budapestre, vagy valami más okból, még jártak sebesvonatok Bajáról Budapestre, sőt olyan is volt, ami megállt Budatétényben, ami akkor is jó volt és most is nagyon jó lenne. De ha nem állna meg, csak Kelenföldön, az is mennyei lenne. Átszállás nélkül! Igaz, félúton az ellenvonatok - azt hiszem így nevezik őket - bevárták egymást és mozdonyt cseréltek, ami eltartott vagy fél órát is néha, de nem kellett le-fel cuccolni és mondjuk most is ácsoroghatsz ennyit a csatlakozásra várva a peronon.
Hogy mindez miért jutott most eszembe? Mert elzakatoltam Szekszárd érintésével Bajára, majd visszafelé felszedtem a biciklim is, ami Szekszárdon parkolt, tulajdonképp már évek óta. Hogy mindezt miért? Hát mert hiába megyünk családostul kocsival, mellém, I. és M. mellé a bicaj már nem fér be. A benzin nagyon drága és a vonaton lehet kerékpárt szállítani. Az előnyök és hátrányok figyelembe vételével ez tűnt a legjobb megoldásnak, a rendes menetidőt számolva, ami nem kevesebb 4 és fél óránál. Ez annak idején legalább egy órával kevesebb volt. Ezzel szemben,
- az előre lefixált találkozó csúszott kb 2 órával
- így a tervezett útiterv borult
- a vonatok menetrend szerint is állnak 10-20-30 perceket egyes megállókban
- a vonatok késnek, amelyik nem, az útközben robban le.
- mindezt összevetve a vonaton ülve - míg a vonat áll egy állomáson - , vagy csatlakozásra várva másfél órát várakoztam - Ezzel eleve hosszabb a menetidő
- nem számítva, hogy a bicajt menet közben vettem fel - hála a várakozási időnek ez kényelmesen megtörténhetett - kettő átszállással értem célba ez az ideális nullához képest és a reálisnak tűnő 1-hez képest is több, pláne kerékpárral.
- hozzátéve a vonat lerobbanását, az indulásra várakozást, még egy átszállást és még közel 1 óra késést jelent. vagyis, 170 Km kb. 5 és fél óra alatt barátok közt is nagyon sok. Főleg, ha még emlékszel, hogy 3 és fél alatt is meg lehet járni, illetve ha eszedbe jut, hogy Debrecenbe eljutottál 7 óra alatt 2 átszállással.

Szóval kicsit sok volt most nekem ez a vonatozás, pláne, mikor szembesültem vele, hogy vasárnap este nincs  jegypénztár egy megyeszékhely vasútállomásán. A régi szép időkben sorok kígyóztak vasárnap este a pénztárnál, kollégisták, vidéken dolgozók, akik szüleiket látogatták, vagy éppen csak kirándultak. Azt gondolnám, ilyenkor többen vesznek jegyet, mint egy átlag hétköznap, mert aki ninden nap utazik, az bérlettel jár?
Azért küldök nektek egy igazi vasutas nótát

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy el lehet jutni Bajára vonattal, átszállás nélkül, 3 óra alatt is. Van talán 2 ilyen járat naponta. Szerintem lehetne több is.

Na de végül is az utazásomról még annyit, hogy
- majdnem bőgtem, hogy itthon kellett hagyni I.-t és M-t. nagyon hiányoztak, és gondolom én is nekik
- nagyon szeretek Baján, csak az a kár hogy mostanában ha megyek mindig rohanás van és pont az vész el amitől annyira jó ott lenni. A nyugalom.
- az ügyek, amik miatt mentem, elintéződtek, tehát siker.
- a bicaj végre megérkezett, vagyis megint siker. Mostantól akár bringázhatnék is a munkába, bár egyelőre ez nem aktuális :)

2012. április 16., hétfő

húsvét és egyebek

Mik is történtek előző bejegyzésem óta? M. 10 hónapos lett, azóta túl vagyunk a húsvéton, sőt már eltelt egy hét azóta. Hűű, hogy rohan az időő! Utaztunk megint, most a másik nagymamát látogattuk meg. Nála nincsenek cicák, sem kutyusok, de azért volt pár érdekes játék M. számára is. Például a napelemes billegő virág, vagy a labda. Nagyon tetszett. És a húsvéti menü is ízlett. Leginkább a sonka :)
M. egyébként nagyon izgága volt, aludni nagyon nem akart,  - ennek erőteljesen hangot is adott: 'ajajajajjjj jajajjjjajajjj1 - az utazóágyban forgolódott, éjszaka is nyöszörgött és dobálta magát. Gondoltuk, hogy talán amiatt, hogy nem a megszokott helyén van, de azóta kiderült, itthon sem adta alább a pörgésből. Bál nagyon nyugtalanul aludt, azért az éjszakákat végigaludta, bár biztos jobban el is fáradt, mert itthon nem alussza végig az éjszakát, viszont reggel ettől függetlenül korán kel. Szóval aktívan telnek a napjaink.
Voltunk kereszt-szüleimnél, unokatestvérekkel találkoztunk. Szinte mint régen, akkor is a húsvétokat általában ott töltöttünk anyukám szülőfalujában. Én hosszú évek óta újra locsoltam is. M.-et első húsvétján illett meglocsolnom. És így mindenki mást is meglocsoltam.
Azután voltunk M.el szemészeten is. Mivel I. és én is szemüveges, javasolták hogy nézessük meg M. szemét. nem mintha bármit is tudnának vele tenni, úgy tűnik, nem rövidlátó, reméljük más problémája sem lesz.
I. szabadságot vett ki a hétre, így miután hazajöttünk, hármasban töltöttük a hét további napjait. Jaj, nagyon kellemes így lenni.
Szóval az elmúlt héten nagyon sok újdonságot tanultunk. M. egyre mozgékonyabb, nem csak napközben de éjszaka is. Bár csecsemő kora óta mindig hason alszik, mostanában mire felébred mindig a hátán fekszik. Van hogy álmában megfordul és háton alszik tovább. Napközben jön megy, kúszik, mászik, mindenen keresztül. Sőt, megtanult tapsikolni is, ha elkezdjük mondani a süti süti-t, vagy tapsit mondunk, üti össze a tenyerét. És imád hason fekve táncolni. Megállíthatatlan.
És nem csak mozgékony, de egyre beszédesebb is. Nem csak panaszkodni tud egyre változatosabban, de egyre többet magyaráz. Igaz, hogy mindent ami mozog cicának nevez, de akkor is. És például kukucskálni is szeret, és mondja hogy kakok, kuka, kuk és hasonlók. Nagyon cuki.
És ma megint hétfő van. I. dolgozni megy és maradunk itthon kettesben M.-el. M. utálja a hétfőket. :(

2012. április 2., hétfő

cica

A hosszú hétvége után egy hosszú hét következett, majd egy normál hosszúságú. Csupa egyforma nap, azt az egy vasárnapot leszámítva, ami épp csak arra volt elég, hogy kicsit együtt legyünk. És végre elérkezett egy normál hétvége. Persze mondhatjátok, hogy nekem aztán minden nap olyan mint egy hétvége, ami részben igaz is. Nem járok dolgozni. Azért itthon tartani a frontot sem mindig könnyű, bár örömteli. Azért én is fellélegzem kicsit, ha I. itthon van és ő is figyel M.re. Másrészt nagyon jó hármasban tölteni az időt. Ezt a normál hétvégét azzal töltöttük, hogy megpróbáltuk behozni a lemaradásunkat, ami a háztartást illeti. Mostunk folyamatosan, mert a szárítónk beadta a kulcsot, és mire sikerült pótolni, addigra felgyűlt a mosatlan. És takarítottunk, amit nagyon nem lehet hét közben, mert egyrészt M.-et nem nagyon lehet őrizet nélkül hagyni, másrészt a porszívótól időnként sokkot kap. Az őrizetről pedig csak annyit, hogy ha valamit meglát, azonnal oda kúszik, és nem tágít amíg meg nem szerzi. Legyen szó az asztal alatt futó kábelekről, a konnektorról, vasalóról, vagy épp az asztalról lelógó tárgyakról és persze a szárítóról. Már a küszöb sem akadály, kimászott a szobából az előszobába és innentől kezdve egy pillanat alatt elérhetők további potenciális veszélyhordozók is.
Egyébként a nagyszülőknél tett utolsó látogatásunk óta a cica lett a sztár. Eddig találgathattunk, meg álmodozhattunk, hogy M. első szava vajon anya, vagy apa lesz. Mostanra  szinte biztos, hogy a cica lesz az első szavunk. Bár legjobb lenne egy élő, szaladgáló kiscica, de éppen elég ebbe a lakásba M.cica aki szaladgál. Van viszont cica képen és cica plüssállat, ami hasonlóképpen felkelti M. érdeklődését. Bár itt a lakótelepen is vannak cicák, meg kutyák is, azokat távolról csodáljuk. Jobban felkeltik M. érdeklődését mint a kisbabák, pedig azoktól is teljesen belelkesedik. Sétáink során egyre több mindenkivel találkozunk, azért még mindig előfordul hogy hiszti van, ha valaki bekukucskál a babkocsiba. Távolról persze nagyon érdekes a jövés menés. és M. integet boldog boldogtalanak... csak nehogy túl közel jöjjön.
Volt közben más élményünk is. Hajvágás volt, én örültem neki, M. már kevésbé, ugyanis az ő haját is levágtuk. Nem ollóval, géppel. Márpedig a gép zúg, búg, és a gépek félelmetesek.
Nálunk a tavasz az ünnepekről szól. Főleg a március név- és születésnapokkal van teletűzdelve, de jut belőle azért áprilisra is. M. névnapjára dobozt kapott. Építőkockák vannak benne. De a kockákhoz még fel kell nőnie, egyelőre a doboz is nagyon jól leköti. :) És persze közeledik a húsvét is. Egyelőre ennyi. Cicapuszik mindenkinek

2012. március 24., szombat

albérlő kerestetik

A lakás 2012.áprilistól ismét kiadó!
Szerintem jó helyen van, (Baja, Újváros) a lakótelep és a lépcsőház csendes, az ablakok egy kis zöldre néznek, a városközpont könnyen és gyorsan megközelíthető. Van bolt, gyógyszertár, iskola, óvoda a közelben.
A szomszédok csendesek és nyugodtak (nagyrészt fiatal, kisgyerekes családok), de tőlem/tőled is ezt fogják elvárni.
Maga a lakás a 3. emeleten van. Egy szobás, de a szoba hatalmas és sem a fürdő sem a konyha nem mini. Szóval el lehet férni benne akár ketten is, ha egy párról van szó.Vízórával felszerelt.
A rezsi szerintem alacsony, bár a központi fűtés azért megdobja, de ma már lehet hogy ez sem durvább mint bármi más fűtést fizetni.

Néhány ízelítő kép a lakásról



Olyan bérlőt keresek, aki megbízható, nem megy a szomszédok agyára (mert különben kirakatják), a lakásra vigyáz és rendesen fizeti a rezsit. Lehetőleg nem néhány hónapra, hanem akár évekre is maradni szándékozik. Ha nem tudtál meg eleget, írj vagy telefonálj +36309665933
  Hirdetés feladás

2012. március 22., csütörtök

hosszú

Túl vagyunk az idei év első hosszú hétvégéjén, amit arra használtunk ki, hogy meglátogassuk a nagyszülőket. Karácsony óta nem voltunk náluk. Azóta M. nagyon sokat nőtt, változott, és hát az 'új' emberek és helyek kissé megriasztják. Kissé félve indultunk el, mert karácsony óta az autóban sem ült talán, és a nagyszülőket sem látta. Ennek ellenére minden gond nélkül lezajlott az utazás és a megérkezés, bár M. időnként megszeppent, és kereste a biztonságot jelentő Anyát/Apát. Szerintem mindannyiunknak jót tett egy kis kimozdulás. A szokásos finom ételek és az elmaradhatatlan turi túra mellett nagyokat sétáltunk M.-val. Számtalan élménybe volt részünk, és meggyőződésem, hogy M.-nak több élményben volt része a falusi környezetben, mint itt a városban a lakótelepen. A panelrengeteg mellett mindenféle házak, emberek, állatok vették körül.  Na jó nem volt akkora nyüzsi, mint itt egy bevásárlóközpontban, de ez szerintem nem is baj. Találkozott kisbabával is és nagyon barátkozós volt, ami jó jel szerintem. Imádta Mamát, Tatát és a cicákat. Jókat evett, még a bébiétel is jobban csúszott, bár a felnőttes ételek (pl. szalonna) még annál is jobban.
I-vel kettesben is ki tudtunk mozdulni egy-két órára, addig a mama vigyázott M.-re. Jó volt. A múltkor jöttünk rá, mikor a másik nagymama járt nálunk, hogy mennyire rég volt, hogy ketten bárhová is el tudtunk volna menni. Nem mintha olyan csavargósak lennénk, de azért jó elmenni vásárolni is úgy kicsit, hogy nem M.-ra kell figyelni, még ha hiányérzeted is van, mintha egy testrészed hagytad volna otthon.
Vezetni is volt alkalmam kicsit, sőt közúti ellenőrzésen is átestem, először, mióta jogosítványom van és vezetek.
A hosszú hétvége után most egy hosszú hét következik, I. hat napot dolgozik, mi pedig maradtunk itthon kettesben M.val. I. épphogy itthon lesz egy napot és máris egy új hét kezdődik :(

2012. március 10., szombat

kilenc

Tavaszodik. Végre. Már nagyon elegem volt a sötétből és a hidegből. Bár még most is hűvös van azért, de a napsütés azért sokat dob a hangulatomon, és a kemény mínuszok után ez az idő is felüdülés. Már érezhető, hogy korábban világosodik reggel és később sötétedik délután. A szél sem fúj, szóval ideális az idő a sétákhoz. Furcsa fordulat állt be ezen a téren. Mert kellett a kimozdulás nekem is, és M.nek is, de én gyomorgörccsel indultam neki, M. pedig amint megérezte a friss levegőt tudomásomra hozta, hogy ő ugyan nem akar csavarogni. Jobb neki a megszokott környezet, a meleg lakás. Azért erőltettük a friss levegő és a mozgás miatt, még ha igazán csak én mozgok akkor is. Aztán a múlt héten, minden előzmény nélkül, mintha kicserélték volna, a keserves üvöltést és visítást  - ami jóindulattal is max 10 percet engedélyezett a levegőn - felváltotta a kacagás és az incselkedés. M.-el nagy sétákat tettünk, fél órát meghaladóan is! Bár a nagymama érkezése kissé megzavarta ezt az idilli állapotot, gyorsan túltettük magunkat rajta. Szóval, itt volt a nagymama is a hétvégén, nagyokat játszottak M.-el, aki láthatóan imád a mamával, bár az első fél órában ennek ellenkezőjét bizonyította. Na de ez ilyen korszak, nincs mit tenni. Ugyanis M. időközben 9 hónapos komoly nagylány lett. Ennek megfelelően viselkedik. Tányérból szeretne enni, mint a nagyok, nem holmi babatálból. És nem a pépes étel kell, hanem a darabos. De nem az amit neki készítünk, hanem ami a mi tányérunkon van. :)
Gyakorolja a mászást és a felülést is. Egyre jobban megy, bár nem úgy ahogy szeretné. De azért amit igazán akar, eléri. Addig forog, gurul, míg végül megkaparintja. Nagyon eleven és érdeklődő, leginkább azok a dolgok érdeklik amivel más, ti. mi 'játszunk': távirányító, újság, telefon.
Volt nálunk a védőnéni is, és mindent összevetve elégedett volt. Bár megállapította, hogy tényleg nem eszik sokat M. de a súlya rendben. És későbbi tanulási nehézségekkel fenyegetett, ha véletlenül előbb állna lábra, minthogy mászni kezdene. Bár szerintem az hogy még nem mászik, nem jelenti, hogy előbb fog mászni. De hallottunk már ilyet, hogy a gyerek gondolt egyet és felrúgva a fejlődési folyamat megszokott rendjét, egyszerűen felállt. Na most én nem tudom, akkor mit lehet tenni? Nyomjam vissza a gyereket és fenyegessem meg, hogy amíg nem mászik, addig állni sem szabad? Mindenesetre egyelőre úgy néz ki, közelebb van a mászáshoz mint a járáshoz.
Kaptam megint kimenőt is I.-től, így beugrottam a Múzeumba is, egy kis ünneplés kedvéért. Jó volt látni a rég látott kollégákat.

2012. március 9., péntek

tudás

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy talán jobb választás lett volna a középiskola után műszaki vonalon maradni. Egykori nagy álmom vezetett műszaki pályára. Háztartási gépszerelő szerettem volna lenni. A másik fontos szempont az volt, hogy ne csak érettségit szerezzek, hanem legyen valami szakmám is. Hát végül lett, bár nem nagyon hasznosítottam. Ahogy megismerkedtem a műszaki területekkel, hamar rájöttem, hogy bár a gyakorlati része talán érdekel, nem biztos hogy megfelelő kézügyességgel rendelkezem. Az elmélet pedig egészen távol állt tőlem. Mindenesetre nem vagyok műszaki analfabéta.
A könyvek, a könyvtár hangulata viszont azonnal megbabonázott, és úgy tűnt a könyvtáros pályát nekem találták ki. Ezt ma is így érzem, de ha a munkaerőpiaci helyzetem nézem, a műszaki pálya sokkal eredményesebbnek tűnik.
Aztán azon is elgondolkodtam, vajon mennyi értelme volt az egyre magasabb végzettségek megszerzésének, azt leszámítva hogy többet és többet szerettem volna tudni, és hogy előző munkahelyemen ez alapkövetelmény volt. Hiszen miután feladtam a háztartási gépszerelésről szövögetett álmaimat, arról álmodtam, hogy egyszer főiskolán fogok tanítani. Sikerült is, de az élet úgy hozta, hogy végül 'mezei' könyvtáros lettem.
De amiért ebbe a bejegyzésbe belekezdtem az az, amin szintén sokat gondolkodom mostanság. Vagyis, hogy talán jobb lenne, jobb lett volna gyakorlatiasabb ismereteket szerezni. Gondolok itt pl. arra, hogy nem biztos hogy 30 évesen kellett volna megtanulnom vezetni - jogosítványt szerezni. Hamarabb is megtehettem volna, bár nem volt mit vezetni. De ki tudja, ha lett volna jogsi, lett volna mit vezetni.
Aztán például 2-3 nyelvet megtanulni is jó lett volna. Tanultam én persze, na de a biztos használható nyelvtudás valahogy hiányzik. Nem tudom, ha lett volna alkalom használni is a nyelvtudásom, más lenne-e a helyzet?
Az informatika terén is szereztem az évek alatt némi tapasztalatot, bár azt hiszem sokkal inkább a személyes  érdeklődésnek köszönhető ez, mint az iskoláknak. Nap mint nap a számítógép előtt ülök, már igazán megtanulhattam volna vakon/10 ujjal gépelni.
És még mennyi minden van, amit életemben szerettem volna megtanulni. Eddig mégsem sikerült. Hogy mindez miért jutott eszembe? Egyrészt magam miatt is, mert most időszerű, szükséges néhány új dolog megtanulása, másrészt viszont M. miatt, aki hamarosan felnő és nem árt időben elgondolkodni rajta, vajon milyen tanácsokkal látom majd el, és mire szeretném ösztönözni, hogy feltétlenül tanulja meg. Még időben, nem felnőtt fejjel.

2012. március 8., csütörtök

Nőnap van ma. Én azt vallom, hogy minden napon meg kell emlékeznünk a nőkről. Nem kell több, csak vegyük eszre a nőt, a nőiességet, nyugtázzuk csupán egyetlen pillantással. Megéri. Én ezt próbálom tenni, remélem azért néha sikerül. Figyeljünk nőtársainkra és becsüljük őket amennyire szívünkből telik.
Egy kedves idős és bölcs férfi ismerősöm mondta egyszer (sajnos nem tudom pontosan idézni de a lényeg ez volt): A nők sokkal jobban tudnak vigyázni az értékeikre. Ezért bízom rájuk én is magam. Sajnos  nem csak a férfiak nem becsülik a nőket, de sokszor maguk a nők sem tudják becsülni magukat. Így nem várhatják el mástól sem a megbecsülést.
 Hölgyeim, ha egy kis öztönzés kell, olvassák el Eve Ensler: Vagina monológok c. írását. Jó néhány éve színházban láttam és azóta a könyvet is megtaláltam a könyvtárban. Sugárzik belőle az erő.

Mára ez a nap különösen fontos nekem, hiszen már nem egy, hanem két nővel élek egy fedél alatt. És ők minden nap megajándékoznak engem szeretetükkel, figyelmükkel. Én sem tehetek másképp.

Hát ezúton kívánok nagyon boldog nőnapot minden lánynak és asszonynak, minden anyának és nagymamának!

Végül pedig egy versrészlet és egy szál igazán nőies virág:
Irisz, vagy Nőszirom
Ne bántsd  
Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele. ... (József Attila)

2012. február 16., csütörtök

fele sem tréfa

Az egészségről írt bejegyzésem végéről lemaradt egy mondat, mégpedig, hogy "én még tartom magam". Hát változott a helyzet. Kiderült, hogy M.-nak bújnak a fogai, most a felsők, gyakorlatilag egyszerre indult meg a 4 első foga. Ez okozhatta a lázat, és minden egyebet, bár az orrfolyást nem indokolja szerintem. Mindenesetre kicsit megnyugodtunk, bár azért így is megszenvedi szegény. És sajnos a megfázás veszélye sem múlt el teljesen, mert most én kerültem sorra :( Igyekszem távol maradni tőle, ami elég nehéz, mivel ketten vagyunk itthon és a fogzás miatt amúgy is bújósabb a lelkem. I. viszont szépen gyógyul, szerencsére. Remélem én is hamar túl jutok rajta.

bababiznisz...miből? hogyan?

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy családunk egy fővel gyarapodik, elkezdtünk gondolkodni, vajon mi mindenre lesz szükség. Eleve már a szülésre való felkészülés első lépése, hogy kapsz egy listát, hogy mit kell és mit célszerű magaddal vinni a szüléshez. Mi kell a kismamának, a kispapának és a születendő gyermeknek a szüléshez és az azt követő napokra. Nem semmik ezek a listák, és tudom, hogy sokan nagyon óvatosak, és mindent, azt is ami ajánlott, kötelezően beszerzendőnek tekintik. Nos, első gyermekünket várva talán mi is túl alaposak voltunk, de azért csak a 'tűrés határáig', azaz próbáltuk a felesleges vagy annak tűnő dolgokat kihúzni a listából. De ezek tulajdonképpen csak apróságok a további beszerzendő dolgok listáján. Persze van idő, mondhatod, hiszen sok olyan kötelezően beszerzendő dolog van, ami nem feltétlenül szükséges gyermeked születése napjától kezdve. Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy elég drága a babaholmi, és egy részük nem is filléres kiadásnak tekinthető. Másrészt, ha már egy vagy akár több gyermekkel élsz egy háztartásban, a lehetőségeid beszűkülnek. Nem tudsz bármikor bárhová eljutni, nem tudsz 20 üzletet végig járni, hogy mindent beszerezz. Ha az utolsó pillanatban fogsz hozzá, az éppen aktuális lehetőségek közül kell választanod, és ebben az esetben az olcsón helyett az azonnal az első szempont. Mi azt gondolom előrelátók voltunk, tájékozódtunk, nézelődtünk, gondolkodtunk. Mielőtt a vásárlásra szántuk volna magunkat, körülnéztünk a neten, fórumokat olvastunk, webes áruházakat látogattunk, online aukciókat figyeltünk és a lehetőségeket a választékkal összevetve választottunk. Sokszor indultunk úgy, hogy újat veszünk, de legtöbbször a végére beértük egy használttal is. Mert sokszor újszerű de használt cuccokhoz jó áron hozzá lehet jutni, és mert ha a többi szempontot figyelembe vettük, kiderült, hogy újonnan esély sincs az elvárásnak megfelelő holmi beszerzésére.

Nekünk több projektünk is volt, bár leginkább I. aktivizálta magát a babaholmik beszerzésében. Rengeteg babaholmit lehet találni pl. a teszveszen.
Szóval I-nek volt szempontrendszere, és általában nagyon jól ráérez és bár vannak esztétikai tényezők is, azért az ár/érték arány az elsődleges szempontok között van mindig.
Talán a legelső a babkocsi projekt volt. Szempont volt, hogy legyen több funkciós - ha már egy vagyont költünk rá akkor minden igénynek megfeleljen, legyen hozzá hordozó, mózes és sport rész is. Bár a gyakorlat bebizonyította, hogy nem feltétlen lesz szükség mindenre, ezt előre nem tudhattuk. Fontos volt hogy kis helyen elférjen, pl. a kocsiban ne foglaljon sok helyet, illetve könnyű legyen, hogy az emeletre is fel tudjuk cipelni. Szempont volt, hogy könnyen akár egy kézzel is összecsukható legyen. Emellett még legyen jó minőségű, esztétikus és márkás, nem csak divatolásból, hanem a megbízhatóság miatt is. Nos ha olyan babkocsit szeretnél ami minden feltételnek megfelel, a gatyád rámegy. Így sem volt olcsó, de annak ellenére hogy használtan vettük, mintha új lett volna.
Aztán következett a pihenőszék, mivel valahogy etetni kellett M.-t de még nem ül, hát valami átmeneti dolog kellett. Szintén használtan vettük, márkája passzolt a babkocsihoz, és azt kell mondjam, nagyon jó befektetés volt. Szintén használtan persze. Na ezen már látszott hogy használták, de látnátok most, hogy néz ki...
Bár a babkocsinál nagyon körültekintőek voltunk, kiderült, hogy a hordozó korántsem jó addig amíg kellene hogy jó legyen. M. elég hosszú és nagyon kényelmetlenné vált neki, ráadásul ha utazunk, általában hosszabb utakra, amit nagyon nehezen viselt. Így sürgősen be kellett szereznünk egy gyerekülést. Azért nem kapkodtuk el ezt sem. Túlságosan sem, mert találtunk egyet ami minden szempontból megfelelő volt és amíg aludtunk a dologra egyet, az ülés elkelt. Így végül még többet spóroltunk, mert amit megvettünk, olcsóbb volt, igaz, hogy a színe más volt és talán használtabbnak is tűnt, de mindent összevetve jó vétel volt és szerencsére be is vált. M. imádja, mert kényelmesebben ül benne és ami még jobb, a kilátás is szuper belőle :)
Következett az utazóágy. Ahogy M. növekedett, és hosszabb utakra indultunk vele, elengedhetetlenné vált hogy beszerezzünk egyet. A keresést megint az online aukcióknál kezdtük, bár ezt végül újonnan, akciósan vettük. Így jobban jöttünk ki mint az éppen aktuális használt kínálat bármelyikével.
Beszereztük már hónapokkal ezelőtt az etetőszéket is, bár csak most került rá sor, hogy beüzemeljük. De ha időben elkezded keresni a megfelelőt, mire szükség lesz rá biztosan megtalálod. Bár I. ezt az egyet kicsit megbánta, de szerintem be fog válni.
Egyik sem filléres tétel volt, de mivel nem kellett egyszerre és a lehetőségekhez képest a legjobb ajánlatot választottuk, és szerintem százezreket spóroltunk. Alapvetően amit lehet használtan veszünk, illetve akciósan.  Így lehet spórolni, és a mai világban azt gondolom kell is. Bár az ember a gyerekére nem sajnálja, de a lehetőségeink végesek és ha néhányszor úgy is választottunk, hogy inkább a drágábbat ami szebb, vagy újabb, azért ezt mindig nem tehetjük meg.

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny Jelentkezz Te is!

2012. február 14., kedd

egészség?

Említettem előző bejegyzésemben, hogy elhatároztuk, fogyókúrába kezdünk. Mint már korábban is, most is a 90 napos diétába kezdtünk, nekem nagyon bevált, szerettem is, és I.nek is jó tapasztalatai voltak vele. Nem is volt kérdés, hogy milyen diétát választunk. Messze még a 90. nap, de túl vagyunk már az első kemény héten, sőt már a 3. hétnél járunk. Bár az első napokban úgy éreztem, nem fogom bírni, mára teljesen beálltam és I. is, bár ő mindig is jobban bírta a koplalást is. Most viszont már egyáltalán nem érzem, hogy koplalnék. Természetesen ennyi idő alatt nem lehet túl sok eredményt felmutatni, azért mégis, a kilók szép lassan fokozatosan kopnak. Kissé már látható is, az eredmény, de igazából ami a legjelentősebb, az az érzés. A tudat, hogy egészségesebben étkezem, és bár éppen csak látszik valami fogyás, máris sokkal könnyebbnek érzem magam. Könnyebben mozgok, jobb a közérzetem, stb. Bár most odakinn tombolnak a mínuszok és azt mondják ilyenkor nem szabad diétázni, mert hiszen kell az energia és a szervezet természetes módon zsírpárnákkal védekezik a hideg ellen. De nem vagyunk már ősemberek, sem a vadon gyermekei, el vagyunk látva téli ruhával, meg fűtött lakással, szóval nem feltétlen szükséges, hogy téli védőréteget növesszünk. Egyébként sem vesszük olyan szigorúan a szabályokat, én korábban sem úgy csináltam, mégis eredményes volt a dolog. Szóval, jól érzem magam. És I. is, egyéb problémákat leszámítva.
Az történt ugyanis, hogy I.-t elkapta valami nyavalya, ami a hirtelen és tartós mínuszok beköszöntével azért benne volt a pakliban. Mi M.-el az orrunkat se mertük kidugni, a hideg mellett a havazás sem könnyítette meg a dolgot, bár a friss hóban jól vizsgázott a babkocsi. Nos I. a hét végére kifeküdt, így nekem állni kellett a sarat, mert I. is gondozásra szorult, M. közelébe pedig nem nagyon mehetett. Óvatosság és gyógykezelés ide vagy oda, a hétvége után M. is lebetegedett, reméljük gyorsan átvészeli a dolgot.